2023. április 5. szerda

ápr. 5
12:03
Tovább dagad a botrány: már az Európai Bizottság is vizsgálja a lombkorona nélküli lombkoronasétányt (ATV)
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Nyírmártonfalva polgármestere azt nyilatkozta a lombkoronasétánnyal kapcsolatban, hogy a beruházásnak nem volt feltétele, hogy erdő is legyen a lombösvény körül. Azonban ígéretet tett arra, hogy hamarosan lombok is lesznek, mert gyorsnövésű facsemetéket ültetnek.
ápr. 5
12:03
Nem indul újra a pártelnökségért választási veresége után a leköszönő finn miniszterelnök (Magyar Hírlap)
Sanna Marin azt is elmondta, hogy csütörtökön benyújtja kormánya lemondását.
ápr. 5
12:03
Új logót kap a Fanta (MMonline)
Komoly arculatváltásba fogott a Coca-Cola, amely a Fantát újítja meg globálisan. Az új dizájnért, valamint a kapcsolódó kampányért olyan cégek felelnek, mint a Jones Knowles Ritchie, az Everything is Relative, a Gretel és az OpenX. Az üdítőgyártó egyik legjátékosabb márkája a Fanta, de ez eddig nem jött át a külsőből. A most használt logót globális
ápr. 5
12:03
Medvegyev megszólalt a szentpétervári robbantásos merénylet kapcsán (Mandiner)
„A megbocsátás nem vonatkozik a terroristákra” – szögezte le a politikus.
ápr. 5
12:05
Kilőttek az autóeladások márciusban a briteknél (Portfolio)
Nagy-Britanniában 18,2 százalékkal, 287 ezer 825 darabra nőtt az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján szerdán közzétett adatokból.
ápr. 5
12:05
Drónok harca (Magyar Hírlap)
A most hadrendbe állított eszközök jól kiegészítik a NAV korábbi beszerzéseit.
ápr. 5
12:06
Közlekedési káosz Pécsen: a Kresz-ben sem létező táblákat helyeztek ki (SzMo)
A nehezen értelmezhető táblák miatt több autóst is megbüntettek a rendőrök.
ápr. 5
12:06
Méretes botrány: Kiderült, miért éri meg Orbánéknak, hogy teleépítik Magyarországot akkumulátorgyárakkal (Nyugati Fény)
Ebből is hasznot húz az Orbán-kormány.
ápr. 5
12:06
Videón a kimaxolt gyorshajtás és előzés: 15 pont, 210 ezres bírság (Autószektor)
Még az egyenruhásokat is megdöbbentette annak a sofőrnek a felelőtlen közlekedési magatartása, gyorshajtás, akit április 1-jén kaptak lencsevégre Nógrád vármegyében a 22-es számú főútvonalon. A képre kattintva megnézheti a videót A szabálytalan közlekedési mutatványokért a járművezető néhány perc alatt 15 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze
ápr. 5
12:09
Rendőrök mentették meg a magatehetetlen idős férfi életét Makón (Blikk)
Összehangolt, gyors akcióval egy sztrókot kapó idős férfi életét mentették meg a makói rendőrök és a mentők.
ápr. 5
12:09
Zelenszkij megérkezett Lengyelországba, az ukránok legkitartóbb támogatóihoz (444.hu)
Az ukrán elnök először látogat Lengyelországba.
ápr. 5
12:09
Podoljak: Ukrajna 5–7 hónapon belül visszafoglalja a Krímet, de ezt a civilizált világ megvédése érdekében teszi (Magyar Hírlap)
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó szerint Oroszországnak nincs elég forrása a helyzet megtartására.
ápr. 5
12:09
Csak a keresztény hagyomány a valódi kötőanyag (Mandiner)
A posztmodern világ uralkodó ideológiáját az egyre inkább radikalizálódó nihilizmus jellemzi – figyelmeztet Miguel Ayuso Torres, a Comillasi Pápai Egyetem jogászprofesszora. A romboló tendenciákkal szemben az Európát összetartó hagyományok fontosságára hívja fel a figyelmet.
ápr. 5
12:11
Harmincöt kilogramm marihuánával ment egy találkozóra a díler (Magyar Hírlap)
A kábítószereket nagykereskedelmi mennyiségben szerezte be a vádlott.
ápr. 5
12:12
Dávid Ferenc: Öregkori esélyek (Nyugati Fény)
Vélemény.
ápr. 5
12:12
Bokszmeccsre hívná ki Toto Wolffot egy másik csapat vezére (Racingline)
Zak Brown Christian Hornert autóversenyzésben, míg Toto Wolffot bokszolásban hívná ki, utóbbi Las Vegasban történne.
ápr. 5
12:12
A román kormányt is perlik a klímaváltozás elégtelen kezelése miatt (Telex)
Egy civil szervezet szerint nem megfelelő a kormány klímapolitikája.
ápr. 5
12:13
Kétszázmillió éves, ritka fosszíliát talált egy 9 éves fiú a sziklák között (Magyar Hírlap)
Hiába a lelet, a fiú egyelőre nem szövöget paleontológus álmokat: focista szeretne lenni.
