Tilos! Bár állatkereskedésben lehet kapni hámot/pórázt tengerimalac számára, azt használni tilos! Viszont vannak más, sokkal biztonságosabb módjai a tengerimalacok futtatásának.
Az elnök úr fontos feladatot bízott a versenyben maradt négy jelöltjére, akiknek őt kellett helyettesíteniük a vállalkozókkal folytatott tárgyalásokon. Balogh Levente szerint Viki egyenesen „megkajálta a vállalkozót” Az utolsó hét első feladatában nyújtott teljesítményével Vikinek sikerült átírnia az elnök esélyességi sorrendjét. Eleinte Balázs u
A Waberer's International árbevétele 11 százalékkal 176,4 millió euróra, a rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménye 146 százalékkal 11,2 millió euróra emelkedett az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
Magról kikelt avokádót gondozok, amely kb. 30 cm magas. Nagyon szép, egészséges, nagy levelei vannak már. Cserépben van. Hogyan gondozzam a továbbiakban?
Minden eddiginél több innováció valósul meg az autóiparban a bitek és a bájtok segítségével. A Bosch az autóipari beszállítói üzleti területének átszervezésével reagál a szoftveralapú autóipari fejlesztések irányába mutató trendre. A Robert Bosch GmbH-n belül a Bosch mobilitás a jövőben önálló üzleti szektorként működik, ismertette Stefan Hartung,
Jelentősen, 31 százalékról 24 százalékra csökkent egy év alatt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik kimondottan biztonságosnak tartják az anyagi helyzetüket - derül ki a legfrissebb K&H biztos jövő kutatásból. A korosztály tagjai legnagyobb részének, 37 százalékának nincsenek megélhetési gondjai, de megtakarítani már nem tudnak. Összesség
Bármit is vásároljunk online, szeretnénk minőségi termékeket kézhez kapni. Az épületgépészet területén pedig ez kiemelten fontos. A minőségi épületgépészeti termékek ugyanis jelentősen növelik az ingatlan értékét, valamint energiahatékony működésüknek köszönhetően nagyobb kiadásoktól kímélhetnek meg minket. Lássuk, miért érdemes a Kazán WebShopról
Az elmúlt évben a munkavállalók jelentős része igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy az alkalmazottak teljes vagy részmunkaidőben visszatérjenek az irodába. Egy kutatócsapat szerint azonban ez több okból is káros lehet az egészségre.A Stockholm University tudósainak 2022 végén befejeződött kutatási projektje szerint a hosszú ideig tartó
A nyári kánikula tökéletes lehetőséget kínál barátaink, családtagjaink kerti partira való invitálására. Jöjjön 5 nyári trend a szabadban való étkezéshez, időtöltéshez!
A román kormány gazdasági előrejelzési bizottsága (Cnsp) csökkentette az idei év végére vonatkozó inflációs prognózisát: a hétfőn kiadott tavaszi jelentés szerint a korábbi 8 helyett már csak 7,4 százalékos inflációra számít 2023 végén.
A Telexen délután Csapodi Csaba, az ELTE Természettudományi Karának oktatója rövid videókban ismerteti a középszintű matematika írásbeli néhány nehéz vagy érdekes feladatának megoldását.
Az „egér a kólában” klasszikus városi legenda, de volt, aki tényleg bíróságra ment ilyesmi miatt – valószínűleg kamuzott, mégis fizettek neki a per végén.
Örökös mottónk: „Nem azért kellene lefogyni, hogy szebbek legyünk, hanem egészségesebbek. A probléma az, hogy addig nem tudunk érdemben lefogyni, míg nem vagyunk egészségesek!”
Az elmúlt három hétben folyamatosan csökken a hazai üzemanyagok ára, április 19-e óta a benzin közel 60 forinttal kerül kevesebbe, míg a gázolaj ára bruttó 50 forinttal csökkent.
Az Mbh Bank, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Höok szolgáltatócégcsoport hosszútávú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az egyetemisták pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, amely 290 ezer diákot érint majd. Ennek köszönhetően a felsőoktatási ökoszisztéma támogatásával járulhat hozzá a bank, hogy a fiatal diplomás
A XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon megtartott tenyészszemléken húsmarha-, tejelő szarvasmarha-, juh-, sertés- és lótenyésztők vehették át a legszebb tenyésztállatok bemutatásáért járó díjakat. Idén a baromfibírálat a madárinfluenza miatt elrendelt zárlat miatt elmaradt.
Három év után újra fővárosi színházban állt színpadra Eszenyi Enikő. A színésznőt a jelek szerint a zaklatási botránya után visszafogadta a szakma. Mi sem bizonyítja jobban mindezt, mint hogy Eszenyi és kollégái vastapsot kaptak a Csodálatos vagy, Júlia! múlt szombati bemutatójának végén a Játékszínben.
A kártyabirtokosoknak most május 31-re érdemes figyelniük, ugyanis eddig használhatók fel díjterhelés nélkül a tavaly október 15-ig feltöltött összegek.
Május 13-án az Erkel Színházban hallgathatjuk meg, milyen a hörgős metál Pejtsik Péter átiratában, vezénylése mellett, természetesen Köteles Leander előadásában.
Az Mfor.hu Nyugdíjas Árkosara szinte forintra annyiba kerül most májusban, mint egy hónappal ezelőtt. Ám ez távolról nézve sem jelenti az árindex szignifikáns mérséklődését.
Az adóhatóság általánosságban elvárja az üzleti partnerek ellenőrzését: amennyiben üzleti partnerünk valamilyen adókijátszással érintett és az adóhatóság szerint nem ellenőriztük megfelelő mértékben, úgy az adóhatóság megtagadhatja az áfalevonási jogot és bírságot vethet ki.
Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója, gasztronómiai tanácsadó szerint azért fontos rávilágítani reálisan a helyzetre, mert az ötcsillagos szállodák színvonalához képest határozzák meg magukat az alacsonyabb árkategóriájú helyek, tehát az összes hazai szálloda színvonala emelkedik, ha az ötcsillagos szállodák magasabbra pozícionálják maguk