Világszerte évente több mint 18 millió embernél alakul ki rák, a kutatók azt is bebizonyították már, hogy az inaktivitás növeli a betegség különböző formáinak kockázatát. De sosem késő ezen változtatni, ahogyan ez egy friss kutatásból is kiderül.
Egyik saját mozgalmat vagy pártot alapító politikusnak sem sikerült látható támogatottságot produkálnia eddig, bár a Nép Pártján Mozgalom lapunknak küldött válaszaiból az derül ki, hogy nagyon magabiztosak. Az új belépő Mesterházy Attila pártjáról jelenleg keveset tudni.
Negyven nap után életben találták azt a négy gyereket, akik egy kisrepülőgép-szerencsétlenséget követően tűntek el a kolumbiai dzsungelben - jelentette be Gustavo Petro kolumbiai elnök helyi idő szerint pénteken a Twitteren.
Két nappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Óbudán az Aranyhegy felett nem-mezociklonális tornádó alakult ki. Azóta már újabbakat is észleltek, Miskolcon és pár órával ezelőtt a Kőszegi-hegységben is.
A kultúrharcot és a politikai trükközést végletekig fokozó baloldali kormány pártjai nagyot buktak a regionális voksoláson, ezért előremenekülve a nyár közepére hozták az év végén esedékes választást, amit megnyerhet a jobboldal.
Csak az élet napos oldala számít: ez az érzésem, miközben Oszvald Marikával beszélgetek. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas operett-szubrett vitalitása a legfáradtabb emberben is felszítja az energiát, és ehhez még énekelnie sem kell. Ám, amikor felcsendül a hangja a színpadon, úgy érezzük, „szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne”. Sokáig
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) a Penny-Market Kft.-vel (Penny) együttműködésben telepített magaságyásokat nyolc-nyolc veszprémi általános iskolába és óvodába, valamint a nemesvámosi iskolába. Az ágyásokba ősszel fűszernövényeket és szamócát ültettek, tavasszal pedig metélő-petrezselyem-, sóska-, mángold-, tépősaláta-palánta, magvetéssel dugh
Nem változott a magyarországi vállalatok innovációs aktivitása az elmúlt fél évben; a K&H ezt mérő indexe a 100 pontig terjedő skálán 28 ponton stagnált, ezzel nőtt Magyarország lemaradása a legnagyobb innovátor országokhoz és az EU- átlaghoz képest is Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője kijelentette, hogy jelenleg a forráshiány
Afrikában új emberi jogi igény akkor fogadható el, ha összhangban áll mindazzal, amit afrikainak tekintünk – vallja Josephat Kilonzo, a kenyai Strathmore Egyetem tanára.
A fiatalok világszerte jobban értékelik a hatalmat, a teljesítményt, a hedonizmust és az ösztönzést, mint más generációk.A baby boomerek mind konzervatívak és olykor önzőek, akik közül sokan képtelenek önállóan egy e-mailt elküldeni, Y-generáció tagjai pedig sokszor lusták és az avokádó megszállottjai. Ez csak néhány a generációkkal kapcsolatos tot
A Moszkvics után a Volgát is újraélesztik Oroszországban, a Gorkij Autógyár (GAZ) már jövőre megkezdi az új gépkocsik összeszerelését – derült ki Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, az ipari és kereskedelmi tárca vezetőjének nyilatkozatából.
Az ellenzéket súlyosan megosztja a fővárosi oszlopreklámok-ügye, miután Orbán Viktor a háborús vészhelyzetre hivatkozva kicsavarta a kezükből a politikai szempontból is kiemelten fontos felületeket.
A Reuters cikke szerint egy az észak-kínai Tiencsinben található toronyházból közel 4 ezer embert kellett kimenekíteni, mert a közeli utcákon szó szerint megnyílt a föld.
Magyarországon egyesek annyira belelovalták magukat a győzelem biztos tudatába, hogy már akasztófával fenyegettek. Illetve azzal, hogy hatalomra kerülésük után felfüggesztik az Alaptörvényt.
Szinte még el sem kezdődött igazán a nyári szezon, de már kilenc embert kellett kimenteni eddig a Balatonból. Czene-Polgár Donátot, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársát kérdeztük.