A pandémia évéhez képest 20 millió forinttal, több mint duplájára, vagyis 38,5 millió forintra emelkedett az otthonteremtésre fordított összeg az egyetemvárosban 2022-ben.
Magyarországon 250 ezer munkavállalónak van határozott idejű szerződése. A Hollandiában vagy a déli országokban nagyon kapós modellben dolgozók közül azonban sokan tartanak attól, hogy nem hosszabbítják meg szerződéseiket.
A különböző hatóságok rendszeresen ellenőrizhetik a jövőben is nemcsak a multikat, de a mikro-, kis- és középvállalkozásokat egyaránt. Azért, hogy ne érje a cégvezetőket meglepetés, a szabályok betartása mellett, a felkészült hozzáállásra is érdemes kellő figyelmet szentelni. Ehhez pedig akár külsős segítséget is igénybe lehet már venni, például sz
A csalók egyre több fronton akár telefonon, akár az elektronikus térben - igyekeznek becsapni az embereket. Az átverések egyre kifinomultabbak, nehezen felismerhetőek, ezért az eddiginél is óvatosabbnak kell lennie mindenkinek, köztük a bankoló gyerekeknek is - figyelmeztetnek banki szakértők.
Először gyalog próbált bejutni a városállam területére, de az őrök megakadályozták. Ezután pattant autóba, áttört a kapun, és egészen az Apostoli Palota udvaráig jutott.
Az Emilia-Romagna térséget katasztrófa rázta meg az elmúlt napokban, így a hétvégére tervezett Forma-1-es verseny is elmarad. Épületeket tett lakhatatlanná a víz, és a főutakon a közlekedést is szinte ellehetetlenítette. Az imolai pálya sem úszta meg, ugyanis az F2-es és F3-as paddock víz alá került. A kamionok már a helyszínen tartózkodtak, és a c
Ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis - és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdán közzétett előrejelzése szerint jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt - számolt be róla szerdán a BBC News brit közszolgálati portál.
Kifejezetten az infláció, és az ennek kapcsán megnövekedett költségek hatásait igyekezett felmérni a Magyar Suzuki legújabb közvélemény-kutatásában, amely helyenként egészen
A Backgrid képügynökség azt mondta a pár jogi csapatának, hogy közölje Harryvel és Meghannel: az Egyesült Államokban nem kötelesek átadni a tulajdonukat a koronának.
II. Erzsébet királynő temetése és a nemzeti gyász időszakában tartott rendezvények sokasága 162 millió fontba került - közölte a kincstár. Átszámítva 72 milliárd forintba.
Legyenek keleten vagy nyugaton, hétköznap vagy hét végén, biztosan találnak megfelelő boros programot, ahol a kellemes italok és izgalmas programok mellett az egész család megtalálja a kikapcsolódást.
Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki több mint tízszer megszúrta volt barátnőjét 2021 szeptemberében egy Viii. kerületi lakásban - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az Mti-vel.
Az egység azonnal megtört, amikor kiderült, hogy egy kisebb vagyonba kerül majd a fűtési rendszerek átalakítása. A német kormány az állami támogatások csodafegyveréhez nyúl.
Szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök - írja közös közleményében a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium. A közleményben leírják, hogy a kormány és a jegybank együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egy számjegyűre csökkentsék az inflációt, mérsékeljék a kamatoka