Több ezer televíziós és filmes forgatókönyvíró lépett sztrájkba keddtől Hollywoodban, mert érdekképviseleti szervezeteiknek nem sikerült dűlőre jutniuk a filmstúdiókkal és streamingszolgáltatókkal, nyilatkozta az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (Wga), ami több mint 11 ezer írót képvisel. A Wga a Twitteren bejelentette, hogy vezetősége egyhangúan dön
A holidu nevű utazási cég a legalacsonyabb szennyezettségű, legmagasabb boldogságszinttel és más fontos tényezőkkel rendelkező településeket vizsgálta meg, hogy megtalálja a világ legegészségesebb városait. Az első helyen két gyönyörű város végzett holtversenyben, és a lap szerint mindkét hely kiváló környezetet teremt az ott élők számára.Íme a vi
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon a KSH közölte az ipari termelés márciusi, első becslését, és a kiskereskedelmi adatot is: az előző hónaphoz képest mindössze 0,2 százalékos növekedést mutatott az ipari termelés volumene márciusban, ezzel éves alapon 4 százalékos esést jelentett a KSH. Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen
Oroszország egy kémhálózat révén és a szankciókat kijátszva, érzékeny EU-s technológiát tud becsempészni, még azután is, hogy a nyugatiak lecsaptak a titkos csempészhálózatra – állítja nyomozásában a Financial Times.
A szellemi dolgozók elvándorlása történelmi szintre emelkedett, 19 százalék volt tavaly. Egyedül a kereskedelem területén csökkent a fluktuáció, a szolgáltatás és termelés területén nőtt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forint bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amiért a fogyasztókat számos szempontból megtévesztve reklámozta keleti szőnyegeit. A Szőnyeg galéria Kft. többek között 21 hónapig – szinte teljes fennállása során – folyamatosan végkiárusítással hitegette a vevőket.
Az Ukrajnából származó agrártermékekre április 18-án elrendelt ideiglenes behozatali tilalom a mézre is kiterjed, ez a kedvező lépés azonban önmagában nem oldja meg a hazai méhészek problémáját.
2023. márciusától a Republic Group látja el a Számlázz.hu PR feladatait. A megbízást direkt felkérésen keresztül kapta meg a 25 éves ügynökség.A Számlázz.hu-nak több mint 750 000 regisztrált felhasználója van jelenleg, amely folyamatosan növekszik. Piacvezetőként a számlakiállítás mellett számos egyéb online szolgáltatást kínálnak a magyar vállalko
Romlott a 8. osztályos amerikai diákok tudásszintje történelem és állampolgársági ismeret tantárgyakból – derül az amerikai országos tanulmányi felmérés 2022-es adataiból.
A Republic feladata többek között az éves pr-stratégia megalkotása és megvalósítása, a pr-vonatkozású médiaterv elkészítése, szakértői pozicionáláshoz kapcsolódó együttműködések koordinációja, valamint sajtóesemények szervezése. “A Számlázz.hu tevékenysége igen szerteágazó: az alap szolgáltatásainkon túl számos kiegészítő szolgáltatás, partneri e
Egészen érdekes eredményeket hozott a Gartner friss, vállalatvezetők körében végzett kutatása, amely a mesterséges intelligencia körül hirtelen feltámadt érdeklődés konkrét hatásaira is rávilágít.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál működő piaci jelentéstételi kötelezettségről szóló piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről szóló 8/2017. (III. 2.) FM rendelet, majd annak hatályvesztésével a helyébe lépő 4/2020. (II.28.) AM rendelet kihirdetésével – a rendeletben foglalt részletszabályok szerint és az ott meghatározott adattartalom
Adrien Fourmaux idei legjobb eredményét érte el a Horvát Rally WRC2-es mezőnyében, miután a több fejlesztést is kapó Ford Fiestával a negyedik helyen zárt.
Közel 200 ezer vendég 362 ezer éjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a hosszú hétvégén. Így ezek a napok 7 milliárd forintos bevétellel zárultak. A pápalátogatásnak köszönhetően kiemelkedő volt a forgalom Budapesten, ahova Lengyelországból érkezett a legtöbb külföldi vendég. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint sokan i