2023. április 6. csütörtök

ápr. 6
9:39
FKF: A hulladékot elszállítják, más szolgáltatás nem lesz az ünnep alatt (Magyar Hírlap)
A szemléletformáló és újrahasználati központok, a lakossági szelektív hulladékgyűjtő-udvarok zárva tartanak.
ápr. 6
9:39
Jakov Milatovic lett Montenegró új elnöke (Demokrata)
Jakov Milatovic a véletlennek köszönhetően indult az elnökválasztáson.
ápr. 6
9:39
Kifogynak a japánok a földből: nincs hova temetni a madárinfluenzás csirkéket (Mandiner)
Rekordnak számító 17 millió csirkét kellett ebben az influenza-hullámban likvidálni.
ápr. 6
9:42
Új jelzést kapott a BKK repülőtéri buszjárata (Spabook)
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Deák Ferenc tér közt közlekedő reptéri buszjárat áprilistól 100E Airport Express néven szállítja az utasokat – tájékoztatta kedden a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)…
ápr. 6
9:45
Döntött a kormány, így alakul ősztől a távhő ára (Menedzsment Fórum)
A következő gázévben kijelölés alapján az MVM Csoport biztosíthatja minden hazai távhőtermelő számára a működésükhöz szükséges földgázt. Az Energiaügyi Minisztérium korábbi intézkedése nyomán a gázalapú szolgáltatóknál januártól lényegében megfeleződtek az intézmények távhő díjai. A friss kormánydöntés az ellátásbiztonsági szempontok érvényesítésén
ápr. 6
9:45
A február a magyar külkereskedelemé volt (Infostart)
Februárban 513 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet - tette közzé az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 6
9:45
Normális ez? Az ország keleti részén hóvihar tombol, fehér lepel borítja a tájat (Blikk)
Szürreális az időjárás április elején: az ország keleti részén már reggel óta hóvihar tombol. Nézze meg a fehér takaró borította tájakat!
ápr. 6
9:45
Jó hangulatban nyitott a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül a Richter teljesít a legjobban.
ápr. 6
9:45
Mennyit spórolhatunk a Pest vármegyei bérlettel? (Demokrata)
A kormányzat célja, hogy az ingázás lehetőség legyen, ne kényszer.
ápr. 6
9:47
Itt az óriási fordulat a magyar külső egyensúlyban! (Portfolio)
Februárban az előzetes adatok alapján jelentősnek mondható, 513 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Ilyen adatra közel másfél éve, az energiaválság előtti időszakban volt példa utoljára. Az energiaárak esésének köszönhetően az egyensúlyi fordulat tartósnak ígérkezik, amire nagy szüksége is van a magyar gazdaságnak.
ápr. 6
9:48
Behúzták a féket az idei húsvét előtt a magyarok: a boltok már ölre mennek mindenkiért (Pénzcentrum)
Azt utolsó napokra hagyják az emberek idén a húsvéti vásárlást és jobban megnézik, hogy a drágaság közepette mire költenek. A kereskedők a vásárlási limitek feloldásával és akciókkal próbálják elérni a forgalomnövekedést.
ápr. 6
9:48
Biztató és fenyegető jelek a magyar agráriumra nézve (Mezőhír)
Vannak egyensúlyi problémáink, de jó irányt vettünk a beruházásokkal.
ápr. 6
9:48
Leukémiával kezelhetik Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt (Telex)
A politikus intenzív osztályon van.
ápr. 6
9:48
Itt a baj: riasztó adatokat közöltek a magyar covid-helyzetről (naphire.hu)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bejelentette, hogy emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja.
ápr. 6
9:49
Megvan, mennyi osztalékot fizethet az OTP! (Portfolio)
Április 28-án tartja az OTP a közgyűlését, most pedig megjelentek a részletes közgyűlési napirendi pontok is, amiből a befektetők számára az osztalékfizetéssel kapcsolatos információk lehetnek talán a legfontosabbak.
ápr. 6
9:51
David Pressman visszaszólt Orbán Viktornak (Infostart)
A kormányfő korábban présembernek nevezte az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, a diplomata most az Amerika-ellenes retorika ellen emelt szót.
ápr. 6
9:51
Háború Ukrajnában - Napról napra katonák százait veszítik el a háborús felek Bahmutnál (HírTV)
Szakértőinkkel elemeztük az orosz–ukrán konfliktus aktuális állását.
ápr. 6
9:51
Hamarosan bejelentést tesz a kormány (Portfolio)
Csütörtök délelőtt 10-kor ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Várhatóan tisztázzák a Nagy Márton által már hétfőn bejelentett 150 milliárdos új alapot, de szó lehet az uniós forrásokról, valamint az energiabeszerzésekről is. A tájékoztatót élőben közvetítjük.
ápr. 6
9:51
Itt az újabb háború? Megindultak a rakéták (ATV)
Már második éjjel törtek ki zavargások Jeruzsálem óvárosában az Al-Aksza mecsetnél, és ismét rakétákat lőttek Izrael felé a Gázai övezetből – jelentette a helyi média csütörtökön.
