2023. május 24. szerda

máj. 24
16:27
Dns-bizonyítékok igazolják, hogy az emberi evolúció nem is úgy volt… De akkor honnan jöttünk? (Blikk)
Az emberi evolúció új modellje szerint a Homo sapiens több, egymással szoros rokonságban álló populációból alakult ki. Erre egy új tanulmány jutott, amely megkérdőjelezi az uralkodó elméleteket arról, hogy egyetlen kis népességből fejlődött ki egész fajunk.
máj. 24
16:27
„Úgy kezelem a lányomat, mintha egy teljesen egészséges gyerek lenne. Az én szememben az is” – Egy apa gondolatai a cukorbetegségről (Blikk)
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány keddi, 18. születésnapi sajtótájékoztatóján a legtöbbeket megérintő történet a 9 éves Lucáé volt, akiről 9 hónaposan derült ki, hogy 1-es típusú cukorbeteg.
máj. 24
16:27
Moszkva keményen üzent a belgorodi diverzáns akció után (Infostart)
Az orosz hadsereg rendkívül keményen fog reagálni a Belgorod megye elleni támadáshoz hasonló további ukrán diverziók esetén - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa irányított tárca szerdai vezetői tanácskozásán.
máj. 24
16:27
A cigányság miatt vesztek össze ma a képviselők a parlamentben – „Patás ördög” és rasszista Orbán Viktor – ilyenek hangzottak el (Blikk)
Komoly vitát generált a parlamentben szerdán Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár beszámolója a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetéről. A kormány szerint ugyan a fejlődés ezen a területen is rendkívüli, az ellenzék szerint viszont a cigánysággal senki nem foglalkozik. Sőt, volt, aki szerint egyenesen "patás
máj. 24
16:27
Aggasztó: Oroszország kemény megtorlással fenyegetőzik, Moszkva nem tűri el a történteket (Femcafe)
Moszkva nem tűri szótlanul a történteket.
máj. 24
16:27
Bizarr: Zámbó Árpy Beyoncé szobrának mellét tapogatta a budapesti Madame Tussauds megnyitóján (SzMo)
Zámbó Jimmy testvére jó ötletnek gondolta egy olyan képpel megemlékezni a nyitó gáláról, ahol éppen benyúlt az énekesnő szobrának ruhája alá.
máj. 24
16:27
A mester megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni – Cannes-ból jelentjük (WMN)
Elmeséljük, milyen Wes Anderson új filmje, az Asteroid City, amit tegnap mutattak be Cannes-ban, és ki az a filmkészítő, akitől még ő is csak tanulhatna.
máj. 24
16:27
Idén megkezdődik a földgáz szállítása Azerbajdzsánból Magyarországra (Demokrata)
A politikai megállapodást követően a kereskedelmi tárgyalás is sikerre vezetett.
máj. 24
16:27
Debrecenbe jöhet LeBron James (Mandiner)
Az már biztos, hogy Dirk Nowitzki Magyarországra érkezik.
máj. 24
16:27
Beköszöntött a rémálom: Az Európai Bizottság kiadta a jelentését Magyarország állapotáról (Nyugati Fény)
Ez súlyos.
máj. 24
16:27
Atomenergia nélkül nincs fenntartható klímapolitika (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Innovációs Szövetség május 23-án tartotta tisztújító közgyűlését Budapesten. Az eseményen előadást tartott Lantos Csaba energiaügyi miniszter a magyarországi energetikai helyzetről, valamint a szövetség tavalyi Média Díját is átadták.
máj. 24
16:27
Elárverezik a legendás finn világbajnok B-csoportos Audiját (Racing)
Elárverezik Hannu Mikkola 1986-os B-csoportos Audi Quattroját, a vásárlónak azonban alaposan a zsebébe kell nyúlnia, hogy övé legyen az autogrammal is rendelkező autó.
máj. 24
16:29
Tényleg kerülni kell? Ez a valódi igazság a szójáról (Femcafe)
A szójababról keringő hírek és álhírek között szinte lehetetlen kiigazodni, lássuk mit mondanak a szakértők.
máj. 24
16:33
Fontos nemzetközi fórumon ítélték el Oroszországot (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése szerdán elfogadott egy indítványt, amelyben elítéli Oroszország Ukrajnával szembeni agresszióját, beleértve az egészségügyi létesítmények elleni támadásokat - számolt be a Reuters.
máj. 24
16:33
Miért jövedelmező a gyógynövények termesztése? (Agroinform)
Fel lehet használni az évszázados tudást és alkalmazni a jelen innovációit.
máj. 24
16:33
Fővárosi túlélőprogram: ezért kellett hitelt felvennie a BKK-nak (ATV)
Huszonnégymilliárd forintos hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a városvezetés által meghirdetett "túlélőprogram" részeként, miután a Főváros Közgyűlés szerdán jóváhagyta a társaság és a K&H Bank közötti megállapodás megkötését.
