A két Laureus-díjat is elnyerő Lionel Messi baráti beszélgetést folytatott Robert Lewandowskival, az FC Barcelona csatárával a Párizsban rendezett hétfői díjátadón.
Ma még sokaknak talán nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy a kormány célja az egy számjegyű inflációról év végéig teljesüljön, hiszen márciusban 25% felett volt az áremelkedés mértéke idehaza. Pedig a cél könnyebben teljesíthető, mint gondolnánk, hiszen az év hátralevő hónapjaiban a két számjegyű év végi inflációhoz hónapról hónapra jelentős drágulá
Egyelőre a formaterv jogi védelméhez szükséges, számítógéppel generált jellegrajzok kerültek nyilvánosságra: ezek alapján az EX30 egy divatkövető kompakt SUV lesz,
130 éve született az egyik legrejtélyesebb amerikai feltaláló, akinek a hazugságvizsgáló gépet és a híres feminista képregény ikont, a Wonder Womant köszönhetjük.
A klímaszélsőségek, a szomszédunkban dúló háború okozta nehéz gazdasági helyzet, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedése jelentős kihívások elé állítja az agráriumot. A 2022. évi történelmi vízhiány az elmúlt 100 év legnagyobb, mintegy 1000 milliárd forintos aszálykárát okozta. Az energiaárak drasztikus növek
A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket, ugyanakkor a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felkészülésben komoly hiányosságok va
Mindösszesen 6,3 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta az első negyedévet a magyar Erste Bank, miután az állami terhek mintegy 38 milliárd forinttal rontották az eredményét. Miközben a lakossági hitelezés jelentősen lelassult, a vállalati hitelállomány 36%-kal nőtt egy év alatt, ennek csak kisebb részét adta a Commerzbank felvásárlása. J
Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 307,88 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 46 638,60 ponton zárt hétfőn.
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át izgalmas programokkal és sok könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. A filmbemutató, a koncertek és a séták programját már megmutattuk, a magyar irodalmi könyvbemutatók két cikkben szedtük össze itt és itt, f
Az Oktatási Hivatal keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint matematikából középszinten 1152 helyszínen 70 394 vizsgázó (közülük 2037 diák angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten pedig 94 helyszínen 4537 vizsgázó (közülük 113-an angol, francia, német, spanyol vagy szerb nyelven) t
A Barcelona labdarúgócsapata a hivatalos felületein bejelentette, hogy a szezon végén, június 6-án Andrés Iniesta együttesével, a Vissel Kobéval játszik barátságos mérkőzést Japánban.
A koronavírus továbbra is globális egészségügyi fenyegetést jelent, és az új vírusváltozatok megjelenésének kockázata miatt nem szabad tétlennek maradni - jelentette ki Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) főigazgatója hétfőn.