ápr. 5
12:15
Durva lépésre szánta el magát a Twitter (Privátbankár)
Politikusok, újságírók és aktivisták profilját tiltotta le Indiában.
ápr. 5
12:15
Újabb pengeváltás az orvosi kamarai tagság ügyében (Infostart)
Közleményt adott ki a MOK. Korábban az egészségügyi államtitkár kétségbe vonta a kamarai tagság kapcsán tett egyes nyilatkozatok valódiságát.
ápr. 5
12:15
Ebben a különleges miseruhában érkezik Ferenc pápa Budapestre (Blikk)
A húsvéti ünnepkör színvilágával, Magyarország és a kereszténység egyik közös szimbólumát, a folyó jelképét megjelenítve készítette el Ferenc pápa budapesti miseruháját Fecske Orsolya festőművész. A liturgikus ruhát Ferenc pápa az április 30-i Kossuth téri szentmisén viseli majd. Az előkészületekről a tervező a Duna Katolikus krónika című műsorában
ápr. 5
12:15
4,6%-kal csökkent az ipari termelés Magyarországon (ProfitLine)
A várakozásokat alulmúlva 4,6%-kal csökkent az ipari termelés februárban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés szintén 4,6%-kal esett vissza. Az első két hónapban 2,4%-kal csökkent az ipari termelés - olvashatjuk a Magyar Bankholding elemzői anyagában.
ápr. 5
12:15
Titkos tranzakciókkal csökkentik a bedőlt hitelek kockázatát az európai bankok (Portfolio)
Az európai bankok különböző befektetők, például a hedge fundok segítségét is igénybe veszik, hogy mérsékeljék a több milliárd eurós hitelportfóliójuk kockázatát – írja a Reuters.
ápr. 5
12:15
Békemozgalmat indított a volt német kancellár fia (Mandiner)
Peter Brandt szerint „véres állóháború” alakult ki, amelynek csak vesztesei vannak.
ápr. 5
12:17
A parlament újabb 180 nappal meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet (Mandiner)
A kormány szerint az elhúzódó orosz-ukrán háború miatt van szükség a hosszabbításra.
ápr. 5
12:18
Íme Károly király koronázási meghívója, de előre szólunk, hogy nagyon sok lesz (Glamour)
Eljött a várva várt pillanat: megjelent Károly király koronázási meghívója, amelyet a Buckingham-palota tette közzé. A díszes meghívót 2000 vendég számára küldik ki, a történelmi eseményre pedig nem kell már sokat várni; május 6-án jön el a nagy nap.
ápr. 5
12:18
NAK: kiváló minőségű a magyar tojás (Tiszta Jövő)
A kiváló minőségű magyar tojás a húsvéti időszakban is a vásárlók rendelkezésre áll - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara keddi közleményében.
ápr. 5
12:18
Ilyen érzés száguldani egy oválon – az újonc és a veterán szemszögéből (Racingline)
Hétfőn Texasban körözött két pilóta is, egyikük egy évtizeddel később ugyanazt a versenyautót vezette, a másik most először próbálta ki az IndyCar autóját egy oválon.
ápr. 5
12:18
Nav: új drónokkal ellenőrzik a pénzügyőrök a keleti zöldhatárt (go2fly)
Újabb drónokat szerzett be az ország zöldhatárainak ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az eszközöket a keleti országrészen készülnek bevetni – közölte a NAV szerdán az MTI-vel. A most
ápr. 5
12:18
Fotók: Felgyújtotta a kisvárdai várat egy 25 éves férfi (naphire.hu)
Vádat emelt az ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki tavaly, egy nyári éjszakán felgyújtotta a felújítás alatt álló, műemléknek minősülő kisvárdai várat.
ápr. 5
12:21
Megugrott a fizetésképtelenségi eljárások száma (Piac és Profit)
Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban - derül ki a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója, a Coface elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium.
ápr. 5
12:21
Ezzel a ruhakülönlegességgel várják Ferenc pápát Budapesten (Infostart)
Egyedi, fehér és arany színű, a feltámadt Krisztust ábrázoló és a Dunára is utaló miseruha készül Ferenc pápa áprilisi látogatásának "csúcseseményére", a Kossuth téri szentmisére - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK).
ápr. 5
12:21
Felmérés: a belgák kétharmada támogatja az atomenergiát (Alternatív Energia)
A belgiumi lakosok kétharmada támogatja az atomenergia-termelést, a nukleáris erőművek bővítését, továbbá azt is, hogy a kormány növelje a beruházásokat az atomenergiába - írta kedden a The Brussels Times hírportál az Ipsos közvéleménykutató-intézet felmérésére hivatkozva.
ápr. 5
12:21
Segélykiáltás az ENSZ-től: elfogyhat a pénz az éhezők élelmezésére (Portfolio)
Páratlan élelmezési válság kezeléséhez kért több pénzt az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) új, szerdán hivatalba lépett főigazgatója, az amerikai Cindy McCain Rómában.
