2023. április 6. csütörtök

ápr. 6
11:12
Ritkaföldfémek és fémek - fennáll-e az e-járművek gyártásának összeomlása Európában? (Autószektor)
Lítiumbánya Nyugat-Ausztráliában A frankfurti vásártársaság sajtóközleménye szerint a legfontosabb nyersanyagokért folyó harc már javában zajlik. A hajtásforduló egyik legfontosabb nyersanyaga a lítium. Az alkálifém kiváló elektrokémiai tulajdonságai elsősorban a nagy energiasűrűségű újratölthető akkumulátorokat teszik lehetővé. "Egy tipikus ele
ápr. 6
11:15
Már tudják a kicsi nemét – Két babaszobája lesz Stohl Luca gyermekének (Blikk)
Stohl Luca és párja már tudják születendő kisbabájuk nemét, sőt, a babaszobát is elkezdték berendezni.
ápr. 6
11:15
Figyelmeztetik a húsvétkor közlekedőket (Infostart)
Idén a húsvéti ünnepek és a tavaszi iskolai szünet egybeesnek, ezért a közlekedőknek érdemes azzal kalkulálni, hogy már április 6-án, csütörtöktől megváltozhat a forgalom megszokott rendje a tavaszi szünet első napja miatt, illetve tekintettel arra, hogy nagypéntek is szünnap, ezért sokan már csütörtökön útra kelhetnek.
ápr. 6
11:15
30 ezer alatt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma (WebBeteg)
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2023. március 27. és április 2. között az országban 200 700 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 29 800 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
ápr. 6
11:15
Emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja (ProfitLine)
Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának orságos átlagkoncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
ápr. 6
11:15
Japánban elkezdték tömegesen írtani a fákat, veszélyt jelentenek a lakosság nagy részére (Növekedés)
Országos betegségnek” nevezte Kisida Fumio japán miniszterelnök a pollenallergiát, és felszólított a pollenek elleni harcra – jelentette csütörtökön a The Guardian című brit napilap.
ápr. 6
11:18
Ez a húsvét nagyon más lesz Katalin hercegné és Vilmos herceg számára (Glamour)
Katalin hercegné és Vilmos herceg számára a húsvét már soha nem lesz ugyanolyan, mint a többi, de az idei alkalom különösen szomorú, ugyanis ez az első húsvét Erzsébet királyné nélkül.
ápr. 6
11:18
Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény Orbán toszkánai kiruccanásakor (Telex)
Hadházy Ákos hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Orbán Viktor részben magán jellegű repülős útja miatt.
ápr. 6
11:18
Vesztegzárat rendeltek el a szomszédban, a katonaságot is be kellett vetni (naphire.hu)
Románia északkeleti, moldvai megyéiben csütörtök reggelre járhatatlanná váltak az utak, az iskolák bezártak, és tűzoltók mentettek ki több mint négyszáz embert az országutakon a hó fogságába került autókból.
ápr. 6
11:21
Meglepetés a külkereskedelemben (Piac és Profit)
A várakozásokat felülmúló 513 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben az év második hónapjában, elsősorban az energiaárak mérséklődésének köszönhetően.
ápr. 6
11:21
Új rezsiszabályokról döntött a kormány – árak, jogosultak (Infostart)
Beavatkoznak egyes piaci áron kötött szerződéseknél, illetve kiderült, hogy lesz-e árcsökkentés az átlag fölött gázt használó lakossági ügyfeleknél.
ápr. 6
11:21
Négy napon át nem közlekedhetnek autók a pesti rakpart egyik szakaszán (ATV)
Ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt április 7., nagypéntek hajnaltól április 10., húsvéthétfőn este 11 óráig – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 6
11:24
Kezdődik a tavaszi hózápor: már baleset is történt a váratlan havazás miatt (Pénzcentrum)
Szalagkorlátnak csapódott egy autó az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Nyíregyháza térségében, ezért a sztráda egy sávját lezárták; a környéken szakad a hó - közölte csütörtökön az Útinform. A baleset miatt az autópálya 217-es kilométerénél a belső sávot zárták le. Az autósoktól azt kérték, hogy a havazás miatt a térségben vezesse
ápr. 6
11:24
K&H;: csökkennek a fiatalok spórolási lehetőségei (Márkamonitor)
Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni: az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössz
ápr. 6
11:24
Visky András: Lucifer az embert nem szabaddá, hanem a rombolás „alkoholistájává” akarja tenni (Könyves Magazin)
A Bartók Tavasz - Nemzetközi Művészeti Hetek keretében lesz a bemutatója annak a különleges zenei produkciónak, melyen a Budafoki Dohnányi Zenekart Hollerung Gábor vezényli. A Kételkedés és útkeresés - Az ember tragédiája nyomán című előadás három részből áll, két zenedarab fog közre egy prózai betétet. Az est folyamán három műalkotás kezd párbeszé
ápr. 6
11:24
Börtönbüntetésre ítélték a kínai lélegeztetőgép-biznisz miatt a boszniai miniszterelnököt (SzMo)
Egy gyümölcsfeldolgozó vállalatot bíztak meg a kínai lélegeztetőgépek beszerzésével, amelyek horribilis áruk ellenére a legalapvetőbb ellátást sem tudták biztosítani.
