Jennifer Grey igazán büszke lehet a családjára, férjével ugyanis több mint húsz éve kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, közös lányuk, Stella pedig mostanra elbűvölő hölggyé cseperedett.
A tavalyihoz hasonlóan idén is nagy érdeklődés övezte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hajtatott paradicsom szakmai napját. Előzetesen több mint 200-an regisztráltak az ágazat legfontosabb kérdéseit taglaló rendezvényre, amit június 2-án tartottak a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban.
Nagyszabású irodalmi alkotás készül Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. A kötet 23 írója – köztük Szabó T. Anna, Dragomán György és Grecsó Krisztián – az Ünnepi Könyvhéten beszélnek arról, hogy milyen kapcsolat fűzi őket a kerületükhöz és hogyan kapcsolódnak egymáshoz a szövegeik.
Meghibásodott a biztosítóberendezés Hajdúhadház és Újfehértó, valamint Debrecen és Ebes között, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon közlekedő vonatok menetideje 30-50, esetenként 50-100 perccel megnőhet.
Egy tibeti szuka érkezett a kutyakozmetikushoz, a szőrével azonban csak négy óra alatt boldogult a szakember. Az eredmény több okból is szótlanságot okoz a neten.
Egy helyi étterem tulajdonosa szerint ez csak olaj a tűzre, a tiltás miatt csak még többen fogják felkeresni a hollandiai tengerpartot a kaland kedvéért.
Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek 94 százaléka kapott jó vagy kiváló besorolást. Az NNK értékelése szerint folyamatosan csökken a kifogásolt vízminőségű strandok száma, az elmúlt…
Továbbra is drágák maradnak a zöldségek, gyümölcsök, és bár a malmok olcsóbban jutnak gabonához, más költségek emelkedése miatt ez nem látszik majd a kenyér árán.
Az eddigi legnagyobb európai Bitcoin konferencia Prágában került megrendezésre június 8-10. között. A nagyközönség számára két napra szerveztek előadás és
Az orvoshiány elérte a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetet is, noha az egészségügyi intézménykomplexum az önkormányzattól 90 milliós támogatást kapott és igazgatója a BM korábbi helyettes államtitkára volt.
Mindenkivel előfordul, hogy rossz döntést hoz pénzügyeivel kapcsolatban, elveszheti megtakarításai egy részét, ám a jó hír az, hogy némi odafigyeléssel van kiút az ilyen gödrökből.
Az Adózóna oldalához rengeteg kérdés érkezett a július elsején hatályba lépő kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) kapcsán. Ezekből – és természetesen a rájuk érkezett válaszokból –, gyűjtöttünk csokorba néhányat. A kérdéseket Tüske Zsuzsanna vámszakértő és Gombás Otília szakértő válaszolta meg.
Az University College London új kutatási eredményei szerint – a maszturbáció élvezeti örömszerzésfaktora mellett – a nemi szervek kitisztítása révén védelmet nyújt a szexuális úton terjedő fertőzések ellen, legalábbis a hím főemlősöknél.„Úgy találtuk, hogy a maszturbáció ősidőkből eredeztethető tulajdonság, jellemvonás a főemlősök körében" – magyar
Beindult a nyár, fogynak a jégkrémek, de egyvalami még hiányzik: egy igazi jó sláger! Pedig az minden nyárra kell, ami megalapozza az összes sütögetés, balatoni kemping vagy éppen a munka hangulatát. A dalok már elkészültek, csak ki kell választanunk, hogy 2023-ban melyik magyar dal legyen az, ami minden bloothosos hangszóróból üvölteni fog. Ön mit
A Népszava beszámolója szerint újságírójuk, Csákvári Géza a földre került, miután Tősér Ádám nekiment egy filmes buliban. Tősér „vállalja a következményeket”.
Néhány gyors döntéssel akár nullára is lehet csökkenteni a befektetési jegyek és a megtakarítási célú biztosítások hozama után július 1-jétől majdnem kétszeresére növekvő adóterhet. Ugyanakkor nőhet a céges befektetések népszerűsége, ott is teret nyerhetnek a befektetési alapok.
Sajtóértesülések szerint Mattia Binotto nemrég az egyik csapatnál járt, ám nem tetszett neki az, amit a gyárban látott. A Ferrari korábbi csapatfőnöke tavaly hagyta ott a Scuderiát. Helyére az Alfa Romeo korábbi vezetője, Frédéric Vasseur került. A francia irányítása alatt is történnek érdekes dolgok a vörösöknél, így a sokat kritizált svájci-olasz
Július első felében megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázatai - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a regionális diaszpóraértekezleten pénteken.
Olyan mértékű tanárhiánnyal szembesülnek az iskolák, hogy van, ahol vészforgatókönyvet dolgoztak ki, hogy az oktatási tevékenységet legalább részben el tudják látni - írja a Népszava.
Nem csupán modern, térben és időben kötetlen munkakörnyezetre, változatos feladatokra vágynak a Z-generáció tagja, de kiemelten magas fizetést is elvárnak – cserébe hajlandóak akár éjt nappallá téve dolgozni, hogy a Covid sújtotta évek után most az infláció megélhetésgyilkos hatásait ellensúlyozzák. Közben szakmailag igencsak támogatásra, mentorálá
Az 1994-es A remény rabjai minden idők egyik, ha nem a legjobb alkotása, melynek Andy Dufresne nevű főszereplőjét Tim Robbins személyesítette meg a vásznon. A film debütálása óta jó pár év eltelt, az idő múlása pedig az immáron 64 éves színészen is látványos nyomot hagyott.
Adriék azok közé az emberek közé tartoznak, akik egy percet sem gondolkodnak rajta, hogy megtegyék-e: ösztönből állnak meg segíteni. Így történt ez aznap is, amikor pogácsasütés közben érkezett a telefon: Szia, Bogi, Adri vagyok! Találtunk egy rigófiókát, mit csináljak?
Most egy olyan problémakört szeretnék az olvasók elé tárni, amely csupán kialakulóban van, ezért szívesen fogadom észrevételeiket a témával kapcsolatban. Kérem, osszák meg velem gondolataikat, tekintsünk közösen a jövőbe. A biológiai sokféleség alapvetően az adott területen élő ökoszisztéma színességét jelenti, célunk az, hogy ezeket az ökoszisztém
A magyarországi multinacionális élelmiszerláncok után egy újabb hazai kiskereskedelmi bolthálózat támadta meg a hatósági élelmiszerárakat rögzítő kormányrendeleteket az Alkotmánybíróságon.