Nem akar kivonulni a közéletből – mondta az ATV Híradónak Budaházy György, miután elnöki kegyelemmel szabadult a börtönből. A Budaházyék által véresre vert Csintalan Sándor blaszfémiának nevezte a terrorizmusért elítélt csoport idő előtti szabadom bocsátását.
Ferenc pápa magyarországi látogatása során a Kossuth Lajos téren celebrálja a szentmisét, amivel egyúttal hitet tesz Európa keresztény értékei mellett is.
A Trojka Színházi Társulás mini fesztivállal készült az idei Tavaszi Fesztiválra. A színházat, divatbemutatót, fotókiállítást és irodalmi felolvasó estet is magába foglaló rendezvény sorozat összekötő tematikáját a sztereotíp társadalmi nemi szerepek fellazítása adja sok-sok játékossággal, humorral, érzékeny, empatikus megközelítésben.
Olcsónak, egyszerűnek és igazságosnak nevezte a május 1-jétől használható vármegye- és országbérletet az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára pénteki, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Magyarország kedvező járványügyi helyzetére tekintettel az országos tisztifőorvos május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken.
A világhírű modell-színésznő 1992 és 1997 között játszott a máig emblematikusnak számító tévésorozatban. Anderson most egy bikinimárka vadonatúj kollekcióját népszerűsíti, s egy fotózás erejéig "felelevenítette" élete talán legemlékezetesebb szerepét.
A politikában eddig is nehéz volt megállapítani, mi igaz és mi nem. De a mesterséges intelligenciák korában a választóknak nehezebb dolga van, mint valaha.
„Örömünkre szolgál, hogy járműgyártásunk hamarosan egy újabb modellel, mégpedig egy új márka modelljével bővül. A CUPRA Terramar gyártása során rugalmasságunknak köszönhetően számos szinergiát teremtünk , ugyanis az új modellt a meglévő gyártási infrastruktúrába integráljuk. Természetesen kihívások elé is állít minket az új márka gyártása, mint pél
Sopron ugyan neves borvidékünk, de kisebbnek látszik, mint amekkora valójában, és ezen kíván változtatni a hegyközség, valamint a borút egyesület. Tavaly kezdtek élénkebb marketingtevékenységet borkóstolók, élménynap és sajtókirándulás szervezésével, az idén pedig soproni borászok jöttek Budapestre, bemutatni ezt a sokszínű borvidéket.
A Graphisoft Park a 2022. évi adózott eredménye terhére, a rendelkezésére álló szabad pénzeszközök figyelembevételével osztalékot fizet - döntött a társaság közgyűlése.
A szoptató édesanyák egyik leggyakoribb félelme, hogy nem képesek a csecsemőjük számára elegendő anyatejet termelni, vagy kisbabájuk más ok miatt nem eszik eleget.
A 2022-es évben az Épduferr a nehéz külső környezettel nézett szembe a poszt covid, az orosz-ukrán háború, a magas infláció, a devizapiaci volatilitás, az ellátási láncok akadozása és az energia áremelkedés következtében. Bár a cég bevétele csak mérsékelten csökkent, az eredményessége jelentősen elmaradt az előző évitől a generálkivitelezői üzletág
Te próbáltad már a filléres Epsom-sót, ami megannyi bajodra megoldást jelenthet? Ha még nem, akkor mindenképp megéri áttanulmányozni jótékony hatásait, hiszen egy valódi csodaszerről van szó, ami számtalan egészségügyi panaszodra gyógyír lehet.
Legkevesebb heten életüket vesztették, tízen pedig megsebesültek, amikor ukrán tüzérségi csapás ért egy kisbuszt Donyeckben – közölte Alekszej Kulemzin polgármester a város Telegram-csatornáján.
Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a 2022-es nyereség eredménytartalékban tartásáról döntöttek a társaság részvényesei. A közgyűlés több más mellett még saját részvény vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
A 2022-es évben az Épduferr a nehéz külső környezettel nézett szembe a poszt covid, az orosz-ukrán háború, a magas infláció, a devizapiaci volatilitás, az ellátási láncok akadozása és az energia áremelkedés következtében. Bár a cég bevétele csak mérsékelten csökkent, az eredményessége jelentősen elmaradt az előző évitől a generálkivitelezői üzletág
Az utolsó szakaszban vannak Ukrajna ellentámadásának előkészületei - jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
Letícia királyné és Katalin hercegné stílusa nagyon hasonló, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a spanyol előkelőség a minap egy olyan ruhát húzott elő a gardróbjából, amit akár Vilmos herceg felesége is simán magára ölthetett volna.