2023. május 18. csütörtök

máj. 18
8:15
Exkluzív interjú Jordan B. Petersonnal, balatoni ingatlanárak, Fradi és magyar sorsok Ukrajnából  – megjelent a Mandiner hetilap! (Mandiner)
Hogy látja az EU jövőjét Jordan B. Peterson? Hol tart az ellenzék egy évvel a választások előtt? Interjú Charles R. Keslerrel, Sütis Móni írása, energiaitalok és portré Sümegi Elemér hegedűkészítő-mesterről – itt az új Mandiner!
máj. 18
8:15
Putyin óriási bajban van: onnan kaphat támadást, ahonnan a legkevésbé sem várta (naphire.hu)
Egy orosz partizánbrigád arra készül, hogy megkezdik a harcot Putyin véres rezsimje ellen. A hírek szerint több tízezren vannak a Putyin-ellenes katonák, és azt ígérték, hogy "hamarosan sosem látott dolgok történnek majd Oroszországban."
máj. 18
8:17
Szakíthatott Gáspár Evelin és barátja, Attila (Life)
Hosszú idő után úgy tűnt, hogy Gáspár Evelin végre megtalálta az igaz boldogságot szerelme, Attila mellett. Az elmúlt hónapokban azonban semmit nem hallani róluk, sokan úgy vélik, hogy a fiatalok egy ideje külön utakon élik az életüket.
máj. 18
8:19
Kis költségvetés, nagy változás - Így dobd fel a lakásod megjelenését idén tavasszal (Life)
A legtöbbünk otthona viszonylagos állandóságot képvisel. Egyszer berendezzük, utána pedig hosszú éveken át nem változtatunk az alapkoncepción. Néha azonban elfoghat minket az érzés, hogy egy kis frissítésre lenne szüksége a lakásnak, ám nem kell azonnal festőt, kőművest és burkolót hívnunk, mert apró, költséghatékony változtatásokkal is bámulatos h
máj. 18
8:21
Lélektani határon billeg a forint: merre fúj a szél? (Privátbankár)
Halvány gyengüléssel indul a főbb devizákkal szemben a forint napja a bankközi devizapiacon.
máj. 18
8:21
Nyolcezer szakdolgozó kimaradt az egészségügyi béremelésből (Infostart)
Az elégedetlen ápolók néhány napja tiltakozásba kezdtek.
máj. 18
8:21
Hogyan működik a F1-es energia-visszanyerő rendszer? (Alternatív Energia)
Videóban magyarázzák el, miként képes a kis motor az elképesztő teljesítményre.
máj. 18
8:21
Bocsánatot kell kérnie a saját kerületétől a fővárosi főispánnak, mert „Lmbtq-propaganda” terjesztésével vádolta az óvodákat (444.hu)
Sára Botond egy olyan programot nézhetett be, ami hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyerekeket segít integrálni.
máj. 18
8:21
„A gyerekkorom egyik jellegzetes darabja a Százszorszép doboz” (Márkamonitor)
A Százszorszép Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él: az egykor iparművész által tervezett papírdoboz készítéséért ma már a Stühmer kreatív gyártópartnere, a csomagolástervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó Sz. Variáns felel.   Online piactereken lehet rá licitálni a mai napig, sőt, egy nagy múltú porcelánmanufaktúrát is megihletet
máj. 18
8:21
Megszólalt az élő Nostradamus: III. Károlynak ezért kell nagyon vigyáznia a prosztatájára (BorsOnline)
A jós szerint a király egészsége rendkívüli veszélyben van.
máj. 18
8:21
Két hónappal meghosszabbították a fekete-tengeri gabonaszerződést (Agrofórum)
Újabb két hónappal meghosszabbították az ukrán fekete-tengeri gabonaszerződést, amit Antonio Guterres Ensz-főtitkár „jó hírnek” nevezett a világ számára, egy nappal azelőtt, hogy Oroszország kiléphetett volna a paktumból, gabona- és műtrágyaexportjának akadályai miatt.
máj. 18
8:21
Brutális baleset: kisteherautó és kamion ütközött (Magyar Hírlap)
Torlódik a forgalom az M0-son Törökbálintnál.
máj. 18
8:21
Hörgős metál és lírai zongora + podcast (Magyar Nemzet)
Dalpremierrel vár mindenkit szombaton a Leander Kills az Akvárium Klubban, ez alkalomból beszélgettünk Köteles Leanderrel.
máj. 18
8:21
Az amerikai nagytőkések már leosztották a lapokat az ukrán újjáépítéshez (Mandiner)
A világ legnagyobb befektetési alapja, a BlackRock bejelentkezett, hogy tanácsot adjon az új Ukrajna Fejlesztési Alapnak, és pénzt gyűjtsön az ország újjáépítéséhez.
