Nagyot raliztak tegnap az amerikai tőzsdék, az S&P 500 tavaly április óta nem látott szinten zárt, miközben a befektetők már a heti kamatdöntéseket várják. Ezt megelőzően viszont már ma beindul az adatdömping, hiszen Európában felülvizsgált inflációs adatokat közölnek, délután pedig jön a májusi infláció első közlése az USA-ból. Eközben úgy tűnik,
Nem egy vidéki színház hónapokra leállt, hiszen közeleg a nyár, a kőszínházak bezárnak, helyette azonban nyitnak a szabadtéri színpadok. A HelloVidék így most a nyári játszóhelyek helyzetét járta körbe: mi várható, milyen jegyárakkal számolhatunk, mennyiben érintik őket is a kulturális megszorítások?
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, ismert magyar modell lett Shane Tusup szerelme. Nagy Viktória Zoé hamarosan Fásy Ádám nevével fémjelzett szépégversenyen méretteti meg magát.
Az elmúlt évben fajlagosan Magyarországon támogatta a legtöbb intézményi kezességvállalás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort – derült ki a Garanciaszervezetek Európai Szövetsége (AECM) legfrissebb elemzéséből. Magyarország Franciaországot és Portugáliát megelőzve a dobogó tetején végzett a garanciaállomány GDP-hez viszonyított arányát tekint
A magyar játékost is foglalkoztató címvédő Real Madrid hétfőn döntőbe jutott a spanyol férfi kosárlabda-bajnokságban. Ellenfele a Barcelona vagy az Unicaja Málaga lesz, a keddi mérkőzés függvényében. Látható lesz még kerékpár, atlétika és vitorlázás a sportcsatornák élő kínálatában.
Közel húsz előterjesztésről szavaz ma a parlament, és elkezdi a 2024-es költségvetés vitáját is. A szavazások eredményeképpen visszakerülhet a magyar jogrendszerbe az építményi jog, nem kell engedélyeztetni a jövőben az ötven méternél nem mélyebb háztartási kutakat.
Májusban ötödével több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, mint egy évvel korábban az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria hétfői jelentése alapján. A forgalomba helyezett elektromos autók száma megduplázódott.
A Commerzbank azt tervezi, hogy augusztus eleji második negyedéves gyorsjelentése után egy második, az előzőnél nagyobb részvény-visszavásárlást is végrehajt – számolt be a Financial Times.
Hosszú ideje húzódik a botrány Opitz Barbi családjában, a fiatal lányt és barátját, Albertet folyamatosan zsarolja és fenyegeti Barbi édesapja. Az énekesnő most megmutatott egy üzenetet, amit az apja küldött neki.
Szinte nincs olyan ember, aki ne fogyasztott volna már a kelleténél több alkoholt, aminek az eredménye egy elviselhetetlen másnap lett. Persze mindenkinek megvan a saját gyógymódja, de ez nem biztos, hogy tudományosan is alátámasztott. A The Manual kérdezte meg két orvosi szakértőt a témában. Mi a legnagyobb mítosz a másnaposság gyógyítására?
Az ételek és a gasztrokultúra mélyen gyökerezik a helyi hagyományokban és természeti kincsekben, így bárhová is látogatsz el a szigeten, emlékezetes lesz az élmény.
Az erdőssztyepptől a bükkös klímáig terjedően, változatos erdőállományokkal gazdálkodik az Egererdő Zrt. Az elmúlt 5 év alatt 2667 hektár erdőfelújítást kezdtek meg, és ezen felül a meglévő állami erdőket további 33 hektár új erdő telepítésével gyarapították. Folyamatosan fejlesztett ökoturisztikai hálózatuk szerteágazó szolgáltatásokat nyújt a Mát
Az operaénekes nem bírta ki szó nélkül hagyni, hogy törölte a Facebook az első videóját, amiben védelmébe vette Schillinget és Sárosdit. Itt az új fejezet!
Az Európai Unió új, zéró toleranciát előíró erdőirtási törvényének közeledtével több nagy befektető is elmondta a Reutersnek, attól tartanak, hogy több érdekeltségükbe tartozó vállalat ellátási láncát is érintheti a szabályozás, ezért a kockázatosabb cégekből teljesen kivonhatják a tőkéjüket. Emiatt népszerű fogyasztási cikkek jövője került veszély
Újabb áldozatok jelentkeznek a korábbi olimpikon csalási ügyében. Van olyan áldozat, akitől több mint 7 millió forintot csalt ki. A kölcsönszerződések alapján 30-35 millió forint közötti összeget szedhetett össze áldozatai átveréséből. Azt nem tudni, hová tűnt a pénz, az exsportoló állítólag albérletben élt, olcsó kisautóval járt.
Marc Benioff, a Salesforce vezérigazgatója szerint nagyon fontos az adatvédelem a generatív AI megoldások használatakor, és kifejlesztettek egy olyan módszert, amely segíthet az AI hallucinációinak elkerülésében - írja a CNBC.
Éjszakába nyúló tárgyalást követően megállapodás született a mintegy 800 embert foglalkoztató Arconic-Köfém Kft.-nél., ezzel a június 4-én kezdődött határozatlan idejű sztrájk lezárult - jelentette be Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke hétfőn késő este.
A kormánypárti szavazók közül azt is egyre többen gondolják, hogy az Orbán-kormánynak lenne mozgástere csökkenteni a háztartások átlagfogyasztás feletti rezsijét.