Februárban 27,0 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel korábban, a drágulás üteme 4,6 százalékponttal lassabb a januárinál és 34,0 százalékkal fékeződött le a szeptemberi 61,0 százalékos tetőzéséhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Heves indulatokat szült az országban a svájci farkas kilövése. Az ügyről sokan elmondták a véleményüket, Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár például elrettentő példát statuálna az eset miatt
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását.
Tovább nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben - tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn az MTI-vel.
Számos, vélhetően sokakat foglalkoztató témát körbejárunk az üzletemberrel, kockázatitőke-befektetővel, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterével az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, április 26-ai, szerdai Klasszis Klub rendezvényén. Amelyen ugyanakkor nemcsak mi kérdezünk, hanem – a klub immár közel két és fél éves történetében megszokott módon
Egy 20 éves munkaviszonnyal rendelkező ápoló jelenleg bruttó 390 ezer forintot keres, ez 650 ezer forintra nőhet jövő év márciustól – számolt be az RTL híradója.
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május 1-jétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását.
Hazátlannak lenni borzalmas kín lehet, a sehová sem tartozás számkivetettsége nyomorult frusztrációkat vált ki, amely szavakba öntve életre kelti a rút szibaritát.
Az az elmúlt hónapok lendületes növekedését követően kissé megtorpant szálláshelyek forgalmának helyreállása, így minimálisan, 0,4%-kal csökkent a vendégéjszakák száma februárban - olvashatjuk a Magyar Bankholding elemzői anyagában.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két férfival szemben, akiknek erdőgyérítés közbeni mulasztásai munkatársuk halálához vezettek - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.
A szlovák agrárminiszter azután tett bejelentést, hogy a Szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet egészségkárosító hatású és az Európai Unió területén tiltott növényvédő szert talált talált a vizsgált mintában.
Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország - ismertette pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását - közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
Jelentős pluszbevétel ömlik az államhoz a 25%-os gigainfláció miatt. Ennek nagy részét a szegények adójának nevezett ÁFA teszi ki, amelyből tavaly csaknem 1400 milliárd forinttal több folyt be a költségvetésbe. Idén - az eddigi tervek szerint - az állam pluszbevétele csaknem 900 milliárd forint lehet a magas infláció eredményeként.
Az első negyedévben nőttek a Mercedes-Benz eladásai világszerte, ezen belül is a prémium márkák és az elektromos modellek értékesítése ért el kimagasló növekedést a konszern honlapján szerdán publikált jelentés alapján.
Az algyői Borbála Fürdő új kültéri medencéjének ünnepélyes átadására április 28-án kerül sor, a fürdőzők viszont várhatóan csak nyár elején, a próbaüzemet követően vehetik majd használatba azt – tudta meg…
Április 24-től a hazai tévénézők is láthatják a Django című sorozatot, ami a Direct One TV csatornán lesz elérhető. A produkció a Canal+ egyik legambiciózusabb szériája, egy feminista, kortárs western sorozat, pszichológiai csavarral, ami megkérdőjelezi a műfaj bevett standerdjeit, miközben aktuális kérdéseket feszeget. (fotó: Direct One TV) A Sky
Magyarország második legnagyobb hitelintézete lesz a május elsejével startoló MBH Bank. Lezárul a hármas fúzió, eredménye tíz ezer milliárd forint feletti eszközállomány. Mit tud pontosan Mészáros Lőrinc szuperbankja?
Gazdasági adatok tekintetében fontosabb adatközlésre nem lehet ma számítani, elsősorban a nap közben érkező hírek mozgathatják tehát majd az árfolyamokat. A nemzetközi színtéren azért lesz egy figyelemre méltó esemény, az EKB-elnök Chritstine Lagarde mond ugyanis beszédet, erre figyelhetnek majd a befektetők. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel jó volt a
Már második alkalommal hozta fel a miniszterelnök a rádióban hogy a nyugati országok úgynevezett szegényített uránt tartalmazó lövedékeket is szállítanak Ukrajnának.