máj. 24
16:33
Időjárás: az Európát nyugatról támadó anticiklon bekebelezi az ország egy részét (Promotions)
Már tudjuk, hogy hol számíthatunk esőre, jégesőre.
máj. 24
16:33
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban (Demokrata)
Húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek.
máj. 24
16:33
Eltüntetnék a magyarokat (Demokrata)
Románia és Szlovákia egyaránt elérkezettnek látja az időt arra, hogy közigazgatási reform ürügyén feldarabolja a még magyar többségű egységeket.
máj. 24
16:33
Kutatók a fekete lyukaknál is ritkább jelenséget találhattak (Helló Magyar)
A csillagászok sokáig úgy gondolták, hogy az Európai Űrügynökség Gaia műholdja által megfigyelt különös csillagrendszer egy fekete lyuk körül keringő csillag egyszerű esete. Most azonban két csillagász megkérdőjelezi ezt az állítást, és úgy találják, hogy a bizonyítékok valami sokkal furcsábbra utalnak.
máj. 24
16:39
Fogyasztói kölcsönszerződés kikötésének tisztességtelensége: az EUB eljárása után döntött a Kúria (Adózóna)
A Kúria az Európai Unió Bírósága C-705/21. számú előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletét követően hozott határozatot fogyasztói kölcsönszerződés érvénytelensége tárgyában a Gfv.VI.30.206/2023. számú ügyben – írja honlapján a Kúria.
máj. 24
16:39
Elérhető áron érkezik az új Opel (autopro)
Új köntöst kap az egyik legnépszerűbb európai modell.
máj. 24
16:39
Videón, ahogy Vv Kriszti magából kikelve üvölt egy utassal a villamoson: A Való Világ 11 győztese teljesen kikelt magából (Femcafe)
A Való Világ legutóbbi szériájának győztese, Kriszti heves szóváltásba keveredett egy férfi utassal a villamoson.
máj. 24
16:45
Viszketés és vörös arc - Cukorbetegség is okozhatja (WebBeteg)
A 2-es típusú cukorbetegség gyakran lappangva alakul ki, és csak akkor derül rá fény, miután már súlyos szövődményeket okozott. Azonban vannak olyan bőrtünetek, melyek jelezhetik az állapot fennállását. Azt, hogy melyek ezek, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa sorolta fel.
máj. 24
16:45
Nicolae Ciuca megerősítette, hogy pénteken lemond kormányfői tisztségéről (ProfitLine)
Nicolae Ciuca román miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően pénteken benyújtja lemondását kormányfői tisztségéről, Klaus Iohannis államfő pedig azt mondta, hogy gyors és zökkenőmentes kormányváltást szeretne.
máj. 24
16:45
Nagyon csúnya, ami ma a tőzsdéken történik (Portfolio)
Régen látott esést lehet ma látni a tőzsdéken, a rossz hangulat gyakorlatilag reggel óta tart Európában, a kereskedési idő vége felé közeledve azonban begyorsult a lejtmenet.
máj. 24
16:45
Nemcsak érkezik ma egy “idegen üzenet" a Marsról, de a nyilvánosság segítségét is kérik a megfejtéséhez (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 24
16:45
Gyásznapot tartanak Olaszországban az áradások áldozatainak emlékére (Demokrata)
Félárbócra eresztették a nemzeti zászlókat egész Olaszországban szerdán.
máj. 24
16:45
Razziát tartott a német rendőrség az Utolsó nemzedék klímavédelmi csoport több aktivistájánál (Mandiner)
A gyanúsítottak bűncselekmények finanszírozására indítottak a szervezet honlapján adománygyűjtő kampányt.
máj. 24
16:51
A Mol Horvátországban nagy erőkkel tolja a megújuló energiát (Privátbankár)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Mol-csoport a fenntarthatósági törekvéseiben, az INA beindította Horvátország második legnagyobb naperőművét a magyar határhoz közeli Virjében.
máj. 24
16:51
Óriási naperőmű kezdett el működni a magyar határ mellett (Piac és Profit)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Mol-csoport a fenntarthatósági törekvéseiben, az INA beindította Horvátország második legnagyobb naperőművét a magyar határhoz közeli Virjében.
máj. 24
16:51
Masszív zuhanás a Gazprom nyereségében (Infostart)
Az ukrajnai háború hatásai miatt hatalmas profitveszést könyvelt el az orosz állam tulajdonában lévő Gazprom. Az energiacég nyeresége több mint 40 százalékkal csökkent. Ennek nem csak kereskedelmi, de adóztatási okai is voltak.
máj. 24
16:51
Szenzáció: magyar kutatók fedezték fel újra Heródes palotáját (Blikk)
Sorra kerülnek elő a használati tárgyak, tudják, mit ettek, mit ittak az itt lakók.
