2023. május 5. péntek

máj. 5
8:36
Ébredezik a forint, nézzék, hogy áll az árfolyam (naphire.hu)
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
máj. 5
8:42
Orbán Viktor: Oroszország nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy legyőzik (Biztosító Magazin)
Már a kirobbanásakor is az volt magyar álláspont, hogy aligha lesz nyertese az ukrajnai háborúnak, ennek a háborúnak nincsenek és nem is lesznek nyertesei - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök
máj. 5
8:42
Szabadalmak, védjegyek megszerzéséhez kaphatnak támogatást az innovatív magyar vállalkozások (Magyar Hírlap)
A pályázat lehetővé teszi, hogy a vállalkozások utalványt kérjenek.
máj. 5
8:42
Orbán Viktor: „Nem emlékszem ilyen jókedvű három napra az elmúlt harminc évből” (Demokrata)
A kormányfő a pápalátogatás kapcsán elmondta, néhány napra az ország érezhetően más állapotba került. Videó!
máj. 5
8:42
Eredménytartalékba kerül az AutoWallis tavalyi rekordnyeresége (Autószektor)
A részvényesek elfogadták a beszámolót: a társaság árbevétele csaknem 40 százalékkal, 270 milliárd forintra emelkedett, miközben az EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) az előző évi majdnem duplájára, 14,5 milliárd forintra (+85 százalék) ugrott, a növekedés a hatékonyság jelentős javulása mellett történt. A
máj. 5
8:42
Utánajártak a kriptomilliárdosok trükkjeinek – mit tanulhatunk tőlük? (BitcoinBázis)
Gondolkoztál már azon, hogy vajon a nehézsúlyú kriptobefektetők milyen befektetésekkel növelik a vagyonukat, és milyen coinokat stakelnek? A Be in
máj. 5
8:42
Az évtized legbénább tolvajai 200 cipőt loptak el egy perui boltból, de mind jobblábas volt (Telex)
4,4 millió forint körül kóstált volna a cipők összértéke, amiket triciklivel vittek el a boltból.
máj. 5
8:42
Túrabakancsot is visz Novák Katalin a brit királyi párnak ajándékba (Telex)
Szombaton koronázzák meg III. Károlyt, aki Erdélyben használhatja a bakancsot.
máj. 5
8:45
Saját drónját lőtte le Kijev fölött Ukrajna (Infostart)
Elvesztették fölötte az irányítást.
máj. 5
8:48
Nagy a tét a lakáshiteleseknek: hamarosan dönt a kormány a kamatstop meghosszabbításáról (ProfitLine)
Heteken belül döntés születhet a lakáshitelek június végén lejáró kamatstopjáról. Nagy Márton miniszter ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján nem lenne meglepő az újabb meghosszabítása. Az érintett adósok számára a Bank360.hu számításai szerint több tízezer forint a döntés tétje havonta.
máj. 5
8:48
Nincs megállás, másfél milliárd forintért zsákolta saját részvényeit az OTP (Portfolio)
Ismét jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, csütörtökön 1,5 milliárd forintért vásárolt a hazai nagybank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
máj. 5
8:48
Justin Trudeau kanadai kormányfő ígérete szerint indul a következő választáson (ATV)
Justin Trudeau kanadai kormányfő a Liberális Párt csütörtöki pártkongresszusán ígéretet tett rá, hogy indul a két év múlva esedékes következő választásokon.
máj. 5
8:48
Kínai külügyér: Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai rendezést (Demokrata)
Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai háború lezárására irányuló békemegbeszéléseket.
máj. 5
8:48
Schiffer András: A TASZ közleményében „nagyon is jogos indulattól fűtött diákokról” ír (Mandiner)
Amikor a TASZ jogvédő szervezet volt, sohasem vizsgálta, milyen indulatok fűtik a tiltakozókat.
máj. 5
8:48
Sokkal kevesebbet költenek a magyarok a boltokban (Forbes)
Hiába szakadt be a kiskereskedelmi forgalom, az élelmiszerárak még mindig nagyon magasak. A fogyasztás visszaesése a forgalmon is meglátszik.
máj. 5
8:50
Mélypontjára ért a kiskereskedelmi forgalom zuhanása (Portfolio)
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen, 13,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől. Az éves alapon számolt óriási zuhanásban jelentős szerepe van a tavalyi, választás előtti óriási kormányzati pénzszórásnak, ami néhány hónapra az egekbe emelte a forgalmat, ezzel pedig a mostani viszonyítási alapot. Halvány reménysugár, hogy
máj. 5
8:50
Szemüveget villantott Zelenszkij, az oroszok a függőségeivel magyarázzák (Mandiner)
Az ukránok szerint mindössze a bunkerek megvilágítása, és a kevés fény miatt romolhatott meg az ukrán elnök látása.
