Folytatódott vasárnap a Tajvani-szorosban a kínai hadsereg háromnapos hadgyakorlata, amelyet Peking röviddel azután kezdett el, hogy a tajvani elnök az amerikai képviselőház vezetőjével tárgyalt az Egyesült Államokban. A kínai erők a szigeten lévő célpontok elleni precíziós csapásokat is gyakoroltak.
A jövő héten jelennek meg adatok a fogyasztói árak márciusi alakulásáról, a februári építőipari és ipari termelésről, illetve a kereskedelmi szálláshelyek februári forgalmáról, valamint az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről.
Hivatalosan is az Óbudai Egyetem használatába kerül az a József körúti épület, amely már a 19. században is műszaki oktatás céljait szolgálta az egyetem jogelőd intézményében.
Az, hogy a Mazsihisz elnöke és a Jobbik-vezető együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget” – véli Róna Tamás.
Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíjasok terhet jelentenek a költségvetés számára, azonban ez koránt sem igaz: jellemzően jóval többet fizetnek be életük során. mint amennyit nyugdíjba vonulásuk után kapnak az államtól írta a 24.hu.
Nap mint nap megítéljük az embereket, öltözékeket és azt mondjuk: ízléstelen! Mindenki ért az öltözködéshez, ahhoz hogy másoknak hogyan kellene kinéznie, mit nem kellene viselnie. Lakatos Márk a legsikeresebb divattervezők alkotásain keresztül bizonyítja be nekünk, hogy nem értünk az egészből semmit!
Hatalmas mérföldkőhöz közelít a forint, hamarosan egyéves csúcsra léphet a dollárral és az euróval szemben. Az előző heti menetelést töretlenül folytatta a magyar fizetőeszköz, az elemzők már azt találgatják, mikor lesz újra 370 forint egy euró – írja az Index. A bankpánik visszahúzódásával a forint is rögtön erősödni kezdett, és ezen a héten má
Húsvét ugyan vallási ünnep, de ahogy neve is sugallja egyúttal egy hatalmas gasztronómiai fieszta, véget nem érő eszem-iszom. Már túl vagyunk az őszi újbor kóstolókon, vagy inkább primőr borokról beszélhetünk, hiszen a tavalyi évjárat a maga valójában csak most mutatkozik meg.
Most Israel Adesanya hozta vissza a sírból a bajnoki döntőt Alex Pereira ellen. Jorge Masvidalt megint móresre tanították, a balhés szupersztár a Gilbert Burnstől kapott verés után letette a kesztyűt. Ez volt a UFC 287.
A magyarok véleménye megoszlik a boltok önkiszolgáló kasszáival kapcsolatban, sokan szeretik, de van, aki egyenesen betiltaná. Mások szerint nagybevásárlásra alkalmatlan - írja a Pénzcentrum, amely megkérdezte a boltláncokat, hogy miként állnak a pénztáros nélküli kasszákhoz.
A budapesti hajléktalanok 23 százaléka, míg vidékiek 18 százaléka éhezik: a hónap elejétől ráadásul napi 4000 tál meleg étellel kevesebbet oszthatnak szét köztük.
Az egykori Posh Spice imázsa már rég a múlté, hiszen Victoria Beckham mára egyenlő a stílus és az elegancia fogalmával. Saját divatháza van, gyönyörű családjával nagy boldogságban élnek, de van néhány titok, amit csak kevesen tudnak róla.
Olyanoknak mutatunk részletes, lépésről lépésre leírt, százszor kipróbált kalácsreceptet, akik még sosem mertek belevágni ilyesmibe. Foszlós, felhős, napokig puha, két és fél óra alatt kész!
Elhunyt a náci háborús bűnösöket felelősségre vonó nürnbergi per utolsóként életben maradt ügyésze. Benjamin Berell Ferencz 103 éves volt, álmában érte a halál péntek este egy floridai intézetben - közölte fia, Donald Ferencz.