A Deutsche Bank beleegyezett, hogy 75 millió dollárt fizessen azoknak a nőknek a perében, akik azt állítják, hogy a néhai Jeffrey Epstein pénzember zaklatta őket, és azzal vádolják a német bankot, hogy elősegítette a szexkereskedelmet – írja a Reuters.
Elfogadta a társaság 2022-es beszámolóját a Gloster Infokommunikációs Nyrt. közgyűlése. A tavaly elért rekord, több mint 6 milliárd forintos árbevételt követően Szekeres Viktor, a társaságcsoport igazgatósági elnöke idénre is optimista várakozást vázolt fel a Gloster növekedésével kapcsolatban. A nemzetközi bevételek egyre nagyobb aránya és a stabi
Kína folytatja Ukrajna humanitárius támogatását, egyúttal sürgeti az ukrajnai válságban érintett feleket, teremtsék meg a béketárgyalásokhoz szükséges feltételeket – áll a kínai külügyminisztérium csütörtöki közleményében, melyet nem sokkal Li Huj, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottja Kijevben folytatott egyeztetései után tettek közzé.
Az alapellátók szakasszisztensei maradhatnak ki a mostani bérrendezésből. A béremelés mértékével elégedetlen ápolók tiltakozásként néhány napja egyenpólót kezdtek el hordani.
Horthy Miklós kormányzó kellemetlenül érezte magát Hitler méregdrága születésnapi ajándéka láttán, ám az emigráció alatt pénzzé tette volna a Hungária hajót – derül ki egy most felbukkant levélből.
Részt vett és felszólalt Azerbajdzsán Parlamentje, a Milli Majlis Heydar Aliyevnek, a független Azerbajdzsán megteremtőjének 100. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi ülésén.
Csütörtökökre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte Kijevet, robbanásokat is jelentettek az ukrán fővárosból. A légvédelmi szirénák megszólaltak Ukrajna más részein is.
A maga szerint mindenhez nagyon is értő Twittervezér az X-Men sorozat holokauszt-túlélő főgonoszához hasonlította Soros Györgyöt, majd utána próbált úgy tenni, mintha ennek nem lenne semmi jelentősége.
Előrejelzések szerint 2050-re a Föld népességének kétharmada városokban fog élni, az emberek számára pedig egyre fontosabbá válik a természethez való kapcsolódás, felértékelődik a szabadban megélt aktív időtöltés, hiszen egy ilyen kaland rengeteget tehet az emberek mentális és fizikai jóllétéért. Ezt a szemléletet képviseli a Fjällräven és a kerékp
Az Index, Origo, Magyar Nemzet és az MTI is hamisan állította Ursula Von der Leyen közbenjárását az Európai Bizottság magyarországi képviselete szerint.
Országos program keretében, összehangolt nyílt napot tartanak szombaton a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján, egy napra bejárhatóvá válnak a hazai sörüzemek, és estére az is kiderül, melyik az ország legnépszerűbb gyümölcsös söre.
Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban.
Csütörtök reggel gyengüléssel kezdi a napot a forint, így továbbra is 370 körül jár az euróval szemben. Szerdán volt egy átmeneti gyengülési hullám az újabb Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos hírekre, melyek szerint a magyar kormány nem támogat újabb intézkedéseket.
Megjelent az egészségügyben dolgozók 18 százalékos fizetésemeléséről szóló jogszabály, ám az alapellátók szakasszisztensei, ápolói kimaradnak a mostani bérrendezésből vélik háziorvosok, fogorvosok. A 18 százalékos béremelést sokan keveslik, mondván azt felfalja az infláció.
De az is lehet, hogy Zelenszkij csak dühében beszélt zárt körben a kőolajvezeték felrobbantásának lehetőségéről – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő.
„Most már az lenne a meglepetés, ha a Manchester Citynek nem sikerülne a triplázás” – így tömörítette össze a brit közszolgálati média vezető szakírója, Phil McNulty a labdarúgóvilág elismerését a 2023-as tavasz vitathatatlanul legerősebb csapatának lenyűgöző teljesítményét látva.
A mesterséges intelligencia komoly hajtóereje lehet az amerikai vállalati profitabilitás javulásának a következő évtizedben – véli a Goldman Sachs stratégája.
Miközben az infláció évtizedek óta nem látott szintre emelkedett a világ legtöbb gazdaságában, az árszínvonal-emelkedés üteme Kínában évek óta elmarad a jegybanki célértéktől. Cikkünkben megvizsgáltuk, hogy milyen tényezők állhatnak az alacsony kínai infláció hátterében.