máj. 24
16:51
Bejelentést tett a kormány: június 1-től változás jön a boltokban (ATV)
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt jelenti, hogy húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek - mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.
máj. 24
16:51
Tajtékzott a dühtől Handrás: durván kiakasztotta a szomszéd, üvöltve káromkodott a YouTube-er (Pénzcentrum)
Egy láncfűrész miatt áll a bál a magyar interneten: Handrás előbb a fűrészelőket, majd pedig a gyalázkodó kommentelőket küldte el indulatosan a fenébe. Mint monda, rengeteg bántó kommentet kapott. Korábban a Pénzcentrumnak adott interjújában is kijelentette: nem bírja a bántó, rosszindulatú hozzászólásokat.
máj. 24
16:51
Tovább csökkent a reálbér Magyarországon (Azenpenzem)
Hiába a béremelés, az infláció olyan magas, hogy márciusban 6,9 százalékkal csökkent a nettó reálkereset. Míg a KSH által számolt nettó átlagbér 398 ezer forint volt, addig a nettó kereset mediánértéke mindössze 305,9 ezer forint volt, tehát valójában ennyit visz haza az „átlagmagyar”.
máj. 24
16:51
Fenyegetőzik az EP, hogy hazánk ne tölthesse be az EU soros elnökségét (Demokrata)
Az Európai Parlament újabb állásfoglalást készül elfogadni a magyarországi jogállamiság helyzetéről.
máj. 24
16:51
Megnyugodhatnak a kis vendéglátóhelyek: az adatszolgáltatás szakaszos bevezetését javasolja a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mandiner)
A 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára, akár el is engedhetik a regisztrációs kötelezettséget, az MTÜ javaslata szerint.
máj. 24
16:51
Vége a privát üzenetküldésnek az unióban? EU országok, köztük Magyarország, orwelli szabályozásra készül (BitcoinBázis)
Válaszul arra az uniós javaslatra, hogy a magánüzeneteket illegális anyagok után kutatva a kormányok átvizsgálnák, az országok tisztviselői azt mondták,
máj. 24
16:57
„Aki szerint ez a rendszer jó, annak hova járnak a gyerekei?” – Döbbenetes dolgokat osztott meg egy magyar apuka a hazai oktatás helyzetéről (Blikk)
A magyar oktatási helyzetre panaszkodott Korchma Zsombor, a Creative Science minecraftos iskolai táborokról jól ismert alapító tagja, a Roham irodalmi és művészeti magazin alapítója, főszerkesztője a Facebookon.
máj. 24
16:57
Felfüggesztik holnap a Magyar Telekom részvényeinek kereskedését (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a részvény-visszavásárlási aukcióra tekintettel május 25-én, vagyis holnap felfüggesztik a Magyar Telekom részvények tőzsdei kereskedését.
máj. 24
16:57
A kötelező akciózás árnyoldalait mindenki megérezheti (Agroinform)
Erősödhet az élelmiszerimport térnyerése is.
máj. 24
16:57
Bill Gates szerint az MI kinyírja a Google és az Amazon most ismert üzleteit is (Bitport)
Azt egyelőre nem látja, hogy ki nyerheti majd a versenyt mesterséges intelligencia fejlesztésében, de abban biztos, hogy az első valamirevaló alkalmazás teljesen átalakítja majd a felhasználók viselkedését.
máj. 24
16:57
Közeleg az igazság órája – mire lehet elég egy ukrán ellencsapás? (Demokrata)
Nem okvetlenül hozná el a háború végét a beharangozott ukrán ellentámadás.
máj. 24
17:03
Köböl Anita először beszél új párjáról – „Tényleg nagy dolog, hogy mind a ketten szerelmesek vagyunk a másikba” (Blikk)
Köböl Anita elárulta, hogy párjával hol találkoztak először és mióta alkotnak egy párt.
máj. 24
17:03
Kegyetlenül meggyilkolta 6 éves lányát egy nő, majd 8 éves fiát is meg akarta ölni (ATV)
A nő idősebbik gyereke mentette meg a 8 éves fiút az édesanyja kezei alól.
máj. 24
17:03
Újra munkában a korrupcióval és pénzmosással is vádolt brüsszeli politikus (Demokrata)
Ismét az Európai Parlament területén látták Marc Tarabella szocialista EP-képviselőt.
máj. 24
17:03
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban (Mandiner)
Húsz termékkategóriában tudnak majd olcsóbban élelmiszereket venni az emberek.
máj. 24
17:03
DK: Pintérék nem engedték szóhoz jutni a diákokat, ezért mi olvastuk fel a belügyminiszternek az álláspontjukat (Nyugati Fény)
Hiába lehettek jelen a tanulók, meg sem szólalhattak.
máj. 24
17:03
Éjszakára felfüggesztik a kamionstopot a pünkösdi hétvégén (Üzletem)
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Keresés