máj. 18
8:21
„Ez Magyarország!” – kihúzta a gyufát Szijjártó, kiakadtak a partnerei a miniszter legújabb húzásán (Nyugati Fény)
Nem aratott osztatlan sikert a lépése.
máj. 18
8:21
Káosz az M0-son: egyre nagyobb a dugó egy baleset miatt (Autószektor)
A balesetben kisteherautó és kamion ütközött, aminek következtében a teherautó felborult. A forgalom csak egy sávon halad és a torlódás több kilométeres - írták. A forgalmi akadályt a Törökbálint-Budakeszi csomópontnál az M7-es autópályát választva vagy Törökbálinton keresztül lehet elkerülni. Az ellenkező oldalon a belső sávban segítik a mentést,
máj. 18
8:21
Egységes, virtuális töltőhálózatot épít ki a Scania (Villanyautósok)
Két komoly problémára is próbálnak ezzel megoldást kínálni.
máj. 18
8:23
Emberek vagy állatok (Magyar Nemzet)
Mit lehet feláldozni az eszmékért? És a kutyákért?
máj. 18
8:27
Nem szabadul a 370-es csapdából a forint (Menedzsment Fórum)
Napok óta nem távolodik ettől a szinttől az euró jegyzése - a csütörtök kisebb gyengüléssel indul.
máj. 18
8:27
Itt az első amerikai állam, ahol betiltják a TikTokot (Infostart)
A kínai tulajdonos már jelezte, hogy nem adja magát harc nélkül.
máj. 18
8:27
Felcsillant a remény, javul a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Az elmúlt napokban leginkább csak oldalaztak a tőzsdék, viszont tegnap az USA-ban egy jelentősebb felpattanást lehetett látni, elsősorban annak köszönhetően, hogy az amerikai adósságplafonról szóló tárgyalások a jelek szerint jól haladnak. A hírek szerint Joe Biden amerikai elnök és a kongresszusi vezetők közelebb kerültek a megállapodáshoz az amer
máj. 18
8:27
Két új Teslát ígért Elon Musk (Autónavigátor)
Egyelőre egyetlen körvonalat mutattak, amely leginkább a Tesla Model Y profiljára emlékeztet. Elon Musk azt mondta, különálló típusbemutatókat tartanak majd,
máj. 18
8:27
Leállt a magyar intézményrendszer az uniós források körüli huzavona miatt (vg.hu)
Essősy Zsombor szerint benne van a pakliban egy 3-5 százalékos forrásvesztés a gyermekvédelmi törvény miatt.
máj. 18
8:27
Napi horoszkóp: A Rák pénzhez jut, a Bak értéket hoz létre - május 18. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
máj. 18
8:27
Óriási robbanás érte el a Földet, hatalmas lehet a baj (Promotions)
Egy fekete lyuk lehet a ludas, a gamma-sugarak már el is érték a Földet.
máj. 18
8:27
A hiány kikényszeríti a kombinált szállítás fejlesztését (Transpack)
Sofőrhiány, költségemelkedés, környezetvédelmi szabályozások – elkerülhetetlen a logisztikában a kombinált szállítás fejlesztése.
máj. 18
8:27
A hibrid mezőgazdaság gépei (GépMax)
A Horsch egy olyan sorközművelőt konstruált, ami nemcsak a „hobby” biogazdálkodók számára kiváló.
máj. 18
8:27
Repce, napraforgó: ilyen piaci kínálatba futunk bele (Mezőhír)
Olajmagokból jól ellátott idén a világ, de minket elsősorban az európai helyzet érdekel, és főként a repce.
máj. 18
8:27
Elszólta magát Daniel Freund: valójában ezért nem kap Magyarország EU-s pénzeket (Mandiner)
Bohár Dánielnek nyilatkozva vallotta be a fentieket az EP-képviselő.
máj. 18
8:27
Az OKX követi a Binance-et, és integrálja Bitcoin Ordinals NFT-ket (BitcoinBázis)
Az OKX kriptotőzsde örömteli hírekkel szolgált május 16-án Bitcoin-hívő felhasználóinak: a BRC-20 tokenek és Bitcoin NFT-k mellett a Lightning Networkön
máj. 18
8:27
A WRC Promóter megbeszélést hívott össze a bajnokság jövőjével kapcsolatban (Racing)
Szardínián megbeszélésre kerül sor a WRC Promóter és a sorozat versenyzőinek részvételével a bajnokság jövőjével kapcsolatban.