ápr. 6
9:51
Hipnózis (Magyar Hírlap)
Kétperces. Eszter szerint a matematika nem is annyira bonyolult, hanem szép, és ezt onnan tudja, hogy erről is volt egy érdekes cikk a női magazin legújabb számában, amit olvasni szokott.
ápr. 6
9:51
Színházi együttműködésbe kezdett az Egis (MMonline)
Novellaíró pályázat, videóinterjú, kiállítás: az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Örkény Színház több közös kezdeményezést is indít a vállalat alapításának 110. és Örkény István születésének 111. évfordulója alkalmából. Az együttműködés alapja, hogy Örkény István, akinek nevét a színház 2004 óta viseli, 1958 és 1963 között a vállalatnál dolgozott. 202
ápr. 6
9:51
Havonta százezer forintot spórolhatunk az ingázással - Májusban ne rutinból vásároljunk (Növekedés)
Havonta akár 100 ezer forintnál is többet spórolhat egy vonattal közlekedő, Pest vármegyében élő, ingázó család a május 1-jétől elérhető vármegyebérlettel - közölte Tarnai Richárd főispán csütörtökön.
ápr. 6
9:51
Rod Dreher: A „jogállamiság” és az amerikai kormány más hazugságai (Mandiner)
Magyarország egyelőre még szabad. De a magyaroknak rá kellene döbbenniük, mi a tét.
ápr. 6
9:53
Az eddig kifizetett bónuszokat is visszavennék a Credit Suisse bankáraitól (Portfolio)
Lecsökkentette a Credit Suisse mintegy 1000 vezető bankárának a bónuszát, az igazgatóságtól pedig teljesen elvette a még ki nem fizetett extra juttatásokat is – írja a Financial Times.
ápr. 6
9:53
Háború: Veszélyes fordulópont, ha Kína és Irán is beáll az oroszok mögé (Növekedés)
Kérdéses, hogy az Egyesült Államok békében tudja-e még tartani a globális világot, vagy egyre magasabb szintre helyeződik az orosz-ukrán konfliktus, újabb országok vonódnak be a háborúba. Miközben Irán és Kína közeledik egymáshoz, a háború eszkalálódhat, de még nem késő visszafordulni és a diplomácia útját keresni a válság rendezésére - véli Abishu
ápr. 6
9:54
Puskás óta Benzema az első, akinek ez sikerült a Real Madridban (Igényesférfi.hu)
Puskás Ferenc óta egyetlen Real Madrid-futballista sem volt képes arra, amire szerda este Karim Benzema, aki mesterhármast szerzett a katalánok otthonában 4-0-ra megnyert Király Kupa-elődöntő visszavágón.
ápr. 6
9:54
Szűcs Anna Emília: Előtte/kelet-európai parainézis/Mahsa Amini (Könyves Magazin)
Szűcs Anna Emília: Előtte/kelet-európai parainézis/Mahsa Amini
ápr. 6
9:54
Videók: Félelmetes dolgot találtak a tudósok az elmerült atomerőműben (Helló Magyar)
Robotizált szondák kutatnak a víz alá merült atomerőműben, ám rossz hírekkel tértek vissza a japán tudósokhoz: újabb katasztrófa közeleg?
ápr. 6
9:54
Hiányzott a vásárlási kedv a magyarok pénztárcájából 2023 februárjában (Üzletem)
Soha nem keresett még annyit „az átlag magyar”, mint 2023 elején, de olyan árakat sem látott még, mint februárban. Az utóbbiak hatása erősebb volt.
ápr. 6
9:57
Pluszban zárta a februárt a magyar külkereskedelem (Piac és Profit)
Az export euróban számított értéke 10, az importé 3,8 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
ápr. 6
9:57
A majmokra miért nem hat a mágia, ami az embereket megtéveszti? (Blikk)
Egy híres bűvészmutatványt három, eltérő kézszerkezetű majomfaj egyedei előtt végrehajtva, a tudósok felfedezték, hogy a megtévesztéshez a bűvésznek a közönségéhez hasonló anatómiára van szüksége. Ez sokkal fontosabb felfedezés, mint első pillanatra látszik. Elmondjuk az okát.
ápr. 6
9:57
Olaj a tűzre – Heti PénzPiac – 2023. 14. hét (Adózóna)
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci- és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
ápr. 6
9:57
Megvan, mennyi osztalékot fizethet az OTP! (Portfolio)
Április 28-án tartja az OTP a közgyűlését, most pedig megjelentek a részletes közgyűlési napirendi pontok is, amiből a befektetők számára az osztalékfizetéssel kapcsolatos információk lehetnek talán a legfontosabbak.
ápr. 6
9:57
Dúsgazdag üzletemberrel jött össze a TV2 sportos bombázója, ezért titkolta a párját (Promotions)
Gelencsér Tímea egy évig titkolta szerelmét, akit jól ismernek a Cápák között nézői.