ápr. 6
11:27
Fotókon az állatkert újszülött orángutánja: Barney egész nap az anyukáján csüng (Blikk)
Cuki fotókon látható az édesanyjával együtt a jakartai állatkert nemrég született orángutánbébije, Barney.
ápr. 6
11:27
Kevesebb pénzt tudnak félretenni a magyar fiatalok (Portfolio)
Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni: az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fi
ápr. 6
11:27
Kormányinfó: a mezőgazdasági támogatások ügye rendben van (Agroinform)
Gulyás Gergely a rezsicsökkentésről és az árstopokról is beszélt.
ápr. 6
11:27
Itt a kormány rendkívüli döntése: ennyi lesz a lakossági gázár májustól (ATV)
Májustól sem változik a lakossági áram- és gázár – jelentette ki Gulyás Gergely az ATV kérdésére a csütörtöki kormányinfón.
ápr. 6
11:27
150 éves a Népszava, a leghosszabb ideje működő hazai napilap (MMonline)
1873-ban, 150 évvel ezelőtt jelent meg jogelődjének, a Munkás Heti-Krónikának első száma, innen datálja évfolyamszámozásában is az alapítását a legnagyobb múltú, ma is működő napilap, a Népszava. Ezzel rangidős szerepet tölt be olyan európai lapok közt, mint a Népszavánál három évvel fiatalabb olasz Corriere della sera, a tizenöttel fiatalabb londo
ápr. 6
11:30
Itt az Orbán-kormány vásárlási stopja: Drámaian visszaesett a forgalom ezeken a helyeken (Nyugati Fény)
Ezt is elintézték Orbánék.
ápr. 6
11:30
Rekordforgalmat ért el a szentesi DélKerTÉSZ (Magyar Mezőgazdaság)
Rekordszintű forgalmat ért el tavaly a szentesi DélKerTész, a zöldség- és gyümölcsértékesítésből származó nettó árbevétele megközelítette a 18 milliárd forintot, ami éves szinten 37 százalékos növekedés - tájékoztatta a szövetkezet az MTI-t.
ápr. 6
11:30
Most napi 1 dollárért kipróbálható a világ vezető kereskedésmásoló co-pilot platformja (BitcoinBázis)
A ProfitFarmers all-in-one kripto-kereskedő platform zseniális eredményeket elért kereskedőivel együtt most ünnepli harmadik évfordulóját. Ennek örömére a platform egy olyan
ápr. 6
11:30
Nehezebb a dolga, de az Audi már így is szakembereket csábít el a leendő F1-es riválisaitól (Racing)
Már most bekapcsolódott az F1 megszokott körforgásába a német gyártó, amely központjának elhelyezkedéséből adódóan nincs könnyű helyzetben.
ápr. 6
11:30
Gyurcsány szerint a gyurcsányozás silányság, és ha valaki jobb országot csinál nála, akkor elmegy a francba (Telex)
A DK elnöke szerint ő egy „önérzetes és becsületes pasi”, és nem akarja hagyni, hogy kirugdalják a magyar politikából.
ápr. 6
11:30
Itt az első fotó: elkezdődött a havazás (naphire.hu)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán tette közzé, hogy északkeleten már havazik.
ápr. 6
11:36
Láthatáron az akkuk sokat ígérő új generációja (autopro)
A szilíciumanód-technológiáknak köszönhetően az elektromos járművek gyorsabb töltéssel és nagyobb hatótávolsággal rendelkezhetnek a jövőben.
ápr. 6
11:39
Fontos hírt közölt a kormány a Babakötvényről (Privátbankár)
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás, 72 ezer gyermek 1,6 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook oldalán.
ápr. 6
11:39
Előrelépés a magyar futballválogatottnál (Infostart)
A magyar válogatott három helyet javítva 33. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet immáron a világbajnok Argentína vezet.
ápr. 6
11:39
A legdrágább ékszerkollekció lehet Heidi Horten árverésre kerülő gyűjteménye (Portfolio)
Heidi Goëss-Horten osztrák milliárdosnő, művészetpártoló (1941-2022) az 1990-es évek elejétől egy lenyűgöző, több száz műtárgyat tartalmazó gyűjteményt hozott létre. Kollekciójában fellelhető számos nevezetes alkotás a klasszikus modernizmus időszakától a jelenkor kortárs művészetéig terjedően. Anglia nagymúltú aukciósháza, a Christie's május 3-15.
ápr. 6
11:39
A Republic Groupot választotta ügynökségének a Garmin (MMonline)
Újabb neves márka csatlakozott a Republic Group portfóliójához. Az egyedülállóan széles termékpalettával rendelkező okosóra-, és a világ vezető polgári navigációs eszköz gyártó cégének, a Garminnak hazai forgalmazója a Navi-Gate Kft. teljes körű marketingkommunikációs feladataival a Republic Groupot bízta meg. 2023. februárjától kezdődően a tavaly
ápr. 6
11:39
Puzsér Róbert: Merkel és Putyin füstbe ment terve (Mandiner)
Oroszország és az FSZB nem pusztán olajat és gázt, hanem ideológiát, politikát meg államrendet is exportál Európába – ennek mintaállama lett Magyarország.