máj. 5
8:51
Brutális mélyponton a kiskereskedelem (Menedzsment Fórum)
2023. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 10,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 29,3 szá
máj. 5
8:51
Hatalmas lejtmenetben a kiskereskedelem (Privátbankár)
2023. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 10,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 29,3 szá
máj. 5
8:51
Nem állnak le az áremeléssel a turisztikai cégek (Piac és Profit)
Áprilisban a TKI turisztikai konjunktúra index plusz 2 ponton állt a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak, de stagnáláshoz közelinek érzékelik - közölte a legfrissebb felmérés eredményét a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ).
máj. 5
8:51
„Kitör a Vezúv, egész Nápoly elpusztul” (Infostart)
Harminchárom év után nyerte meg csütörtök este a Napoli az olasz bajnoki címet, ehhez elég volt Udinében egy 1-1-es döntetlen. Friuliában, a helyszínen tízezer szurkolója ünnepelte a csapatot, Nápolyban, a Diego Armando Maradonáról elnevezett stadionban ötvenezren szurkoltak a kivetítőket nézve, a távolból.
máj. 5
8:51
EU-támogatás szabadalmak, védjegyek megszerzéséhez kkv-knak (Adózóna)
Az uniós kis- és középvállalkozásokat segíti a szellemitulajdon-jogaik védelmében az Ideas Powered for Business kkv-alap támogatási programja, amely a védjegyek, dizájn oltalmak, szabadalmak vagy növényfajta-oltalmak megszerzésére biztosít forrást – jelentette be pénteki közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
máj. 5
8:54
Tej Terméktanács: meghirdették a piaci jelentéstételi kötelezettség meghosszabbítását (Agroinform)
A célok között szerepel a tejtermelést és tejfeldolgozást folytató vállalkozások védelme.
máj. 5
8:54
Soros György neve előkerült Orbán rádióinterjújában, de az ablaka alatt lefújt diákok nem (444.hu)
Pedig akár össze is kapcsolhatta volna a kettőt.
máj. 5
8:54
Megérkezett Magyarországra az Ipcress-ügyirat című hidegháborús kémsorozat (Márkamonitor)
A 2022-es széria új részeit a Tv4-en vasárnaponként láthatják a kémsztorik rajongói. Május 7-én 21 órától az első, 22 órától a második epizódot tűzi műsorára a Network4 csoport csatornája.   Az Ipcress-ügyirat alapja Lan Deighton ma már klasszikusnak számító kémregénye, valamint azok folytatásai. A könyvekből készült filmes adaptációkban Michael Ca
máj. 5
8:54
Hazánkban tanácskoznak a FAO európai és közép-ázsiai tagországai (Agrofórum)
A napokban zajlik a Fao európai és közép-ázsiai tagországainak tanácskozása Magyarországon.
máj. 5
8:54
Mitikus lények élnek a magyar erdőkben? Le fog esni az állad, ha még nem hallottál róluk (Promotions)
A jó idő beköszöntével egyre többen döntenek a szabad levegő és a túrázás mellett. Ebben a cikkben egy kevéssé ismert, ám nagyon élvezetes úticélt ajánlok nektek.
máj. 5
8:54
Hamis cipők a furgonban (Magyar Hírlap)
Akciózott a NAV.
máj. 5
8:54
Tagadja a Fehér Ház Amerika érintettségét a Kreml elleni dróntámadásban (Demokrata)
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a Kreml állítását.
máj. 5
8:54
Bejelentette a Wagner-vezér: elhagyja katonáival a hónapok óta hiába ostromlott Bahmutot (Telex)
Napi hírfolyamunk az ukrán-orosz háborúról.
máj. 5
8:54
Hodász András: A kormánykritikus papok nem szólalnak meg, a kormányt támogatókat meg kitüntetik (Telex)
A volt plébános szerint konfliktuskerüléstől a konfliktus nem múlik el.
máj. 5
8:54
Döbbenetes hírek érkeztek a magyar határról (naphire.hu)
Borzalom, ami ott zajlik.
máj. 5
8:57
Van baj a magyar iparral (Privátbankár)
2023 márciusában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,0 százalékkal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 februárjához mérten 0,2 százalékkal emelkedett.
