Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden.
A Mol Nyrt. igazgatóságának javaslata szerint az egy részvényre jutó alap osztalék mértékét a tavalyi 100 forintról mintegy 150 forintra növelnék, ezen felül további mintegy 200 forint rendkívüli osztalékot javasolnak részvényenként - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A sort minden idők legnagyobb darabszámban értékesített autója, a Corolla vezeti, több, mint 50 millió eladott darabbal, de a Camry, a RAV4, a Hilux és a Land Cruiser is a szűk elitklub tagja, amelyhez most egy új Toyota modell, a Yaris is csatlakozik. A Toyota divatteremtő modellje, a Yaris gyártásának 25. évében érte el a globális értékesítési mé
A Mol Nyrt. igazgatóságának javaslata szerint az egy részvényre jutó alap osztalék mértékét a tavalyi 100 forintról mintegy 150 forintra növelnék, ezen felül további mintegy 200 forint rendkívüli osztalékot javasolnak részvényenként - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A BBC Radio 4 Front Row című műsorában mutatták be a Beatles első ismert brit koncertfelvételét, amelyet egy iskolás fiú készített hatvan évvel ezelőtt.
A kormány semmilyen integrációs döntéshez nem járul hozzá a NATO-n belül Ukrajna vonatkozásában mindaddig, amíg vissza nem adják a kárpátaljai magyaroknak az őket egészen 2015-ig megillető jogokat - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
Ellátási deficitbe fordíthatja a nyersolajpiacot a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők OPEC+ csoportjának váratlan kínálatszűkítő döntése - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében.
A Stihl Csoport 75,1 százalékos többségi részesedést szerzett a modern kerttechnikára specializálódott Mogatec GmbH-ban, így a németországi drebach-i székhelyű vállalat többségi tulajdonosává vált. A Stihl tervei szerint a következő néhány évben több szakaszban folytatják a Mogatec felvásárlását. A lépés nem meglepő a szegmens számára, hiszen ez a
Az elmúlt évek jelentős hatással voltak a turisztikai ágazat működésére, a koronavírus a nemzetközi idegenforgalom drasztikus visszaesését eredményezte. A pandémiát már magunk mögött hagytuk, az utazási kedv ismét visszatért, a statisztikák főként a belföldi turizmus fellendülését tükrözik. A marketingorientált gondolkodás pedig minden eddiginél na
Ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban Donald Trump volt amerikai elnök a New York-i bíróság előtt, miután kedden hivatalosan is vád alá helyezték.
Az űrszondák és rakéták kilövésének piaca egyre nagyobb, de Richard Branson egyik cégének sorsát végleg megpecsételte egy januári sikertelen tesztkilövés. Csődöt jelentett a különc brit milliárdos, Richard Branson űrcége az Egyesült Államokban, miután nem sikerült finanszírozást szereznie a további működéshez. A Virgin Orbit kisebb, magán- és állam
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái április 14-ig munkanapokon 9 és 16 óra között kiképzési repüléseket hajtanak végre az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően - tudatta a Honvédelmi Minisztérium.
Elkezdődött a Magyarország 2030 konferencia, ahol többek között Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is beszédet mondott.
Karácsony Gergely fővárosi lakásügynökséget alapít. A főpolgármester szerint Budapesten is lenne hely új lakásoknak, például az elhagyatott vasúti területek helyén.
Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a nemzeti versenyhatóság 2022. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke az ülésen hangsúlyozta: a magyar emberek 2023-ban is számíthatnak a Gazdasági Versenyhivatalra.
Az Otthon Centrum Holding Kft. a tegnapi napon aláírt megállapodásnak köszönhetően 70%-os tulajdonrészt szerzett a lengyel Freedom Nieruchomości csoportban, Lengyelország egyik meghatározó ingatlanközvetítő hálózatában – jelentette be a társaság. A két vállalat közös szándéka, hogy az új többségi tulajdonos ne csupán pénzügyi támogatást nyújtson be