Szerdán történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázik. Tájékoztatásuk alapján a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka múlt hét pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődött meg. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek. A vizsgákat a
A legfontosabb orosz ünnepen részt vett Putyin legnagyobb szövetségese, a fehérorosz elnök is, aki nagyon furcsa körülmények között távozott az eseményről.
A címvédő Real Madrid hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának keddi első felvonásán.
„Azt akarjuk, hogy Magyarország ne egyoldalúan függjön az orosz gáztól, hanem lehetőség szerint jobban ki tudjuk használni a lehetőségeket” – fogalmazott a tárcavezető.
Berki Mazsi és a székesfehérvári vállalkozó már hónapok óta egy párt alkotnak, és az elmúlt időszakban egyre többször jelentek meg a nyilvánosság előtt.
Mihamarabb megoldást kell találnia a Ferrari Forma-1-es csapatának azokra az „óriási” problémákra, melyekkel a múlt hétvégi Miami Nagydíjon küszködött – mondja Charles Leclerc.
Az Egyesült Államokban csütörtöktől megszűnik a koronavírus-járvány idején bevezetett intézkedés, amely lehetővé tette az illegális migránsok visszatoloncolását a déli határon.
A szerdai dátummal jegyzett feladatlap egy nagylétszámú Facebook-csoportban terjedt, majd eltűnt onnan. Egyelőre nem tudni, hogy tényleg az idei érettségi volt-e.
Új adatközpontjuk több mint 600 millió liter vizet használna, miközben vízhiányos területen húznák fel. A politika mégis magyar módra támogatja. Miért?
Nem marasztalta el Donald Trumpot az ügyében eljáró New York-i bíróság kedden hozott döntésével nemi erőszak miatt, de a volt amerikai elnöknek rágalmazás és tettlegesség miatt összesen 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie egy nőnek egy 1996-os zaklatási ügy miatt.
Megölt egy rendőrt és két hívőt Tunéziában egy fegyveres támadó Dzserba szigetének zsinagógája előtt - közölte szerdára virradóra az észak-afrikai ország belügyminisztériuma.
Tekintettel a tavalyi történelmi aszályra, a háború okozta nehéz gazdasági helyzetre, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedésére, a kormány úgy döntött, hogy a klímaváltozás elleni küzdelmet támogatva az idén - a termelők versenyképességének megőrzése érdekében - az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül díjmentes
Az üzem képviselői szerint a gyártás volumenének fokozása ahhoz vezetett ahhoz, hogy az Ural-nál munkaerőhiány alakult ki. Ezért döntöttek úgy, hogy a hiányzó munkaerőt rabokkal pótolják. Grigorij Zsityenyev, az Ural üzemeltetési igazgatója elmondta, hogy 2023-ban az autógyár termelési volumene hatvan százalékkal nőtt, és az év végére 16 ezer tehe
Viszonylag ritkán tekintünk rá a japán makrogazdaságra és kötvénypiacra, mivel a vasszigorral tartott hozamgörbekontroll mellett kevés a befektetési lehetőség és még kevesebb a hozam.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az okoseszközök korában szinte az összes tevékenységünkről gyűjthetők adatok, és a szolgáltatók is mindent megtesznek az adatainkhoz való hozzájutás érdekében, hiszen az adat a modern világ egyik legfontosabb fizetőeszközévé vált. Mindannyiunk számára elkerülhetetlenné válik, hogy foglalkozzunk az adataink védelmével. Az Nmhh és a Dimsz vizsgálat
Az Mnb pénzforgalmi jelentése szerint tízből egy ügyfél legalább háromszoros díjat fizet az általa igénybe vett banki szolgáltatásokért, mint amennyiből a vizsgálatba bevont ügyfélkör fele maximum bankol. Ezért ahogy az autó biztosítását, úgy a lakáshitelt vagy a folyószámlákkal kapcsolatos költségeket is érdemes évente, vagy akár még gyakrabban ho
A bérlettel utazók körében népszerű szakaszokon, legyen szó vonatról vagy buszról, havi több tízezer forintot spórolhat az, aki országbérletre vagy vármegyebérletre vált.
A Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöksége a magyar állattenyésztés fejlesztése iránti elkötelezettsége, továbbá a régió kiemelkedő állattenyésztési rendezvényének szervezésében végzett munkája elismeréséül a Magyar Állattenyésztésért díjat Antal Gábornak, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójának adományozta.
Hangya Balázs, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Kísérleti Orvostudományi Intézet (KOKI) kutatója a Parkinson-kóros betegek életminőségének javítására kvantitatív kognitív tesztelést javasló koncepcióval 150 ezer euró támogatást nyert az ERC Proof of Concept pályázaton.