Immár egy hete mozog 367 és 370 között a forint euróval szembeni árfolyama, ami szokatlan stabilitás a megelőző hónapok hektikus csapkodásai után. Ma reggel is ebben a sávban, 369 körül várja az európai piacok nyitását a hazai fizetőeszköz.
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni, ezzel Magyarország első a és régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint1. Az utazási irodák közvetítésé
Az ukrán elnök 18 éves névrokona Liszicsanszkból Mosonmagyaróvárig menekült a háború elől, bajnok lett a megyeiben, próbajátékon járt Gyirmóton. Az ETO tavaly 40 kijevi fiatalt fogadott, öten maradtak.
Prigozsin beintett a minisztériumnak, Kadirov viszont behódolt. Hullanak a nyugati páncélosok a harcokban, de talán még így is megéri az ukránoknak az offenzíva. Reggeli háborús összefoglaló.
Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a múlt héten azt mondta, hogy 75 vezető élelmiszeripari vállalattól kapott ígéretet arra, hogy a következő hónapban több száz termék árát csökkentik a nyersanyagköltségek csökkenése miatt.
Fotó: Toyota Mintegy hét évvel ezelőtt, a Toyota jó értelemben véve sokkolta az autókedvelő közönséget az új C-HR bemutatásával: a szakértőktől az autóvásárlókig sokakból váltott ki lelkes hitetlenkedést, hogy a koncepcióautóként rendkívül látványos, futurisztikus és merész formavilágú autó szinte változatlan formában jelenik majd meg az utakon. Az
Vladiszlav Zelenszkij, az ukrán elnök névrokona a háború sújtotta kelet-ukrajnai régióból menekült el, majd édesanyjával és testvérével Mosonmagyaróvárra költözött. Édesapjáról sokáig nem hallott.
Tanúja volt az édesapja tragikus halálának, fogadásból lett komikus, saját barkácsmárkával rendelkezik, és lányos apaként merített ihletet a sikersorozatához. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 70. születésnapját ünneplő hollywoodi komikussztár, Tim Allen kapcsán.
Kétszer is elvesztette a látását, az anyja nevén lett sztár, nemes bosszút állt az egykori iskoláján, és időskorában sem lassít, karrier és gyerekek terén sem. 80. születésnapját ünnepli a színészlegenda Malcolm McDowell, akit a jeles alkalomból egy nagy adag róla szóló érdekességgel köszöntünk.
A címvédő Real Madrid döntőbe jutott a spanyol férfi kosárlabda-bajnokságban. Az Acb Liga honlapja szerint az Euroliga-aranyérmes fővárosiak hétfő este 94-73-ra győztek a Joventut Badalona otthonában az elődöntő negyedik mérkőzésén, és 3-1-re megnyerték a párharcot. Hanga ezúttal 15 perc alatt hat pontot dobott és három lepattanót szerzett. A 36-
A miniszterelnök egy, A Keresztapából vett jelenettel kommentálta a hírt, hogy Soros Görgy átadta az egyik fiának milliárdos birodalma igazgatását. Erre reagált David Pressman a Twitteren.
Hatalmas újjáépítés jön majd Ukrajnában a háború után, de aligha számítanak majd a magyar cégek segítségére Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint.
Egy garázsból nagy dolgok kerülhetnek ki. A jelenlegi harmadik legnagyobb privát tulajdonú amerikai sörfőzde, a Sierra Nevada Brewery is egy raktárból indult el,
Már lehet pályázni a Családbarát köznevelési intézmény címért, a pályázat határideje szeptember 20-a - közölte a pályázatot kiíró Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.
Mellár Tamás arról érdeklődött, hogy Magyarországon hány óvodásokat érintő nemátalakító műtétet végeztek el az elmúlt öt évben, meg is kapta rá a választ.
A Power Stage szakaszok olykor nem csak a bónusz pontok megszerzéséről szólnak a WRC-ben. Számos alkalommal ezeken a szakaszokon dőlt el a végső győztes kiléte is.