ápr. 6
11:42
Hisztamin intolerancia: honnan tudhatjuk biztosan, hogy tényleg érint minket? (SzMo)
A Semmelweis Egyetem tanársegédje, dr. Gönczi Lóránt arra hívja fel a figyelmet, hogy sokan élhetnek téves diagnózissal.
ápr. 6
11:42
Kormányinfó: újabb rezsitámogatás érkezik (Forbes)
Az új rezsiszabállyal a kkv-kat segítené meg a kormány. A víziközmű-hálózat felújítása is esedékes lesz lassan, az árstopok sorsáról ugyanakkor csak az utolsó pillanatban fognak dönteni.
ápr. 6
11:42
John F. Kennedy oltásellenes unokaöccse is indul az elnökségért 2024-ben (Telex)
Robert F. Kennedy Jr. Instagram-profilját korábban törölték, mert rendszeresen osztott meg álhíreket a Covidról és az oltásról.
ápr. 6
11:42
Súlyos döntést hozott Orbán kormánya: ennyi lesz a gáz ára májustól (naphire.hu)
Májustól sem változik a lakossági áram- és gázár – jelentette ki Gulyás Gergely az ATV kérdésére a csütörtöki kormányinfón.
ápr. 6
11:45
Végre itt van egy trendforduló a magyar gazdaságban? (Menedzsment Fórum)
Erre a következtetésre jutottak a Magyar Bankholding elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatainak elemzése kapcsán.
ápr. 6
11:45
Erőteljes havazás kezdődött, estére már ekkora lehet a hóréteg vastagsága (Blikk)
Mutatjuk, melyik vármegyéket érinti.
ápr. 6
11:45
Belenyúlna a kormány a vízárakba – íme, a célok (Infostart)
Több szempontot is tárgyalt a kormány a víziközművek önkormányzatoktól az államhoz való kerülése kapcsán.
ápr. 6
11:45
Októberben tovább csökken a távhő intézményi ára (ProfitLine)
A következő gázévben kijelölés alapján az MVM Csoport biztosíthatja minden hazai távhőtermelő számára a működésükhöz szükséges földgázt. Az Energiaügyi Minisztérium korábbi intézkedése nyomán a gázalapú szolgáltatóknál januártól lényegében megfeleződtek az intézmények távhő díjai. A friss kormánydöntés az ellátásbiztonsági szempontok érvényesítésén
ápr. 6
11:45
A legfontosabb, hogy minél előbb béke legyen (Demokrata)
Háború és béke ügyében Magyarország továbbra is egyértelműen a béke pártján áll.
ápr. 6
11:48
Alapjaiban újul meg a Ford Transit sorozat legkisebb tagja (Autónavigátor)
Váratlant húzott a Ford Pro a Transit Courier bemutatásával: olyan áruszállítót készítettek, amely használati értékében elég közel áll a Volkswagentől
ápr. 6
11:48
Végre kiderült: Erről szeret álmodni Szijjártó Péter (Nyugati Fény)
Nem kis dolgokról.
ápr. 6
11:48
Hugh Jackmannak negatív lett a biopsziája, nincs bőrrákja (Telex)
Jackmannek 2013-ban távolították el az első bőrrákját, és azóta legalább hat beavatkozáson esett át.
ápr. 6
11:51
Jó hír: a következő hónapokban javulhat a külkereskedelmi egyenleg (Privátbankár)
A beruházások és a fogyasztás idei lassulása, valamint a cserearányok várható javulása miatt erre számítanak a Magyar Bankholding elemzői.
ápr. 6
11:51
Sylvester Stallone magyarul szavalt verset a Rambo egyik jelenetében, sokan nem is tudják, hogy néz ki a világsztár szinkronhangja (Promotions)
Hallottad már Sylvester Stallonét magyarul beszélni? Tudod egyáltalán, ki a Rambo-filmek sztárjának magyar hangja?
ápr. 6
11:51
Kimenő Radival: Nézünk, mint a moziban – Frenetikus filmes programok áprilisra (WMN)
Húsvéti moziélményre vágysz vagy régi, filmtörténeti klasszikusokat néznél? Szemezgess a legizgalmasabb filmes események közül:
ápr. 6
11:51
Hadházy Ákos: Zoltán tökéletes és első látásra is ijesztő példája a buta rendőrökről szóló sztereotípiáknak (Mandiner)
Ismerjék meg Zoltánt, a készenléti rendőrség törzszászlósát.
ápr. 6
11:53
Erre számíthat, ha vonatra, buszra vagy metróra száll húsvétkor (Mandiner)
Mutatjuk, mire érdemes figyelniük a tömegközlekedéssel utazóknak a tavaszi szünetben és azon belül a húsvéti hosszú hétvégén.

Keresés