A következő években teljesen átalakulhat a hazai privátbanki vagyonkezelési piac: miután az első generációs tulajdonosok sokáig vonakodtak az utódok bevonásától, számos esetben a már stabil értékrenddel rendelkező utódok döntenek arról, hol fialtassák tovább az átvett családi vagyont – tízezer milliárdos tétel mozdulhat meg a szolgáltatói versenybe
Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel.
Idén édességet, játékot és mesekönyvet visz a nyuszi húsvétkor a legtöbb helyre a Regio Játék friss kutatása alapján. Saját értékesítési adatai szerint a magyar családok online 13.000, míg személyesen 9.200 forintot hagynak átlagosan a játékboltban az ünnepi időszakban. A kisgyermekesek kedvenc programjai közé tartozik a tojásvadászat, a kézműves f
Jézus nemcsak a kortársaira volt nagy hatással, hanem valami olyat tudott mondani, ami a mai napig tömegek világlátását és életét határozza meg, írja a „Jézus-mozgalom” különféle vonatkozásait elemző szerzőnk:
Az utóbbi hetekben több indiai politikus, újságíró és aktivista profilját tiltotta le a Twitter, állítólag az indiai kormány nyomására — írta a The Guardian. A mikroblogoldal – amelynek India a harmadik legnagyobb piaca a világon az Egyesült Államok és Japán után – több mint 120 fiókot tett elérhetetlenné Indiában, köztük
14,1 százalékkal nőtt. A rendelésállomány csak kismértékben (-2,1 százalék) 7,3 milliárd euróra csökkent, ami az eddigi második legmagasabb érték. Akvizíciókkal és partnerségekkel erősödik a termékportfólió, melyek a vállalat jövőbeli növekedéséhez és a regionálisan kiegyensúlyozott jelenlétéhez is hozzájárulnak. A jelenlegi és új telephelyekbe, va
Az Ingenico bejelentette, hogy 100%-ban felvásárolja a Phos-t, a csak szoftveres Point of Sale megoldások (SoftPos) piacvezető szolgáltatóját. A Phos a gyorsan fejlődő SoftPos színtér egyik első számú szereplője, kategóriaelső, rendkívül rugalmas megoldásokat kínál számos kártyaelfogadó és fizetési szolgáltató számára. A SoftPos egyik fő felhaszn
Különlegesebb húsvéti hímes tojásokra vágyunk idén? Hogyan díszítsünk, hogy egyedi tojásokat kapjunk? Gyerekekkel is elkészíttethető tojásdíszítési technikákat gyűjtöttünk össze.
"A világ vezetőinek nem szabad az ukránok feje fölött tárgyalni a békéről, Oroszországtól csak a csapatok teljes kivonását követelhetik Ukrajna területéről."
A vásárlók többsége továbbra is a kedvezményes árukat keresi leginkább. Már készülnek az ünnepre a vendéglátóhelyek is. A foglalások száma jelentősen nőtt a tavalyi húsvéti időszakhoz képest.
Még az idei nyaralási szezont is a koronavírus alatt a magyarok lelkébe költözött bizonytalanság dominálhatja, az külföldi utazások ezért továbbra is elmaradhatnak a pandémia előtti számoktól.
Sok pénzébe fog kerülni a brit lakosságnak III. Károly koronázása? Milyen adót fizet az új király a magánjövedelme után? Mennyi bérleti díjat fizet Beatrice és Eugenie hercegnő a királyi palotákban lévő rezidenciákért? A Guardian ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tett fel a Buckingham palotának az elmúlt néhány hétben, a válasz azonban rendszeresen
Örök téma így húsvét előtt: ajándékozzunk-e élő nyulat vagy sem? Bár elsőre jó ötletnek tűnhet, az állatvédők arra intenek, fontoljuk meg komolyan a kérdést, ugyanis az ajándékba kapott állatok nagy százaléka végzi az utcán az ünnepet követően.
Napjainkban lépett fel igen határozottan az olasz kormány az idegen és az angol szavak használata ellen: pénzbüntetést is kilátásba helyez az új nyelvtörvény. „A probléma szerintem a finomkodás, a műviség, a – mondjuk ki – sznobéria” – vélte Bene Zoltán író, akit a magyar nyelv romlásáról, a beáramló, gyakran értelmetlenül átvett angol szavak és a
Murrell kihallgatásával egyidejűleg a Police Scotland nyomozói számos helyszínen, köztük a házaspár glasgowi otthonában és az SNP edinburghi székházában is házkutatást tartottak.
Az energiaárakra egyre kevésbé lehet fogni a továbbra is dübörgő magyar inflációt. A kormányzat a saját felelőssége helyett várhatóan másokat fog okolni. Bod Péter Ákos aktuális írásában azt vizsgálja, hogy a növekvő béreknek vagy a vállalati profitoknak mekkora árfelhajtó hatása van.
Az Ausztrál Nagydíj promótere felkeresi a Haast, miután kiderült hogy a megsebesült szurkoló Kevin Magnussennek drukkolt a futamon. A vasárnapi verseny egyik sarkalatos pontja a dán pilóta kiesése volt. Miután az amerikai csapat versenyzője érintette a falat, a jobb hátsó kereke elszabadult, míg Magnussen megállt a pályán és feladta a versenyt. A t
Idén márciusban a DataHouse adatai szerint 9 715 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az elmúlt félév legnagyobb havi mennyiségét jelenti. Ez az érték a februári 8 834-et 10 százalékkal, a mélypontot jelentő decemberi 7 510-et pedig 29 százalékkal haladta meg. Ezzel együtt is bőven van még tere a további növekedésnek: a tavalyi
Az EP-választást a legnagyobb közvélemény-kutatásnak tartják az ellenzéki oldalon, mert itt nincs összefogás, és tisztán listás rendszer van. A DK, a Momentum és a Párbeszéd már közölte, az MSZP pedig kiszivárogtatta, hogy kikkel indulnak. Szaporodnak a pártok, úgyhogy rengeteg ellenzéki szavazat veszhet el jövőre.
A hihetetlenül egyoldalú háborús propaganda és a béke mellett kiállók elleni személyes támadások ellenére is a német lakosság nagyjából a fele a békét támogatná.
Gyakorlatilag nincs olyan édességgyártó, amely ne készítene a termékeiből húsvéti kiadást, sőt az igazán kreatívak már nem is papírba, hanem egyenesen tojástartó alakú dobozba csomagolják a húsvéti csokitojást. Csokinyúlból sincs hiány persze a piacon, de a klasszikus formákat már unó gyerekeket akár tejcsokiból készült szerszámkészlettel is meglep
A Civil díjra is esélyes lehet az Amnesty International és a Háttér Társaság közös kampánya, amely 2022 tavaszán a gyermekvédelmi népszavazás ellehetetlenítését helyezte kilátásba.
Idén is lesz cseresznyevirágzás-ünnep az Elte budapesti Füvészkertjében, és mivel a fák viszonylag sokáig nyílnak, két hétvégét is a Sakura-ünnepnek szentelnek. Lesz egy csomó, a japán kultúra által ihletett program, és – egyébként egész évben csak ilyenkor – piknikezni is lehet a kertben. Aki pedig igazán át akarja érezni a hangulatot, az a haikuv