Kilencven napra felfüggesztette egy orosz fővárosi bíróság a moszkvai angol-amerikai iskola tevékenységét - közölte vasárnap az RBK című gazdasági napilap.
Az elmúlt hat évben a Microsoft kiemelt hangsúlyt helyezett a digitális udvariasság fontosságára – vagyis arra, hogy méltósággal és tisztelettel bánjunk mindazokkal, akikkel a virtuális világában találkozunk. Ezt elősegítendő készítettek egy kutatást is, amely az emberek online élményeinek megértését segíti elő. Folytatva a megkezdett utat, idén a
Bútor Róbert végig vezetve, autójának erejét maximálisan kihasználva nyerte volna a Székesfehérvár Rallyt, ha nem adja le menetlevelét, így végül az ORB mezőnyben nyerő Ranga Péter szerezte meg a verseny győzelmét is Vincze Ferenc és Velenczei Ádám előtt, míg László Martin defekt miatt a negyedik helyen zárt.
Feszültek a szlovákiai gazdák, nem tudják értékesíteni a terményüket, mivel a szlovákiai raktárakat megtöltötte az olcsó ukrán gabona, ráadásul néhány hónap múlva kezdődik az aratás. A lengyelek is hasonló cipőben járnak, ezért az Ukrajnával szomszédos országokkal együtt az ukrán gabona behozatalát korlátozó megoldásokat szorgalmaznak.
Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél. Kamatkedvezményt is adhatnának, de ebben egyelőre nem látszik nagy tolongás – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
A Hyundai Motor Company a mai napon részleteket közölt az N márka első sorozatgyártású, tisztán elektromos sportmodelljének, az IONIQ 5 N-nek az extrém téli tesztprogramjáról, amelynek a Hyundai Mobis tesztpályája ad otthont a svédországi Arjeplogban. Az északi sarkkör közelében fekvő Arjeplog településen működő Hyundai Mobis tesztpályát elhelyezke
Kártérítést követelhetnek az érintett autótulajdonosok a Mercedes-Benztől a dízelbotrány miatt - derült ki az Európai Bíróság ítéletéből. 2015-ben derült ki, hogy több nagy autógyártó is trükközött a dízeles modellek kibocsátási tesztjein, ezt követően robbant a botrány. Korábban a Pénzcentrum egyik olvasója is sikeresen perelte a Volkswagent, a cé
Trump volt elnöknek legalább három másik jelentős vizsgálattal is szembe kell néznie. A felhajtás eredményeképpen Trump lehet, hogy megnyeri az előválasztást, de elveszíti az elnökválasztást. Káncz Csaba jegyzete.
Néhány nagy sikerű érmekibocsátás után airdrop-lázban égnek a kriptovaluta-befektetők, a fő téma az Ethereum slálázás. A spekulációk alapján rengeteg ilyen
Egy éve Ukrajna Kijevnél megállította azt az erőt, amely napjainkban a legnagyobb fenyegetést jelenti az emberiségre - jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegramon.
Mert az iskola „nem dolgozott ki a nemzetközi baccalaureátusi és a Common Core State Standard programon alapuló kiegészítő általános oktatási kurzusokat”.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa, aki személyesen vezette a hívőkkel teli Szent Péter téren a virágvasárnapi misét, amely megnyitotta a római nagyhetet.
Minden tizedik termékeny korú nőt érint az endometriózis - hangzott el azon a konferencián, amelyet a betegség megismertetésére, a kutatási és kezelési lehetőségek bemutatására rendeztek vasárnap Budapesten.
„Az összes, hozzánk tartozó területet felszabadítjuk és ismét kitűzzük az ukrán zászlót minden városunkban és településünkön” – szögezte le az ukrán elnök.
Pár nappal a megnyitó után a helyszínen néztük meg az F1 történetének első hivatalos kiállítását Madridban. A kétórás show lehetne interaktívabb, sokszor feleslegesen traktál adatokkal, de így is megadja azt érzést, amiért rajongani kezdtünk az F1 iránt.