A hazai kortárs műkereskedelemben igazi ritkaság került kalapács alá a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján. Hantaï Simon nagyméretű festményéért 46 millió forintot fizetett egy licitáló - tájékoztatta a galéria a Portfolio-t. A művész a világ leghíresebb magyar absztrakt festője, aki 26 évesen költözött Párizsba és soha többé nem tért vissz
Kína objektív és pártatlan a szuverenitás kérdésében - közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője arra a kérdésre, hogy Kína szerint Ukrajna független ország-e.
A japán ősi ital, a szaké sokszor zűrzavar tárgya, részben azért is, mert Európában nem olyan népszerű, így hajlamosak vagyunk a mítoszok vonzásába kerülni. De mik azok a tévhitek, amiket jobb elfelejteni? Listánkból kiderül!
A kampány témája öt, az egyházfő számára is fontos téma: a háborús agresszió, a populizmus, a homoszexualitás, a médiamanipuláció és az egyház valódi küldetése.
Négy újabb magyar állampolgárt kimenekítettek a fegyveres harcok sújtotta Szudánból, míg hat másik személy evakuálása folyamatban van - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Megint egy évvel öregebbek lettünk, ahogy a halhatatlan legenda, Barbra Streisand is, akit tavaly köszöntöttünk a 80. születésnapján. De belőle azóta is csak egy van: két Oscar-díj, 10 Grammy-díj, 9 Golden Globe, egy Tony-különdíj, 42 platinalemez, több mint 70 millió eladott album, és példaértékű jótékonysági, környezetvédelmi, és politikaiaktivis
Az NTAK-ba regisztrált minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára ingyenesen elérhetőek a Magyar Turisztikai Ügynökség által biztosított VENDÉGEM szoftverek. A VENDÉGEM Vendéglátás és a VENDÉGEM Attrakció amellett, hogy automatikusan továbbítja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé a statisztikai, forgalmi adatokat, az al
A TeraWulf lett az első olyan bitcoinbányász a világon, amelynek Nautilus elnevezésű telephelye 100%-ban atomenergiával működik. A létesítmény az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban, Susquehanna városához közeli nukleáris erőmű területén üzemel, több mint 9000 bányásszal. A TeraWulf és a Cumulus Data még 2021 augusztusában kezdte el az adatk
A következő napokban több vármegyében folytatódik a szúnyoglárvák gyérítése - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn.
Szakértői szinten megszületett a feltételes megállapodás a magyar kormány és az Európai Bizottság között a horizontális feljogosító tételekhez szükséges reformokkal kapcsolatban. Fontos lépés ez az uniós kohéziós források nem felfüggesztett részének lehívásához. A Népszava értesülései szerint a politikai jóváhagyás szükséges még Brüsszeltől, ahol m
Szemmel látható drágulás zajlik az albérleteknél, a jó paraméterekkel rendelkező kiadó lakásokért a többség hajlandó a korábbinál magasabb árat is kifizetni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, új tendencia, hogy vásárlás helyett sokan inkább bérelnek ingatlant a bizonytalannak tartott piaci környezetben, ez pe
A Babaváró kölcsön igénylésének eredeti határidejéhez közeledve ugrásszerűen megnövekedett az igénylések száma az OTP Banknál. Az államilag támogatott hitelkonstrukció népszerűségét jelzi az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján ez a konstrukció adta a lakossági hitelállomány bővülésének több mint kétharmadát 2022 utolsó három hónapjában.
Veled is előfordult már, hogy megszomjaztál útközben, és kénytelen voltál palackos vizet vásárolni? A Vízlelőhely nevű applikáció ezen a problémán segít.
A ráfutásos baleset a pálya 56-os kilométerében, a külső sávban történt, jelenleg a belső sáv járható – írták. Az Útinform azt közölte, hogy aki teheti, a 48-as jelű, Szárliget csomópontnál térhet le a pályáról, majd visszatérni az 1-es főúton keresztül a 61-es jelű Tatabánya-centrum csomópontnál lehet. A rendőrség a police.hu oldalon arról tájékoz
Bemutatták a tengerentúlról érkező dollárok felhasználási módját, a kedvezményezetteket és azt is, milyen módon próbálnak Magyarországra nyomást gyakorolni.
Külföld felé fordítja vigyázó tekintetét a magyar kormány, és olyan néhány hónapja működő intézkedéseket honosítana, amelyek eredményessége enyhén szólva megkérdőjelezhető.
Shakira volt férjével való szakítása óta igyekszik újra magára találni. Ennek egyik remek módja ilyenkor, ha hátrahagyjuk a múltat, és egy teljesen új életet kezdünk. Az énekesnő sem tett másképp: Barcelonából Miamiba költözött - kérdés az: mennyiért?
Ott Tanak a Horvát Rallyn sok problémával küzdött, ennek ellenére a második helyet tudta megszerezni, ami nagyon fontos volt a bajnokság szempontjából.