máj. 18
8:33
Az EP delegációja felszólította a kormányt, hogy hajtsa végre a pénzek felszabadításához szükséges feltételeket (Adózóna)
Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának Budapestre látogató delegációja felszólította a magyar kormányt, hogy felelősségteljesebben ossza el az európai uniós forrásokat, ne „felülről lefelé”, hanem az érintettek bevonásával hozzon döntéseket, hajtsa végre a pénzek felszabadításához szükséges feltételeket – mondta Monika Hohlmeier
máj. 18
8:33
Megszólalt a rendőrség Harry hercegék katasztrofális üldözésével kapcsolatban (Metropol)
Rengeteg fotós kezdte el üldözni a hercegi párt.
máj. 18
8:33
Sokan nem is sejtik, milyen víz folyik otthon a csapból: itt érdemes ellenőrizni, hogy iható -e (Pénzcentrum)
A vezetékes víz a legtöbb településen kiváló minőségű Magyarországon, ennek érdekében rengeteg vizsgálatot végeznek a szakemberek. Viszont a régi vízvezetékekből például ólom is kerülhet a csapvízbe, ami veszélyes lehet az emberi szervezetre. Hogy tudjuk meg, hogy milyen minőségű a csapvíz a településünkön? Négány egyszerű praktikával pillanatok al
máj. 18
8:33
Itt a javaslat: így nyúl bele a kormány a fúrt kutak szabályozásába (Portfolio)
Benyújtotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt a törvényjavaslatot, amely a hazai vízgazdálkodás egyik fontos kérdését, a fúrt kutak szabályozását hivatott rendezni. Ha az országgyűlés is megszavazza változatlan formában a javaslatot, akkor jön a "kútamnesztia", azaz a törvény hatályba lépése előtt fúrt bizonyos "háztartási vízigényt kielégí
máj. 18
8:33
Ennek nem lesz jó vége, tovább gyengült a forint (ATV)
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
máj. 18
8:33
Kubatov Gábor bemutatta a Fradi új mezét (Igényesférfi.hu)
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke egy rövid videóban mutatta be a focicsapat új mezét szerdán.
máj. 18
8:33
Johnny Cash dalszövegeit először adják ki könyvben (Könyves Magazin)
A Johnny Cash: Life in Lyrics című, novemberben megjelenő kötet történetek és kommentárok mellett ritka és eddig soha nem látott vizuális anyagokat is tartalmaz majd.
máj. 18
8:33
Vágó István búcsúztatásának részleteiről mesélt fia, Péter: "Negyvenhárom évesen félig árva lettem" (Life)
A nyilvánosságtól távol, szűk családi körben vettek búcsút Vágó Istvántól a szeretteit. Fia, Péter mesélt a búcsúztató részleteiről.
máj. 18
8:33
Halála után is vállalna filmeket Tom Hanks (Magyar Hírlap)
A színész saját bevallása szerint már beletörődött abba, hogy ez lesz a jövő.
máj. 18
8:33
A tökéletes belépőszintű traktor a Kubota Ek1-261 (Agrárágazat)
A nagyszerű üzemanyag-hatékonyságú, több funkciós traktorral a mezőgazdaságban sok feladat ellátható.
máj. 18
8:33
Lehet, hogy máris lecsapott a bükki medve? (Magyar Nemzet)
Egy helyi lakos számolt be közösségi oldalán.
máj. 18
8:33
2023. május 18. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
máj. 18
8:35
Tordai Bence szerint a cinikus és hungarofób Daniel Freund fontos szövetségesünk (Magyar Nemzet)
Előtte egy egészen vérlázító megnyilvánulást tett a tréfálkozó német baloldali politikus.
máj. 18
8:39
Három ukránnak ugrott a magyar állampolgársága (Infostart)
Mindannyian az egykori Szovjetunió területén születtek.
máj. 18
8:39
Mi történt? Molnár Gusztáv exének gyógyulnia kell: „Eltűntem, de okkal...” (Blikk)
Fazekas Vivien sejtelmes bejegyzést rakott ki a közösségi oldalán, elárulva, okkal tűnt el egy időre, ugyanis gyógyulnia kell.
máj. 18
8:39
Havi nettó 650-850 ezer forintot kérnek Magyarországon a kezdő mérnökök, különben mennek külföldre (Portfolio)
A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: 75 százalékuk kész belföldi költözésre karrierjének építése érdekében, miközben 64 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez. 72 százaléknyian legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tartanak itthon igényt – derült
máj. 18
8:39
Növeli légi áruforgalmi kapacitását a Budapest Airport (autopro)
A bővítésre azután kerül sor, hogy tavaly rekord mennyiségű árut kezeltek a repülőtéren.
máj. 18
8:39
Orosz-ukrán háború 449. nap - friss hírek (vg.hu)
Javában zajlik a széthúzás Moszkvában, Putyinnak rendet kell tennie a fejekben.
máj. 18
8:39
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ellopta Dorothy piros cipellőit (Magyar Hírlap)
A tolvaj a minnesotai Judy Garland Múzeumba tört be 2005-ben.

Keresés