máj. 5
9:00
Mélypontjára érhetett a kiskereskedelmi forgalom zuhanása (Portfolio)
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen, 13,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől. Az éves alapon számolt óriási zuhanásban jelentős szerepe van a tavalyi, választás előtti óriási kormányzati pénzszórásnak, ami néhány hónapra az egekbe emelte a forgalmat, ezzel pedig a mostani viszonyítási alapot. Halvány reménysugár, hogy
máj. 5
9:00
Vegyesen kezdett a forint péntek reggel (ATV)
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
máj. 5
9:00
Hal a tortán: Csokinál nem találtak tiszta tányért, ezért szalvétáról ették meg a desszertet a vendégei (SzMo)
A mosogató tele volt edényekkel és ételmaradékokkal, így mosogatni sem tudtak maguknak.
máj. 5
9:00
A füstszűrő majdnem olyan káros a természetre, mint maga a cigaretta (Magyar Hírlap)
A cigarettaszűrők elpusztították a szúnyoglárvákat.
máj. 5
9:00
ORFK: jogszerűen használt kényszerítőeszközt a rendőrség a jogellenes gyűlésen (Demokrata)
Jog- és szakszerű volt a kényszerítőeszköz alkalmazása a rendőri intézkedés során a jogellenes budapesti tüntetésen.
máj. 5
9:00
Justin Trudeau ígéretet tett: folytatja (Demokrata)
Justin Trudeau kanadai kormányfő megígérte, hogy indul a következő választáson.
máj. 5
9:00
Márciusban 4, az első negyedévben több mint 3 százalékkal esett vissza az ipari termelés (Üzletem)
2023 márciusában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,0 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
máj. 5
9:06
Szépen csillognak a Raiffeisen számai, de Oroszország még mindig egy óriási kérdőjel (Portfolio)
A vártnál nagyobb, 49%-os profitnövekedést ért el az első negyedévben a Raiffeisen Bank International. A 657 millió eurós első negyedéves nyereségből 301 millió eurót hozott a még mindig bizonytalan sorsú orosz leánybank, miközben a túladóztatott magyar operáció 15 millió eurót. Új célértékeket fogalmazott meg az idei évre a bankcsoport: tőkearányo
máj. 5
9:06
Így reagálnak a vásárlók a cégek zöld propagandájára (MMonline)
Milyen reakciókat vált ki a közösségi médiában a vállalatok fenntarthatóságról és társadalmi segítségnyújtásról szóló kommunikációja – elsősorban ezt vizsgálta a Positive Adamsky, az OPTEN és a Neticle közös kutatása. A nagyvállalatok helyi vagy globális „szívügyei” időről időre bekerülnek a köztudatba, de nehezen mérhető ezeknek a sikere a lakossá
máj. 5
9:06
Ahol kommunista elnyomást élt át az egyház, ott most erősebbek a vallásos érzések (Demokrata)
Az egyház együtt szenvedte végig az emberekkel a kommunista elnyomást.
máj. 5
9:06
Itt az MBH Bank, a legnagyobb hazai pénzintézetek kihívója (Mandiner)
Néhány nappal ezelőtt, 2023. április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet – MBH Bank Nyrt. néven – új, egységes arculattal  jelent meg a banki palettán.
máj. 5
9:09
Tovább zuhant a boltok forgalma (Piac és Profit)
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 10,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 29,3 százalékk
máj. 5
9:09
Soha nem múló testképzavaráról vallott Köllő Babett (Blikk)
Még egy olyan gyönyörű nőt sem kerül el a testképzavar, mint Köllő Babett. A szemrevaló anyuka őszintén vallott arról, hogy a mai napig folyamatosan vannak kétségei a testével kapcsolatban.
máj. 5
9:09
Lego-történelmet írhat Dunakeszi (Infostart)
Több mint 130 000 elemből építik meg a diáknegyedet.
máj. 5
9:12
Tilalmat vetett ki Oroszország egyes agrártermékek importjára, Magyarország is érintett (Portfolio)
Az orosz Rosszelhoznadzor (Szövetségi Állat- és Növényegészségügyi Szolgálat) május 5-től megtiltja kukorica- és napraforgómagok behozatalát egyes országokból, köztük Magyarországból – írja az Interfax.
máj. 5
9:12
Csődeljárás az Újpest ellen: reagált a klub vezetősége (Igényesférfi.hu)
Elsőként a G7.hu számolt be arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett az Újpest FC-t működtető cég, az Újpest 1885 Kft. ellen.
máj. 5
9:12
Lezárták a Tisza-hidat Szolnoknál (Magyar Hírlap)
Baleset történt.

Keresés