A minőségi kültéri bútorok ma már megjelenésükben és kényelmükben is felérnek a beltéri bútorokhoz. Sőt! Felhasznált anyagaik tartósabbak, bírják az időjárás viszontagságait és nem romlik minőségük a szél, az eső és a napfény állandó támadásától sem. Szerezd be teraszodra a legjobbakat és évekig zavartalan örömöd leled majd bennük!
A demenciával diagnosztizált emberek száma a következő három évtizedben várhatóan majdnem háromszorosára nőhet.A kutatás szerint a magnéziumban gazdag élelmiszerek, mint a diófélék és a spenót, segíthetnek csökkenteni a demencia kockázatát. A magasabb magnéziumbevitellel rendelkező embereknél alacsonyabb volt az agy zsugorodásának és öregedésének m
Évek óta hatalmas népszerűségnek örvend a testépítés, mint sport, aminek Magyarországon is egyre több hódolója van. Azonban a 2000-es évek elejéről sok előítélet maradt meg az emberekben: a gyúrósok mind koxolnak, buták, miközben csak csirkén és rizsen élnek és a konditeremben töltik az életüket. A CashTag legújabb részében meglátogattuk a Gym Sule
A csapatfőnök szerint Miamiban újra szembesültek a valósággal, míg Lando Norris úgy látta, talán csak egyetlen csapat volt olyan lassú, mint ők. Kisebb csoda, hogy a McLaren a konstruktőri tabella első felében található néhány futam után, hiszen az autó teljesítménye a leggyengébbek közé tartozott a legtöbb pályán. A 14 pont nagy részét az ausztrál
A két miniszter azt is kifejtette, hogy országaik addig nem állítják helyre hivatalos kapcsolataikat Bassár el-Aszad kormányával, amíg az el nem fogadja és teljesíti az ENSZ tervét a béke helyreállítására.
A gyorshajtást érintő jogszabályok nem változtak, a rendőrségi gyakorlat változott meg május 1-jével – közölte megkeresésünkre Óberling József rendőr ezredest, az Országos Rendőr-Főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője.
Az adatbázis több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni. Benne lesz például a sertéscomb, a fehér kenyér, a másfél százalékos ESL tej, a trappista sajt, a virsli, a margarin, a vaj és a spagetti tészta is.
A Momentum politikusai korán keltek, hogy időben odaérjenek a Budai Várba, a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorhoz, s megünnepelték saját győzelmük napját.
Úgy tűnik a trombitásnak nincsenek nyugodt percei a börtönben. Ügyvédje arról számolt be, hogy a rabtársak közül voltak olyanok, akik kikezdték a zenészt.
Idén már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Országos Beatles Találkozó. Az esemény házigazdája a The Bits Beatles emlékzenekar az idén 80 George Harrison szelleme előtt tisztelegve egy neki dedikált koncertblokkal indítja a fesztivált. „Mindig figyelünk a közönség visszajelzéseire a helyszínen és közösségi médiában is. A tavalyi nagy köz
Az Ideas Powered for Business Kkv-alap támogatási programja az uniós kis- és középvállalkozásokat segíti a szellemitulajdon-jogaik védelmében. A program célja, hogy a védjegyek, dizájn oltalmak, szabadalmak vagy növényfajta-oltalmak megszerzésére akár 75 százaléknyi forrást is biztosítanak. A Kkv-alap az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának
Az éppen meghosszabbítás előtt álló állami kamatstop a bank terhe, van azonban olyan kamatstop is, amelyet egyenesen önként vállal az ügyfeleknél az Erste, amelynél a többiekhez hasonlóan alaposan visszaesett a lakossági hitelezés, különösen a jelzálogkölcsönök.
Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalát Gödöllő térségében, a 31-es kilométernél szerda hajnalban - közölte az Útinform a honlapján. A forgalmat a 27-es kilométernél lévő csomópontban leterelik, és a 39-es kilométernél lévő Bag csomópontnál lehet visszahajtani a pályára - írták. Mint olvasható, a baleset miatt az
Európában szabályozói lépésekkel igyekeznek nehezíteni a kínai beruházásokat, illetve a legtöbb ország próbálja távol tartani magát a kínai tőkétől – állapítja meg a Rhodium Group és a MERICS tanulmánya. A kontinensen az egyetlen kivétel talán éppen Magyarország, ahova továbbra is ömlik be a kínai tőke, tavaly minden ötödik jüan nálunk landolt. És
Minden idők legeredményesebb magyar teniszezőjével, a korábbi páros világelső és négyszeres Grand-Slam-győztes játékossal beszélgettünk bombasztikus sikerekről, igazságtalan bántásokról, a Covid okozta veszteségekről, leértékelt grillcsirkéről és a legdrágább ajándékról, amit magától kapott. Exkluzív karrierösszegzés a fontos születésnap apropóján.