ápr. 6
9:59
Fontos pénzek érkeztek a legjobb kamatozású lakossági állampapírt tartók számlájára (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter írta ki a Facebook oldalára, hogy megkapták az állami támogatást azok, akik Babakötvényben takarítanak meg gyermekeiknek. A támogatás összege az éves befizetés 10%-a, legfeljebb 12 ezer forint számlánként. Ezen felül idén 17,5%-os kamatot fizet az állampapír.
ápr. 6
10:00
Nagyon beteg Orbán szövetségese (naphire.hu)
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnöknél leukémiát diagnosztizáltak.
ápr. 6
10:03
Új rezsiszabályokat vezet be a kormány - Percről percre követhette velünk élőben a Kormányinfót (Menedzsment Fórum)
Ma 10 órakor Kormányinfó kezdődött Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Itt vannak a tudnivalók.
ápr. 6
10:03
Tragédia a Lidl parkolójában: az autójában ért a halál egy férfit, aki öt órát várt a mentőkre (Blikk)
Öt órát várt a mentőkre egy férfi, aki egy Lidl parkolójában halt meg egy szívroham következtében.
ápr. 6
10:03
Bizonytalanság a tőzsdéken, emelkedéssel próbálkozik Európa (Portfolio)
Tegnap az amerikai gazdaság lassulását valószínűsítő adat érkezett, a munkaerőpiaci statisztika ugyanis elmaradt a várakozásoktól, a mezőgazdaság kivételével a gazdaság egészére vonatkozó márciusi amerikai foglalkoztatási adatot pedig majd csak holnap hozzák nyilvánosságra, ez lehet elsősorban a piaci szereplők fókuszában. Mindenesetre a tegnapi ad
ápr. 6
10:03
Amerikai nagykövet: felülről irányított Amerika-ellenes támadás indult Magyarországon (ATV)
David Pressman amerikai nagykövet szerint az, hogy a magyar miniszterelnök Magyarország ellenfeleként azonosította az Egyesült Államokat, aggodalomra adhat okot – írja az RTL a Népszava alapján.
ápr. 6
10:03
Kanadai drónok segítik az ukrán aknamentesítést (Bitport)
Egy évtizeddel ezelőtt a Draganfly egyik modelljének sikerült először életet mentenie a világon hivatalos civil bevetés során. Ebben a projektben viszont jóval több életet óvhatnak meg a cég drónjai.
ápr. 6
10:05
Keményen belenyúl a kormány a távhőszektorba - Örülhetnek a felhasználók, moroghatnak a kereskedők (Portfolio)
A távhőkassza pozitív egyenlegének megőrzése érdekében a rezsialapból kivett 100 milliárd forintos tétel csak az egyik ága a tegnapi kormánydöntéseknek, ami a távhőszektort érinti; a Magyar Közlönyben ugyanis felbukkant egy másik, szintén komoly kihatású kormányrendelet is. Utóbbi gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a rendelet erejénél fogva semmis (
ápr. 6
10:06
Máris havazik, a Zemplénben 10 centiméter is hullhat – térkép (Infostart)
Kiterjedt csapadéktömb érte el az északkeleti országrészt, mely a fölénk áramló hideg levegővel együtt szép kis havazást eredményezett a Debrecen-Tiszaújváros vonaltól északkeletre.
ápr. 6
10:06
Silvio Berlusconi leukémiás, intenzív osztályon kezelik (SzMo)
A volt olasz miniszterelnököt szerdán szállították be egy milánói klinikára.
ápr. 6
10:06
Nagy az öröm: Óriásit kaszált Mészáros Lőrinc a válság alatt – gazdagabb, mint valaha (Nyugati Fény)
Egy év alatt megduplázódott a bevétele.
ápr. 6
10:09
Harry herceg és Meghan Markle válaszára vár a palota (Blikk)
Harry és Meghan még mindig nem közölték, elmennek vagy sem III. Károly koronázásra.
ápr. 6
10:09
A hasuknál összenőtt fiúkat szült egy 22 éves nő: nem tudta, hogy ikreket vár (Blikk)
Látott már a hasuknál összenőtt ikerpárt? Nézze meg Ön is ezeket az újszülött kisbabákat, akik nem mindennapi módon jöttek a világra!
ápr. 6
10:09
Elillant a forint ereje (Portfolio)
A 380-as szint áttörése után sem akadt el egyelőre a forint erősödése, most az a legnagyobb kérdés, hogy a kulcsszint alatt tud-e maradni a magyar deviza, illetve tud-e tovább kapaszkodni. Utóbbi azért és érdekes, mert nagyjából egy százaléknyira az egyéves csúcs tornyosul a forint előtt. A délelőtt első fele viszont a gyengülésről szólt.
ápr. 6
10:09
Az Igazságügyi Palotába költözik a törvényhozás a parlament felújítása miatt (444.hu)
Ideiglenesen.
ápr. 6
10:09
Kacsacsőrű emlős elhurcolása miatt adtak ki körözést két ember ellen (Magyar Hírlap)
Fürdőlepedőbe bugyolálva rabolták el az állatot.

Keresés