2023. április 4. kedd

ápr. 4
13:25
A felzárkózás térségenként eltérő megoldásokkal gyorsítható (Demokrata)
Navracsics Tibor a 2010 óta elért fejlődési ütemet egyenletesnek és biztosnak nevezte.
ápr. 4
13:27
Súlyos bejelentés: a fehérorosz támadó légierő immár képes nukleáris töltetek bevetésére (Blikk)
A fehérorosz légierő képessé vált nukleáris robbanótöltetek bevetésére – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden, az orosz fegyveres erők parancsnoki értekezletén.
ápr. 4
13:27
Ralizik a magyar tőzsde, tépik a Molt és a Richtert (Portfolio)
A nemzetközi hangulat alapvetően is kedvező a mai nap folyamán, azonban a magyar tőzsde ehhez képest is felülteljesítő, miután a blue chipek kifejezetten erősek ma. A hazai nagypapírok között az emelkedést a Mol és a Richter vezeti. Előbbire az emelkedő olajárak, utóbbira pedig a ma bejelentett sajátrészvény-vásárlási program hatott pozitívan.
ápr. 4
13:27
Novák Katalin: a NATO fontos szövetség, amelyet meg kell erősíteni (ATV)
A NATO-nak egységesnek és erősebbnek kell lennie, de a bővítésről szóló kérdéseket meg kell vitatni - nyilatkozta Novák Katalin magyar köztársasági elnök a TRT World angol nyelvű török állami hírtelevízió One on One című műsorának, amelyet hétfő késő este közvetítettek.
ápr. 4
13:27
Még egy hétig lehet regisztrálni a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra (Demokrata)
Kedden 18 óráig jelentkezhetnek a programsorozatra az önkéntesek.
ápr. 4
13:27
Tényleg házról házra zajlanak a harcok Bahmutban (Mandiner)
Csatatér lett a nappaliból.
ápr. 4
13:29
A magyar egyetemek modellváltása nemzetközileg is követendő példa lehet (Demokrata)
Az eredményeket a nemzetközi egyetemi rangsorokban elért előrelépések is alátámasztják.
ápr. 4
13:30
Munkáltatói felmondás indoklása: új szabályok léptek életbe (Üzletem)
A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
ápr. 4
13:33
Rákaptak a fagyasztott élelmiszerekre a németek (Piac és Profit)
Tavaly rekordot döntött a mélyfagyasztott élelmiszerek fogyasztása Németországban az ágazat szakmai képviseleti szervezetének jelentése szerint.
ápr. 4
13:33
Megtiltja az oroszok ingatlanvásárlását Litvánia (Portfolio)
Nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva a litván parlament átmenetileg megtiltotta az orosz állampolgároknak, hogy ingatlant vásároljanak az országban, és leállította az ideiglenes tartózkodási engedélykérelmek elbírálását, valamint a litván állampolgárság megadását számukra. A rendelkezés egyelőre 2023 végéig marad érvényben.
ápr. 4
13:33
A kisgyermekes nők 96 százaléka végez otthon láthatatlan munkát (Magyar Hírlap)
A felmérés arra is rámutatott, hogy a nagycsaládos édesanyák több segítséget kapnak párjuktól, valamint gyermekeiktől is.
ápr. 4
13:33
Kreml: A finn NATO-tagság gyökeresen eltér az ukrántól (Demokrata)
Ukrajna esetében a helyzet gyökeresen eltér – mondta Dmitrij Peszkov.
ápr. 4
13:36
Közös akkugyárat építhet a Tesla és a CATL (autopro)
A Tesla és a CATL egy közös akkugyár felépítését fontolgatja.
ápr. 4
13:39
Litvániában tilos ingatlant vásárolniuk az oroszoknak (Privátbankár)
Nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva a litván parlament átmenetileg megtiltotta az orosz állampolgároknak, hogy ingatlant vásároljanak az országban, és leállította az ideiglenes tartózkodási engedélykérelmek elbírálását, valamint a litván állampolgárság megadását számukra.
ápr. 4
13:39
Többfelé havazik Magyarországon, itt az áprilisi tél (Blikk)
Áprilisban havazik... a délkeleti, keleti tájakon bizony esik a hó, sőt néhol a a viharos szél hófúvást okoz.
ápr. 4
13:39
Moszkva: a fehérorosz légierő képessé vált az atomcsapásra (Infostart)
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz fegyveres erők parancsnoki értekezletén tett bejelentést.
ápr. 4
13:39
Stoltenberg: Finnország NATO-csatlakozása történelmi pillanat (444.hu)
Kedd koradélután felvonják a finn zászlót a szövetség brüsszeli központjánál.
ápr. 4
13:39
Gyurcsány megint egy őszödi beszédet mondott (Magyar Hírlap)
Deutsch Tamás: A DK elnöke beismerte, hogy Brüsszel és a dollárbaloldal politikai okokból támadja hazánkat.
ápr. 4
13:39
Karácsony Gergely annyit autózott, hogy pár hónap alatt félig megkerülhette volna Földet (Mandiner)
Már 2020-ban is 10 ezer kilométerrel többet kocsikázott, mint egy átlag magyar sofőr.
ápr. 4
13:45
Válságülést tartottak Szoboszlaiéknál - megszólalt Marco Rose (Infostart)
Edzőjük nélkül tartottak válságülést a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és a sérült Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig labdarúgói a szerdai, Borussia Dortmund elleni Német Kupa-negyeddöntő előtt.
ápr. 4
13:45
Kifulladt a nagyon lanyha kamatcsökkentés is, kivárnak a bankok (ProfitLine)
Az elmúlt hónapok óvatos, de egyértelmű kamatcsökkentései szinte teljesen leálltak áprilisra a bankoknál. Akadt még ugyan olyan nagybank, amelyik olcsóbbá tette a lakáshiteleit, de a többiek inkább emeltek a jelzálog- és személyi kölcsöneiknél, vagy kivártak a változtatással - derül ki a Bank360.hu összesítéséből. Nagyobb kamatmozgásokat a jegybank
ápr. 4
13:45
Újabb országgal szemben merült fel a gyanú, hogy köze lehetett az Északi-Áramlat felrobbantásához (ATV)
Néhány hónappal ezelőtt a Politico, a Washington Post és több német lap is összegyűjtötte az eddig ismert információkat az Északi Áramlat lehetséges elkövetőiről. Eddig négy ország került fel a gyanúsítottak listájára: Oroszország, az Egyesült Államok, Ukrajna és az Egyesült Királyság. Most azonban a Washington Post arról ír egy cikkében, hogy Leng
ápr. 4
13:45
Vádat emeltek egy óvodással fajtalankodó férfival szemben (Magyar Hírlap)
Tizenkét év fegyházat kér rá a főügyészség.
ápr. 4
13:45
Megszállta a rendőrség az Európai Néppárt székházát Brüsszelben (Mandiner)
Cikkünk frissül.
ápr. 4
13:48
Güttler gépek munkáját nézték a szekszárdi szőlősgazdák (Mezőhír)
Güttler gyakorlati gépbemutató a Tringa Borpincénél. A szekszárdi szőlészeknek is tetszett a sorközművelő gépek munkája.
ápr. 4
13:48
Nincs vége: Itt a Hadházyt megfenyegető polgármester fiának bosszúja (Nyugati Fény)
Váratlan eszközhöz nyúlt.
ápr. 4
13:50
Reagált az Mszp arra, hogy a volt elnökük, Mesterházy Attila is otthagyta őket (Nyugati Fény)
Önkritikának nyoma sincs Kunhalmiék közleményében.
ápr. 4
13:51
Fontos dologra figyelmeztet a NAV (Menedzsment Fórum)
Aki nem érvényesítette havonta a személyi jövedelemadóból (szja) számára járó kedvezményt tavaly, az szja-bevallásában egy összegben juthat hozzá a pénzéhez, ha kitölti a jogosultsági, valamint a visszaigényléssel kapcsolatos adatait - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
ápr. 4
13:51
Agrárminisztérium: egyszerűsítés és díjmentesség a fúrt kutaknál (Alternatív Energia)
Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat - közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
ápr. 4
13:51
Sokkoló titkot árultak el ki a kínai kémballonról az amerikaiak (Promotions)
Valószínűleg a világ és az Egyesült Államok legnagyobb félelme igazolódott be
ápr. 4
13:51
Jelentősen megnőtt Trump népszerűsége a vádemelés óta (Demokrata)
Donald Trump volt amerikai elnöknek 44-ről 48 százalékra növekedett a támogatottsága.
ápr. 4
13:54
Vicces fotót készített egy férfiról a Google egy borsodi településen (SzMo)
A kép főszereplője az élet császáraként utazik egy teherautó platójára pakolt fotelben.
ápr. 4
13:54
Teljesen másképp néznek ki a T-rexek, mint ahogyan eddig elképzelték (Helló Magyar)
A Tyrannosaurus rex lényegesen másképp nézett ki, mint ahogy eddig ábrázolták őket!
ápr. 4
13:54
Nem várható hiány tojásból húsvétkor (Magyar Mezőgazdaság)
A kiváló minőségű magyar tojás a húsvéti időszakban is a vásárlók rendelkezésre áll – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az átlagos évi tojásfogyasztás 236 darab/fő, húsvétkor és karácsonykor hagyományosan jóval több tojás fogy.
ápr. 4
13:54
Szaporodni is képes afrikai kullancsokat találtak a Balatonnál (Telex)
Ilyen populáció eddig Európában sem volt ismert.
ápr. 4
13:57
Húsvétkor is mélyen a zsebekbe kell nyúlni, de legalább nem lesz hiány semmiből a boltokban (ATV)
Bőséges a választék az üzletekben a húsvéti bevásárláshoz. Bár idén a húsárú kiválasztását érdemes alaposabban átgondolni. Az üzletek jellemzően magyar termékeket kínálnak, ám a gyorspácolt sonkák között előfordul importáru is. Ezek nemcsak címkéjük alapján azonosíthatók, ugyanis leginkább olcsóságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Az ATV Start
ápr. 4
13:57
Két új sáv nyílt Horgosnál a kilépő oldalon (Magyar Hírlap)
Eltűnhetnek a torlódások.
ápr. 4
13:57
Románul is énekel Tóth Andi legújabb albumán (Mandiner)
A nagyváradi születésű énekesnő korábbi bejelentése szerint ez lesz az utolsó albuma.
ápr. 4
13:59
Vizsgálja az UEFA a barcelonai játékvezetői botrányt (Magyar Hírlap)
Ellenjelölt nélkül indul az elnökválasztáson Aleksander Ceferin.
ápr. 4
14:00
Végre megújul a Hungaroring – így fog kinézni! (videó, képek) (Racing)
Cikkükből az is kiderül, hogy mikorra lesz teljesen kész a modern kor igényeit minden szempontból kielégítő modernizáció.
ápr. 4
14:03
Razziázott a belga rendőrség az Európai Néppárt brüsszeli székházában (444.hu)
Számítógépeket foglaltak le
ápr. 4
14:03
Dmitro Kuleba: Legfontosabb Ukrajna NATO-csatlakozásának előmozdítása (Magyar Hírlap)
A NATO főtitkára üdvözölte, hogy egyes tagországok nehézfegyvereket és modern harckocsikat adtak Ukrajnának.
ápr. 4
14:03
Bődületes pénzeket költhetett a baloldal buszoztatásra a kampányfinisben (Demokrata)
A tavaly március 15-i rendezvény tömegének biztosítására közel százmilliót költhetett a baloldal.
ápr. 4
14:06
Sokfelé havazik az országban – fotók, videó (Infostart)
A déli, délkeleti, keleti tájakon kisebb-nagyobb intenzitással havazik, a viharos szél hófúvást okoz.
ápr. 4
14:06
A megelőzésre helyezik a hangsúlyt: stroke-ellenes kampányt indított egy budapesti klinika (Femcafe)
A szélütés vagy stroke világszerte a második leggyakoribb halálok. Évente 12 millió új stroke eset fordul elő, melyek során a betegek több mint fele meghal, a megbetegedések száma pedig fokozatosan nő. A Mind Klinika Stop stroke! kampánya a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A terápia során a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodnak, miszerin
ápr. 4
14:06
Világszerte 300 millió munkahelyet veszélyeztet a mesterséges intelligencia a Goldman Sachs szerint (SzMo)
Olyan változások előtt áll a munkaerőpiac, mint amilyen az elektromos motor vagy a személyi számítógép elterjedése idején történt.
ápr. 4
14:06
Itt a lista: újabb termékek árát csökkenti a Spar (SzMo)
A sajtoknál lehet megtalálni a legnagyobb akciót ezen a héten.
ápr. 4
14:06
Súlyos válasz jött Putyinéktól: Íme a válaszuk a finnek NATO-csatlakozására (Nyugati Fény)
A nemzetközi helyzet fokozódik.
ápr. 4
14:06
Leonardo DiCaprio is tanúskodott a Fugees rappere elleni pénzmosási és vesztegetési perben (Telex)
A színész is jóban volt egy malajziai üzletemberrel, aki az amerikai rapperen keresztül támogathatta illegálisan nagy összeggel Obama 2012-es újraválasztási kampányát.
ápr. 4
14:09
Ellenintézkedéseket terveznek az oroszok a finn NATO-csatlakozás miatt (Piac és Profit)
A RIA orosz állami hírügynökség jelentése szerint Dmitrij Peszkov, orosz elnöki szóvivő úgy értékelte a legfrissebb fejleményeket, hogy Finnország NATO-csatlakozása a helyzet újabb súlyosbodását jelenti, az észak-atlanti szövetség bővítése pedig Oroszország biztonságába való beavatkozás.

Keresés