Csendesen indul a hét a makroadatok tekintetében, ennek megfelelően a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik ma. Keddtől felpörögnek itthon az események, jön az MNB kamatdöntése, a hét vége felé pedig inflációs és GDP-adatok záporoznak majd Európából és az Egyesült Államokból.
A mobileszközökre letölthető MÁV-applikációban megkezdődött a május 1-jétől használható vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése - tudatta a MÁV-Volán csoport.
A nemrég elfogadott panasztörvény egyik fejezete idegen test a jogszabályban, „nem erősíti, inkább gyengíti az alaptörvényi értékek védelmét”. Ezért Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek, írja a hvg.hu.
Lehet egy torta egy város szimbóluma? Igen, ha Torta Barozzi a neve. A csokoládéval és kávéval készült torta 1886 óta büszkesége a Modena tartománybeli Vignola városának, ahová évente több ezer ínyenc érkezik, hogy megkóstolja a Pasticceria Gollini specialitását. És amit talán minden embernek érdemes lenne.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves korában elhunyt Cs. Németh Lajos színművész. Színházi és filmes alakításai mellett hangját a Jóbarátokból, a Dragon Ball rajzfilmekből és a Harry Potterből is ismerheti az ország.
A helyi kormányzó korábban arról számolt be, hogy a Fekete-tengeri Flotta visszavert egy víz feletti drónok által a szevasztopoli külső horgonyzóhelye elleni támadást.
Járai Máté már számolja a napokat, amikor végre újra kiköltözhetnek a feleségével horányi nyaralójukba. A színész stresszes időszakot él meg, ám állítása szerint abban a három hónapban, amit a házikójukban töltenek, mindig felvidul.
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. Különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak. Jelentősen csökkent viszont az összes ágazat áremelési törekvése és a fogyasztók inflációs várakozása.
Az orosz vodka gyorsan lekerült a boltok polcairól, miután tavaly februárban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Habár az orosz márkák iránt visszaesett a globális kereslet, a vodka népszerűsége nem csökkent, a rivális gyártók számára így új piaci lehetőségek nyíltak meg.
A csalók a legújabb fejlesztésű AI alkalmazásokat használták a befektetők félrevezetésére. A kaliforniai szabályozó hatóságok csütörtökön közölték, hogy több vállalat
Szemmel látható drágulás zajlik az albérleteknél, a jó paraméterekkel rendelkező kiadó lakásokért a többség hajlandó a korábbinál magasabb árat is kifizetni. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, új tendencia, hogy vásárlás helyett sokan inkább bérelnek ingatlant a bizonytalannak tartott piaci környezetben, ez pe
Méltatlannak nevezte a horvát ügyészségi eljárást Hernádi a horvát RTL-nek adott interjújában, ahol a Mol elnök-vezérigazgatója plasztikusan összefoglalta véleményét, hogyan és milyen minőségű „bizonyítékok” alapján is zajlottak az ellene folyó vádaskodásban a jogi folyamatok.
A közlemény szerint több mint egy évvel ezelőtt az orosz-ukrán háború kitörésekor sokan gondolták úgy, hogy a háború hamar véget fog érni. Azóta azonban szinte csak olyan lépések történtek, amelyek a háború eszkalálását szolgálják.
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti szektoron belül különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak. Jelentősen csökkent viszont az összes ágazat áremelési törekvése és a fo
Március végéig fel kellett volna oldani a szélerőművek trükkös tilalmát, de az Orbán-kormány semmit érdemlegeset sem tett. Ez nem csak energetikai kérdés, hiszen ezzel a kormány több ezer milliárd forintot kockáztat.
A folyók kisebb áradása, az esős időjárás és a felmelegedés hatására egyre több helyen kezdődött meg a szúnyoglárvák fejlődése. Az elmúlt hetekben elsősorban légi biológiai kezelések voltak a folyók mentén és a Balatonnál, de kiegészítésként földi módszerrel is juttattak ki biológiai szert a szakemberek.
A magyar és az angol futball másodosztály meccsei mellett láthatjuk majd a svéd hokibajnokság legújabb összecsapásait és követhetjük a sznúker világbajnokság nyolcaddöntőjét is.
Az orosz nukleáris szabályozó hatóság engedélyezte az első orosz szárazföldi kis teljesítményű moduláris atomreaktor – angol rövidítéssel SMR - felépítését Jakutföldön, az Oroszországi Föderáció távol-keleti régiójában - derült ki a Roszatom közleményéből. A várhatóan 2028-ra elkészülő orosz létesítmény az egyik első képviselője lesz a világszerte