A volt demokrata párti amerikai elnökjelölt meghökkenve látta, hogy konzervatív amerikaiak mentek Magyarországra, hogy tiszteletüket tegyék a miniszterelnök előtt a Cpac-en.
Ismét jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, hétfőn 1,5 milliárd forintért vásárolt a hazai nagybank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
Ezen a héten sem fognak unatkozni a sorozatrajongók, erről a nagyobb streaming szolgáltatók gondoskodnak. A Disney+, a Netflix és az AppleTV+ kínálatából szemezgettünk az előttünk álló hétre. Hat olyan sorozatot hoztunk, amelyek vagy most indulnak és nagy várakozás előzi meg őket, vagy már korábban befutottak és most a régóta várt új évad érkezik.
“Lebontottuk az itt lévő, jogellenesen felállított kordont és most elfoglaltuk ezt a területet, körülbelül 40-50 másik társammal” - mondta Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője, aki kedd reggel jelentkezett be a Karmelita kolostortól a Spirit FM Aktuál című műsorába.
Ismét jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, hétfőn 1,1 milliárd forintért vásárolt a hazai nagybank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
A Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, az egyik legjellegzetesebb orgánumú magyar színésznőt 95 éves korában érte a halál.
Márciusban 899 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, mert az export jóval nagyobb mértékben növekedett, mint az import, ami a csökkenő energiaáraknak köszönhető - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
Lábsérülés miatt a kapus Rajna Miklós nem utazhat a pénteken kezdődő tamperei-rigai jégkorong-világbajnokságra, helyére Arany Gergely került – adta hírül az MTI.
Max Verstappen az őt a bakui versenyen és a miami időmérőn is legyőző Sergio Pérez irányába áthallásos megjegyzésekkel jelezte, nincs híján az önbizalomnak.
Folytatódik a Giro (magyar részvétellel) és beköszönnek a Tour de Hongrie csapatai, ellenfelet kap a női kézilabda BL-be jutó Ferencváros, a magyar hokisoknak Kanada ellen kell bizonyítaniuk. Íme, az élő közvetítések a sportcsatornákon.
Már elindult A Nagy Ő forgatása, a műsorvezető Kiss Ramóna a közösségi oldalán osztott meg néhány érdekességet Jákob Zoltán mindennapjaival kapcsolatban.
A július 1-jétől működő adatbázisba több mint hatvanféle élelmiszer napi árát kell feltöltenie azoknak az üzletláncoknak, amelyek elérik a bevételhatárt.
A nemzet színésze 95 éves volt. Színésztársa, Fullajtár Andrea a Telexnek azt mondta, Máthé Erzsi különleges alakja volt a színésztársadalomnak, az öröksége pedig tovább él a Katona József Színház társulatában.
A koronavírus továbbra is globális egészségügyi fenyegetést jelent, és az új vírusváltozatok megjelenésének kockázata miatt nem szabad tétlennek maradni – jelentette ki Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) főigazgatója hétfőn.
Történelmi csúcsra ugrott márciusban a magyar exportvolumen, miközben az importunk csak mérsékelten nőtt, így több, mint két éve nem látott mértékű, 899 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmünkben.
Hétfőn vette kezdetét a Párharc új évada, de máris bővelkedik a konfliktusokban. Somhegyi Krisztiánék és DR BRS-ék a szobafoglaláson rúgták össze a port, mivel a zenész elégedetlen volt a játék szabályaival.
Kedden folytatódik az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (Omike) és a Bfz koncertsorozata a Rumbach zsinagógában, ahol a zene mellett az irodalom is fontos szerephez jut. A budapesti Goethe Intézet támogatásával az 1933. május 10-i náci könyvégetésre emlékeznek Bertolt Brecht, Esther Dischereit és Babits Mihály írásaival – közölte a
Ismét elég borús jövőképet festett Jim Glickenhaus, a WEC-mezőny egyik legszimpatikusabb gyártójának vezetője újra hangsúlyozta, ha minden úgy marad, ahogy most van, számukra nem lesz sok értelme a folytatásnak. A karizmatikus amerikai nem csak saját csapatát, de Le Mans-t is félti, ami szerinte a jelenlegi felállásban minden idők egyik legunalmasa
Gyógykezelés után engedtek vissza a természetbe ragadozó madarakat, egy fiatal rétisast (Haliaeetus albicilla) és egy vándorsólymot (Falco peregrinus) a Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjából - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
Az idei műkorcsolya világversenyek is bizonyították, hogy az orosz (és fehérorosz) sportolók nélkül jóval alacsonyabb a színvonal. Talán ennek hatására emelte fel hangját az orosz–ukrán háború miatt eltiltott sportolók érdekében a sportág élő legendája, Katarina Witt.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) égisze alatt működő energetikai fókusszal rendelkező EIT InnoEnergy megalapította a Skills Institute központot, ahol az energetikai átállással összhangban fejlődő iparágak számára képeznek szakembereket a NIIT, a világ egyik vezető globális tehetségfejlesztő vállalatával szoros kooperációban. 2025