Együttműködési megállapodást írtak alá, az orosz–azerbajdzsáni, illetve az iráni vasúti hálózat összekötéséről. A Rasht–Astara vasút 162 km-es szakasza lesz a hiányzó láncszem, ami lehetővé teszi, hogy Szentpétervárról a konténerek a leggyorsabban eljussanak az iráni tengerpartra, majd onnan az indiai Mumbaiba (korábban: Bombay).
Huszonnégy fős kerettel, öt kapussal és tizenkilenc mezőnyjátékossal kezdi meg a világbajnoki felkészülést Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Európában a magyar kormány támogatja a legnagyobb mértékben a kultúrát és az annak továbbadását biztosító családokat – hangsúlyozta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdai budapesti közgyűlésén elmondott beszédében a kulturális és innovációs miniszter.
Májusban a vártnál jobban gyengült az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, a kilátás megítélése javult, az aktuális állapoté erőteljesen romlott.
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szerint a főpolgármestert az ellenzéki pártok "vezetőszáron tartják"; ezt megtehetik, mert szaktudás és vezetői erények híján posztjára méltatlan - jelentette ki a CÖKA kuratóriumi elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Európában a magyar kormány támogatja a legnagyobb mértékben a kultúrát és az annak továbbadását biztosító családokat - hangsúlyozta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdai budapesti közgyűlésén elmondott beszédében a kulturális és innovációs miniszter.
Engedély nélküli gyógyszeres ampullákat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kamionban. A 8 millió forint értékű izzadásgátló és ránctalanító hatású készítményt egy ételtároló dobozban utaztatták Németország felé.
Az évszázadok óta tartó kutatások és az orvostudomány fejlődése ellenére még mindig sok rejtély maradt megoldatlanul az emberi test működését illetően. Például nem értjük pontosan, hogy mi okozza az öregedést, és hogyan lassíthatjuk vagy fordíthatjuk vissza. Egy új német tanulmány potenciálisan megtalálta a választ ezekre a régi kérdésekre.
A vállalati funkciók digitális átalakulása szünet nélkül zajlik, és ez alól nem kivétel a könyvelés sem, amely feltörekvő technológiáknak köszönhetően gyökeres átalakuláson megy keresztül. A felhasználható eszközök tárháza széles, ám a szakmát szigorú szabályok kötik, így az innováció más területekhez képest megfontoltabban halad. A mesterséges int
Az utóbbi két év nagy bummja után idén már a személyi kölcsönök tűnnek a lakossági hitelpiac utolsó mohikánjának. A márciusi, 42 milliárdos folyósított hitelösszeg ugyan a tavaly ilyenkor mért számtól jócskán elmarad, az elmúlt évekhez képest viszont továbbra is kiemelkedő. Kérdés persze, hogy a lakásfelújítások és az autóvásárlások esése és az inf
A vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A kormány képviselői május 19-én tájékoztatást adtak arról, hogy ismét árstop razziát tartott a fogyasztóvédelem. Közlésük szerint a fogyasztóvédelem minden erőforrását bevetve dolgozik azon, hogy a fellépjen az árstop szabályokkal trükköző kereskedőkkel szemben - írja az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az OKSZ tagvállalkozásai, mint a jogszabályo
Folytatódik a Debrecen és Balmazújváros közötti elővárosi vasútvonal építése: a beruházás második ütemének megvalósítására több mint 65 és fél milliárd forintot biztosított a kormány - közölte a cívisváros polgármestere az első ütemben elkészült Macs ipari park állomáson szerdán, sajtótájékoztatón.
Idén 76. alkalommal került megrendezésre a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, ami az elmúlt egy hétben rengeteg izgalmas pillanatot tartogatott, ráadásul ezúttal sem maradt társadalmi megmozdulás nélkül.
A közlemény szerint a felvásárlás hivatalos lezárásával az ALD Automotive és a LeasePlan Magyarországon is elindítja az egy vállalat létrehozását célzó integrációs folyamatot, a vonatkozó szabályozásoknak megfelelően. A stratégiai fejlesztések magyarországi kivitelezésével és az újonnan létrejövő vállalat vezér-igazgatói feladataival Pesti Tímeát,
Újabb két szegedi orvost és egy szintén szegedi cégvezetőt gyanúsítanak az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben, így már negyvennégyre nőtt a költségvetési csalással gyanúsítottak száma – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
A Backstage Magic című, újonnan induló sorozat legelső epizódjában Azahriah és Desh vendégeskedett, a műsorban pedig a népszerű magyar énekes egyik titkára is fény derült.