ápr. 5
12:21
Fekete-Győr András úgy értesült, Orbán Viktor megijedt a kordonbontástól (ATV)
A Momentum tagjai szerda reggel ismét kordont bontottak a Karmelita kolostor előt, az akcióban ismét részt vett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki az előző két kordonbontáskor is jelen volt.
ápr. 5
12:21
Japánban csaknem másfél millióan élnek teljesen elzárva a külvilágtól (Magyar Hírlap)
A hikikomorinak nevezett emberek körülbelül 20 százaléka a koronavírus-járvány után zárkózott be.
ápr. 5
12:21
Elképesztő összegeket költött Soros György az ügyészi hálózatára (Demokrata)
Sokak szerint az oligarcha célja az lehet, hogy egymaga uralja az igazságszolgáltatást az Egyesült Államokban.
ápr. 5
12:21
Kiakadtak az Európai Néppártban a razzia miatt, inog Weber széke (Mandiner)
Razziát tartott a belga rendőrség az Európai Néppárt (EPP) brüsszeli székházában – Manfred Weber Néppárt-elnök tanácsadójáig érnek a szálak. A Néppártban eközben nő az elégedetlenség Weberrel szemben.
ápr. 5
12:23
Molnár Zsolt Mesterházy távozásáról: A bizalom kölcsönösen elfogyott (Mandiner)
Az MSZP pártigazgatója szerint a kedden távozó Mesterházy Attila már jóval régebben eldönthette, hogy kilép. Gyorsinterjú Molnár Zsolttal.
ápr. 5
12:24
Földre vitték a rendőrök Hadházyt a Karmelitánál, megsérült az arca (SzMo)
Az ellenzéki politikus akkor sérült meg, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök visszaépítsék a Karmelitánál ismét elbontott kordont.
ápr. 5
12:24
„Az élő nyuszi nagy felelősséggel jár!” – Gyerekek figyelmeztetnek arra, hogy nem menő az élő húsvéti ajándék (SzMo)
Még mindig sokan vásárolnak húsvétra élő nyulat ajándékba, sok állat viszont az ünnep után utcára kerül. Az állatvédők nyuszistopot kérnek.
ápr. 5
12:24
Szülők és gyerekek rémálma: fogorvos, védőoltás, vérvétel – Hogyan kezeljük a helyzetet? (egy.hu)
A fogorvos sok gyerek számára mumus, pedig lefogadom, az esetek túlnyomó többségében csak mi tesszük a bogarat a fülükbe. Mert hát, valljuk be, a fogorvosi látogatás, a vérvétel nekünk sem a kedvenc elfoglaltságunk, és nagyon könnyű az összes félelmünket, szorongásunkat ráragasztani a gyerekekre. Ha azonban egészen pici kortól kezdve pozitív élmény
ápr. 5
12:24
450 kilométer hatótávval érkezik az elektromos Mini Countryman (Villanyautósok)
A dizájn még titok, de néhány részlet kiderült a villanyautóról.
ápr. 5
12:27
Ukrajna miatt áll a bál a magyarok ősi szövetségesénél (Privátbankár)
Lemondott a lengyel mezőgazdasági miniszter.
ápr. 5
12:27
Itt vannak az MNB vállalatikonjunktúra-felmérésének 2023. márciusi eredményei (Adózóna)
2023. márciusban az MNB vállalati konjunktúra indexe az előző havi 0 pontról -4 pontra csökkent – írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
ápr. 5
12:27
Razziát tartottak az Európai Néppárt székházában (Portfolio)
A belga rendőrség kedden Brüsszelben, az Európai Néppárt (EPP) székházában tartott razziája Manfred Weber néppárti vezető egykori tanácsadójának állítólagos botránya miatt frusztrációt okozott az uniós jobbközép pártcsaládon belül - értesült az Euractiv. Mindez keresztülhúzhatja Manfred Weber terveit, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen.
ápr. 5
12:27
Váratlan döntés, ami a gázolaj és a benzin árára is hatással lehet (Agroinform)
A Brent hordójának átlagára 85 dollár lehet az idei év egészében.
ápr. 5
12:27
Országszerte bezárnak a gyógyszertárak: ügyeleti és készenléti szolgálatra állnak át (Promotions)
Országos bezárás lesz a magyar gyógyszertáraknál, és ügyeleti szolgálatra állnak át.
ápr. 5
12:27
Húsvétkor is garantált az élelmiszerbiztonság (Magyar Hírlap)
A szakemberek az első időszakban 5740 hazai és külföldi élelmiszertételt ellenőriztek.
ápr. 5
12:27
115 éves lenne Bette Davis – 4 film a legendás színésznőtől (Hamu és Gyémánt)
Sokan próbálták már meghatározni Bette Davist, de csak keveseknek sikerült. Nagy örömét lelte abban, hogy kemény, bonyolult nőket játszhatott, olyan asszonyokat, akik ugyan szerették a férfiakat, de nem volt szükségük rájuk a túléléshez. A színésznő rendkívül magabiztos volt, és sosem félt kimondani az igazságot. Akár egy rossz forgatókönyvről, aká

Keresés