Mai világunkban a telefonunk használata szerves része a mindennapjainknak. Ha ezeket mértékkel kezeljük, nem okoznak problémát, viszont túlzott használatuk hátrányokat okoznak az életünkben. Például mozgásszegény életmód kialakulása, teljesítőképességünk és szociális életünk csökkenése. Hiányzik az alternatíva? Nem tudod, mit csinálj szabadidődben?
Változik július 1-től a jogi személyek nyilvántartásáról és a nyilvántartási eljárásról szóló törvény, amely közvetve érvényes lesz 4,5 millió társasházi lakástulajdonosra, illetve az őket összefogó közös képviselőkre, ám ez nem változtatja meg a tulajdonosok magántulajdonnal kapcsolatos jogait. Viszont több döntéshozatali eljárást egyszerűbbé, átl
A birt Tesco részben azzal indokolja profitcsökkenését a 22/23-as pénzügyi évben, hogy az inflációs költségek emelkedését nem tudták teljes mértékben áthárítani a fogyasztóikra - írja az ESM kiskereskedelmi portál.
Tavaly novemberben röppent a hír, hogy Judy házassága hullámvölgybe került, majd decemberben az énekesnő is megerősítette, hogy valóban nagyon nehéz időszakon megy keresztül Molnár Balázzsal.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A dokumentum ünnepélyes aláírásán elhangzott: az erőforrások összevonásával sikerül kiaknázni a térségben rejlő lehetőségeket, elsősorban az agrár- és vidékfejlesztés, valamint az élelmiszergazdaság területén.
Június 1-től a Vodafone Magyarország mobilhálózatán működik tovább a DIGIMobil szolgáltatás, a 4iG Csoport szolgáltatói együttműködésének köszönhetően a DIGIMobil ügyfelei nyártól országos lefedettséggel használhatják készülékeiket.
Márciusban 14,5 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a februári 15,5 százalékról - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt.
Pap Dorci meglehetősen túlvállalta magát az utóbbi időben: több produkcióban is dolgozott, és szinte meg nem állt a pörgésben. A nagy terheltség miatt azonban a fizikai és mentális egészsége is veszélybe került.
Mivel a tünet igen zavaró, az érintettek óhatatlanul állandó figyelemmel kísérik annak alakulását. Azonban ez egy ördögi kör, hiszen minél jobban figyel rá, annál jobban felerősödik a tudatában, ami komolyan ronthatja az életminőséget.
A közelmúltban újraindult Csatt című műsor tovább emeli a tétet az ATV-n: mostantól nem csupán hétfőnként láthatják a nézők a műsort, hanem egy tartalmi csavarral péntek esténként is képernyőre kerül a Csatt.2. A „hétköznapzáró” politikai vitashow-ban ismert, de egymással egyet nem értő megmondóemberek, főként újságírók beszélik át a legfontosabb e
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosítóra, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt – adta hírül a felügyeleti hatóság.
Zak Brown szerint előkerültek a csontvázak a szekrényből Daniel Ricciardo rossz teljesítménye kapcsán a McLarennél. Az ausztrál versenyzőnek érvényes szerződése volt a csapattal, ám a wokingiak mégis úgy döntöttek, hogy idő előtt vállnak meg tőle. Még a nagy összegű kompenzációt is kifizették annak érdekében, hogy elváljanak az útjaik. Oscar Piastr
„Nagyon jól játszottunk, talán ebben az idényben a legjobban” – mondta a Real Madrid a Chelsea elleni 2-0-s győzelme után Vinícius Júnior, a mezőny legjobbja. Mégsem lehet a „királyi klub” tökéletesen elégedett: jobb helyzetkihasználással már az első mérkőzésen eldönthette volna az elődöntőbe jutást.