A fáma szerint újra egy párt alkot Tolvai Reni és Kállay-Saunders András. A két énekest még a Megasztár ötödik szériája hozta össze, szerelmük több mint tíz évig tartott, ám 2021-ben szakítottak egymással. Lehet, hogy a döntés mégsem örökre szólt?
Az álmok birodalma a mai napig ismeretlen terep a kutatók számára, miközben a legtöbben nap, mint nap belépnek az ajtaján. S bár akad, aki tudatosan nem képes visszaemlékezni az eseményekre, ettől függetlenül az álmok jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Vajon a tudatalatti munkálkodik alvás közben, feldolgozva mindazt, ami napközben történt? Vagy má
Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Nőtt a fiatalok elégedettsége 2023 első negyedévében a tavaly év végi mélypont után, kétharmaduk pedig derűlátó a jövőt illetően - olvasható a K&H ifjúsági indexéről szóló közleményben.
Kivonta a forgalomból a gyógyszerhatóság az egyedi gyógyszerigénylés útján Magyarországon felhasználásra kerülő Hepatodoron tablets 200 pcs elnevezésű készítmény bizonyos gyártási tételeit.
Magyarország mára a kínai befektetők elsőszámú célpontjává vált a régióban, a világ második legnagyobb bankjának budapesti fióknyitása tovább erősíti a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokat - hangsúlyozta Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a China Construction Bank csoport (CCB) elnökét, Tien Kuo-lit.
Tényleg lecserélik a Roszatomot? A kivitelező személyében aligha lehet változás, legfeljebb az orosz cég nem fővállalkozóként folytatja. Szijjártó Péter és Gulyás Gergely mintha egymásnak ellentmondóan nyilatkozgatnának.
A lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete kedvezőbbé vált áprilisban: a -100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index -19,2 pontról -18,2 pontra, míg a vállalati mutató értéke -15,2-ről -13,2-re javult - közölte a Századvég Konjunktúrakutató legújabb felmérése alapján pénteken.
Jelentősen, az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékben javult a 19-29 év közötti fiatalok elégedettsége az anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetükkel az idén az első negyedévben az előző negyedévi, rekordalacsony értékhez képest - közölte a K&H Bank.
Az április 22-i Föld napjához és az I bike Budapest bringás felvonuláshoz kapcsolódva színes szabadtéri programok várják a gyalogosan, kerékpárral vagy rollerrel közlekedőket a hétvégén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Napjaink egyik legnagyobb kihívása elengedni a megszokott, jól ismert mintákat, berögződéseket, és helyettük új utakat, nézőpontokat keresni. A 2023. április 26-án a budapesti Akváriumban megrendezésre kerülő SMART 2023 konferencián szó esik arról, milyen hatással lesz a metaverzum, a MI-technológiák és a decentralizált gazdaság az egyes szektorok
L. Simon László korábbi államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója a Mandineren írt cikkében az utóbbi hónapok nyugat-európai műtárgyrongálásai kapcsán úgy vélekedett, nagyobb védelmet kell biztosítani a hazai múzeumok és kulturális gyűjtemények számára, ugyanakkor nekiment a kormány a kastélyprivatizációs tervének is.
A máriahalmi telephelyen eddig két, egyenként 100 ezer férőhelyes ól működött, a mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas.
Tavaly év elején robbant a hír, hogy az Intel be fog lépni a bitcoinbányász chipek gyártásának a világába. Az első szállítmányok 2022 harmadik negyedévében kerültek kiszállításra a szerződött partnerek számára. Közel egy évvel a megjelenés után a napokban jelentették be, hogy a félvezető chipeket gyártó technológiai vállalat, költségcsökkentési ter
A tajvani chipgyártás leválását szorgalmazó amerikai célok enyhítését szeretné elérni a tajvani vezetés – mindezt a Bloomberg információi szerint szépen, csendben.
Moszkva ma jelezte, hogy figyelemmel kísérik a nyugati országok Oroszországba irányuló exportjának esetleges betiltásáról szóló jelentéseket - számolt be a Reuters.
Nemrég Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója arról beszélt, hogy a magyarok fizettek a késért, amivel videóban lefejeztek egy ukrán katonát az oroszok. Azonban az ukrán hivatalos kommunikáció már a háború kezdete óta kifejezetten kemény a magyar kormány agresszornak kedvező, Ukrajna EU-s szomszédai között magányos álláspontjával szemben.
A New York Egyetem kutatói nemrég behatóan tanulmányozták az őszülés folyamatát, s munkájuk során páratlanul értékes felfedezést is tettek. Rájöttek, hogyan lehet kiküszöbölni a jelenséget, mely előbb-utóbb minden ember életében bekövetkezik.
Űgy tűnik, a zöld lesz az új divatszín. Legalábbis egyre jellemzőbb, hogy a divatcégek is igyekeznek környezettudatosan gondolkodni, vagyis környezetkímélőbbé tenni gyártási folyamataikat. Utánanéztünk, milyenek az „ökoruhák”.
A csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950 ezer hektoliterrel többet, mint 2021-ben - közölte a cseh sörgyárak szövetsége Prágában.
A pénzügyi világnak mindig is megvoltak a bejáratott központjai, amelyek folyamatos és intenzív versenyt folytatnak egymással a pénzügyi szolgáltatókért. Amszterdam is ilyen hely, amely évszázadok óta nyújt otthont a nemzetközi pénzügyi élet prominens szereplői számára. A holland főváros azonban ráérzett az új idők szelére, és a nagy inkumbens bank
Március végén az iBanFirst kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank akkreditációját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl budapesti irodájukkal nyújtanak támogatást magyar üzleti ügyfeleik számára: több mint 30 devizanemben végeznek tranzakciókat, elsősor