Ez az izgalmas befektetői (kifektetői) kérdés azért merült fel bennünk, mert találtunk az interneten egy olyan befektetési céget, mely arra vállalkozik (ráadásul erre garanciát is vállal), hogy a befektetők által elhelyezett pénzt pillanatok alatt elbukja. Miért jó ez bárkinek? Kinek lehet érdekes egy olyan befektetés, ahol a pénzünk pillanatok ala
Ha 5 éve élsz párkapcsolatban, talán olykor előfordul, hogy elábrándozol, milyen lenne csókolózni valaki mással. Ne izgulj, az efféle fantáziálás még nem jelent hűtlenséget - persze, csak ha szigorúan megmarad ezen a szinten -, ugyanakkor mennyivel jobb lenne, ha az ember arról ábrándozna így, akivel nap mint nap együtt kel és fekszik!
A tényleges eredménynél, a 4-2-nél is sokkal simábban győzött a Bayern München a német labdarúgó Bundesliga rangadóján a forduló előtt még listavezető Borussia Dortmund ellen.
A cikk elismeri, hogy korábban Orbán kifejezetten nyitott a német tőkének, de konkrét esetekre alapozva arra jut, hogy a barátságnak vége, csak a politikai lojalitás számít, a haveri kapitalizmus, a korrupció mindenen túlterjed.
Az orosz erők Bahmut nagy részét már elfoglalták, azonban az ukrán haderő kitart. A város a második világháború óta a legvéresebb gyalogsági ütközet helyszíne Európában.
Felmérte a Magyar Nemzeti Bank, mennyit kell fizetni a bankszámlák használatáért. Megdöbbentő számokat kapott: nagyon sokat fizetnek a magyarok az sms-ekért és a bankkártyáért. Ráadásul ezt sokszor föllegesen teszik, mert lenne olcsóbb és számukra ugyanúgy megfelelő megoldás – írja a Bank360.hu.
„Néha kurva nehéz a szeretet. Fárasztó. Olyan fáradt vagyok, jobb is, hogy nem mentünk túrázni, a Pennyig alig bírom elvonszolni magam.” Az e heti Telextárca egy vasárnap története, egy olyan vasárnapé, amikor nincs semmi baj, de úgy igazán semmi se jó.
Egy ukrán bíróság két hónap házi őrizetre ítélte a kijevi Pecserszka Lavra (barlangkolostor) apátját, Pavlo metropolitát szombaton - számolt be az ukrán média.
Andrei Mangra az egyik legnépszerűbb táncossá vált itthon a Dancing with the Starsnak köszönhetően, most azonban már két hónapja nem adott hírt magáról a közösségi oldalain. A táncművész év elején utazott el külföldre, hogy ott is bizonyíthasson, most pedig hosszú idő után ismét posztolt.
Hány ember születik egy nap a Földön átlagosan? Melyik földrészen hány gyermek születik naponta? Mely országokban születik a legtöbb gyerek egy nap? Hány gyerek születik Magyarországon? Az Ensz becslései szerint a világon átlagosan napi 385 000 gyermek születik, vagyis évente több mint 140 millió újszülött érkezik a világra.
Nagyszerű eredményt ért el Sebastian Montoya a Formula 3 történetének első ausztrál versenyén. A kolumbiai Red Bull junior a 2. helyen végzett és a sikerének a helyszínen tartózkodó édesapja, Juan Pablo is örülhetett. A balesetekkel és biztonsági autós fázisokkal tarkított futamon Montoyát csak Franco Colapinto és Zak O’Sullivan tudta megelőzni, íg
Egy hét és húsvét! És ha húsvét, akkor sonka. A húsvéti sonkát nem nehéz megfőzni, mégis könnyű elrontani. Kezdő háziasszonyok a szülői ház vagy a nagyszülők konyhájának emlékeit próbálják felidézni, és lázasan keresgélnek a neten, hogy vajon miként lesz pont olyan, mint gyerekkorunkban. Mutatjuk: