Az Egyensúly Intézet keddi konferenciáján az ideális magyar energiamixről volt szó, de az atomenergia mellett szó esett függetlenedésről, a források elköltéséről és jó magyar kilátásokról is.
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután Helsinki képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában - közölte a NATO.
A kis- és középvállalkozások 95 százaléka rendelkezik külső forrással, ami elsődlegesen, 67 százalékban bankhitelt jelent – derül ki a Makronóm Intézet legfrissebb vállalati kutatásából.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Berlinben kifejlesztett, orron át befújható új védőoltás a korábbi vakcinákkal összehasonlítva előnyösebb tulajdonságokat mutatott az állatkísérleteket követően - olvasható a kutatást összefoglaló frissen megjelent tudományos tanulmányban.
NAPI Kommentár. Herényi Károly a választójogi törvénytervezet módosítása kapcsán nem azért ujjongott, mert a jövőben a civil szervezetek is csak magánszemélyektől fogadhatnak el támogatást, mint a pártok.
A háború és szankciók miatti nehéz gazdasági helyzet ellenére is átlagosan mintegy 10%-os keresetfejlesztésről állapodott meg a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postás Szakszervezet, valamint a Magyar Posta vezetése 2023. január 1-jétől visszamenőlegesen - olvasható a Magyar Posta közleményében.
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden.
Roczkó Zsuzsa, a Central Médiacsoport Pr menedzsere 2023 tavaszától a lapkiadó vállalati kommunikációs vezetőjeként folytatja a munkát. Az új pozíció kibővített feladatköre alapján a szakember egyszerre felel majd a külső és belső kommunikáció, valamint a vállalat társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységéért. Húszéves tapasztalatt
12,7 millió fontra, vagyis nagyjából 5,5 milliárd forintra bírságolta meg az Egyesült Királyság adatvédelmi felügyelete a TikTokot, miután megállapították, hogy szülői beleegyezés nélkül használta fel a 13 év alatti gyermekek adatait.
Több millió font értékben róttak ki pénzbírságot kedden a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelése címén.
Szerhij Cserevatij, az ukrán keleti fegyveres erők szóvivője kedden egy tévéműsorban elismerte, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport valóban kitűzött egy orosz zászlót a Donyeck megyei Bahmutban a városházára, a hivatali épület azonban szavai szerint már régóta megsemmisült.
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
A kultúrantropológus? A borbély? A rendőr, az óvodavezető vagy a zenetanár? A nyugdíjasházat vezető orvostanhallgató, a történelemtanár vagy a hajléktalanszálló-vezető? Esetleg a gyerekház-vezető? Vagy a szociológus-dúla? Három év szünet után újra itt az Aranypánt-díj, a hétköznapi roma hősök legnagyobb elismerése.
Azért indítottuk útjára új sorozatunkat, a Karrier Keddet, mert szeretnénk támogatni a nőket, hogy magabiztosabbak és bátrabbak legyenek a munkájuk során. Szakértőnk, Kertész Lilla szervezetpszichológus és business coach a következő hetekben megtanítja neked, mi az az én-vezetés, hogyan válhatsz magabiztosabbá és kreatívabbá a munkádban. Ezúttal ar
Új részletek derültek ki az első Xiaomi autóról. Az Apple-lel és a Sony-val ellentétben, melyek szintén meglebegtették, hogy szeretnének belépni az autóiparba, a Xiaomi sorozatgyártásának előkészületei gőzerővel zajlanak. A kínai cég vezetője, Lei Zun már hivatalosan is bejelentette: az első autók 2024 első negyedévében gördülnek majd le a gyártóso
Az Egyesült Államokban 7,5 százalékkal nőttek az autóeladások az idei első negyedévben éves összevetésben - áll az autógyártók adatait összesítő listán. Néhány cég, így például a második legnagyobb amerikai gyártó Ford, valamint a Mercedes-Benz és a BMW még adós a számaival.
A honi sakksport legendájával születésnapja alkalmából beszélgettünk. Portisch Lajos elárulta: a sakk mára teljesen háttérbe szorult az életében, az operaáriák és a krimik azonban még mindig a nagy kedvencek közé tartoznak!
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden. Sok konkrétum a találkozó utáni közleményben viszont nincs, a szokásos kommunikációs panelek mellett a már ismert árfigyelő, árösszehasonlító eszközökről esik benn
Az első negyedévben több személyautó állt forgalomba Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában - derült ki a Datahouse adataiból. A márkák között a jópár éveg piacvezető Suzuki visszaesett. A modellek versenyében az S-Cross még tartja magát az első helyen, de nem húzott el olyan messzire a riválisoktól, mint a korábbiakban, sőt. Mint kide
A tavaszi fagyok miatt kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet az idén, különösen a korai, júniusban szüretelhető fajtákból - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Tudomásul vettem, hogy kisebbségben van az én álláspontom, ezért új utat kell keresni, ha tenni akarok valamit – indokolta lépését érdeklődésünkre az MSZP egykori elnöke, aki elhagyja a szocialista pártot, és új politikai közösséget épít.
Átlagosan mintegy 10 százalékos keresetfejlesztésről állapodott meg a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postás Szakszervezet, valamint a Magyar Posta vezetése 2023. január 1-jétől visszamenőlegesen - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Újabb Reddit bejegyzés borzolja a kedélyeket. A kérdés pedig így hangzik: "Emberek, akik sok időt töltöttek börtönben, mi okozta a legnagyobb meglepetést a szabadulásotok után?"
Március 22-e a víz világnapja. E jeles nap, valamint az előző évben tapasztalt extrém, vízhiányos nyár hívta életre azt a beszélgetést, melyet a következőkben olvashatnak. Beszélgetőpartnerem Balogh Péter, gazdálkodó geográfus, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke, a Vízválasztó kezdeményezés megálmodója. Az aszály kapcsán felmerülő problém
Felipe Massa felméri, tehet-e jogi lépéseket a 2008-as bajnokság végeredménye ügyében, melyet döntően befolyásolt egy szándékos ütközés. Korábban már beletörődött, hogy élete nagy lehetőségét kihagyta, de az új fejlemények változást hozhatnak. Már másfél évtized eltelt a Lewis Hamilton első bajnoki címével végződő 2008-as szezon óta, amelyben a McL
Hétfő délután az ausztráliai Fraser-szigeten fürdőzött egy fiatal iskolás lány, amikor megtámadta egy dingó – tudatták később a mentősök. Az állat hátulról megragadta a lány fejét és rövid időre lenyomta a víz alá – írja a BBC.
Március 31-ével felkerültek a kormány honlapjára a Belügyminisztérium felső vezetőinek tavalyi digitális vagyonnyilatkozatai. Pintér Sándorét és Rétvári Bencéét már ismerjük, most Takács Péterét, Maruzsa Zoltánét és még három államtitkárét böngészhetjük végig.