2023. június 15. csütörtök

jún. 15
11:21
Sikeresen zárult az I. Magyar-Üzbég Egyetemi és Vállalati Startup Akcelerációs Program (ProfitLine)
Budapest belvárosában egy hibrid Demo Day keretében zárult az I. Magyar-Üzbég Egyetemi és Vállalati Startup Akcelerációs Program, több mint harminc résztvevővel aGerbaud Kávéházban. A program a Startup Campus és Üzbegisztán Felsőoktatási, Tudományos és Innovációs Minisztérium szervezésében, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásáva
jún. 15
11:21
Fehérvérsejtszám (FVS) - Mit jelezhet a magasabb vagy alacsonyabb szintje? (WebBeteg)
A fehérvérsejtek az immunrendszerünk részét képező sejtek, melyeknek számos típusa ismert. Egészséges esetben az úgynevezett csontvelői őssejtekből fejlődnek, majd a vérben és nyirokszervekben, szövetekben látják el sokrétű feladataikat.
jún. 15
11:21
Esni kezdett a forint, itt a háromhetes mélypont (Portfolio)
Megbillent a csütörtök reggeli kereskedésben a forint a Fed szerda esti kamatdöntése után, aztán a délelőtti kereskedésben tovább esett és 373,5-nél háromhetes mélypontra küldték. Egyelőre konkrét okot nem látunk az esés mögött, a tegnapi Fed-döntést emészthetik még a befektetők (további két kamatemelést vázolt még az amerikai jegybank), a gázár ma
jún. 15
11:21
Borzalmas balesettel indult a nap Nógrád vármegyében (ATV)
Mentőket, tűzoltókat és rendőröket is riasztottak a helyszínre.
jún. 15
11:21
Fejet, agyat, bőrt és csontokat árult az interneten a Harvard egyetem hullaházának vezetője (444.hu)
Volt, hogy a vevőit a halottas házba is beengedte válogatni.
jún. 15
11:21
Nincs itt semmi látnivaló, hiszen a magyar állampapírokkal az egész ország jól jár (444.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ megmagyarázta, miért van szüksége a kamaszok ballagási pénzére.
jún. 15
11:21
Újabb pénzváltó bukott le (Azenpenzem)
Megszűnt a bankkal a szerződése, mégis folytatta pénzváltói tevékenységét a Jolly Joker – állapította meg helyszíni ellenőrzése után a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Korábban hasonló esetben bírságolt a jegybank „pult alatti” valutaváltás miatt.
jún. 15
11:21
Utasbiztosítás: Legtöbbször utazás szerepel a magyarok bakancslistájának élén (Biztosító Magazin)
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között
jún. 15
11:21
A legbefolyásosabb médiások a BrandManiában (MMonline)
Elképesztően izgalmasan alakul a több százmilliárd forintos médiapiac Magyarországon, ahol mindenki gőzerővel keresi a piaci réseket. A BrandMania stábja az ágazat legbefolyásosabb vezetőit faggatta a kihívásokról és lehetőségekről. A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató Top 50-es rangsorát. A
jún. 15
11:21
Rejtélyes bűncselekmény Kiskunhalason: Pénzhamisítás miatt csapott le a rendőrség egy kocsmában italozó férfire (Nyugati Fény)
Felgöngyölítették az ügyet.
jún. 15
11:21
„Nagyi szerint” - rajzpályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja (Magyar Mezőgazdaság)
A tavalyi nagy sikerű rajzpályázatot követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai idén nyáron is várják az alkotni vágyó fiatalok pályaműveit. Az aktuális pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi
jún. 15
11:21
Jogsértéssel fenyegetnek a magyar temetkezési vállalkozók (AC News)
A hamvakat tartalmazó urnák helye a temetőben van, jelentették ki. Tegyük hozzá: lenne. De egyre többen nem tudják megfizetni.
jún. 15
11:21
Ha ebben a pénzváltóban járt, van egy rossz hírünk - büntetett az MNB (naphire.hu)
A Magyar Nemzeti Bank 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Jolly Joker Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt.
jún. 15
11:27
Ukrajnai szemétre is készülnek - A hétvégén startol a PET Kupa (Infostart)
A hétvégén kezdődő környezetvédelmi programon idén 12 pillepalackokon lebegő hajó és kenus különítmény tisztítja a tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszát.
jún. 15
11:27
Izgalmas technológiával újít a győri Audi, kémiailag hasznosítják a gumiabroncs-hulladékot (Portfolio)
Az Audi Hungaria Zrt. és a New Energy Kft. együttműködésének eredményeként ezentúl a győri vállalat telephelyén keletkező gumiabroncs-hulladékot kémiailag hasznosítják, mely által elkerülhető a mikróműanyagok és a belőlük kioldódó káros anyagok természetbe kerülése a hasznosítás során - derült ki az Audi közleményéből.
jún. 15
11:27
Meztelenül pózolt a Harry Potter-filmek 82 éves, Bimba professzort alakító színésznője (Glamour)
Miriam Margolyes önazonossága annyira inspiráló, hogy még a mandragórák is abbahagyták a sírást – a Harry Potter-filmek 82 éves, Bimba professzort alakító színésznője meztelenül mutatta meg valódi önmagát.
jún. 15
11:27
A történelem sok titokzatos alakot és relikviát tart számon Tutanhamontól a terrakotta hadseregig (Márkamonitor)
Egyes tárgyak megbabonázták, mások megrémisztették az embereket. Alkotóikat gyakran őrület és nyomorúság sújtotta, megtalálóikat pedig szerencsétlenség és betegség. Elátkozott kincsek lennének?   A Viasat History tévécsatorna Elátkozott kincsek című dokumentumsorozata ezt a témát vizsgálja, beutazva az egész világot, miközben nemzetközileg is elism
jún. 15
11:27
Mesterséges intelligencia tartott istentiszteletet német protestánsoknak Nürnbergben (Mandiner)
Több mint 300 embernek prédikált egy szakállas fekete férfi képében a mesterséges intelligencia.
jún. 15
11:27
Csütörtökön ismét Budapesten parádézik az Ágyúgolyófutam mezőnye (Autószektor)
A 24. Gumball 3000 Rally keretében több mint 100 résztvevő vezet keresztül Európán, hat nap alatt érnek el Edinburgh-ból Montenegróig. A mezőnyben a klasszikusoktól a futurisztikus hiperautókig, a Bugattitól a Kurupt FM Mobilig mindenfajta egzotikus autó megtalálható lesz. A sztárok a részvételükkel pénzt gyűjtenek a Gumball 3000 Alapítvány részére
jún. 15
11:27
Ez az új akkugyártási technológia forradalmasíthatja a Volkswagen villanyautóit (Villanyautósok)
Jelentős előrelépésnek tartják a szárazelektródás eljárás bevezetését.
jún. 15
11:27
G7: A magyar lakosság több mint fele szegényedik, és csak egy szűk réteg gazdagszik (Telex)
A leszakadók 39 százaléka a 30–44 éves korosztályba tartozik.
jún. 15
11:33
Megkapták a brexit utáni utolsó pofont az EU-párti britek (Portfolio)
Az Európai Uniót Bírósága elutasította a brexitet támadó brit állampolgárok kereseteit, mondván hogy az Egyesült Királyság szuverén döntése volt a kilépés, így az uniós állampolgári jogok elvesztéséért nem okolhatják az EU-t.
jún. 15
11:33
Ő Quentin Tarantino 21 évvel fiatalabb, ritkán látott felesége: a rendező szívét egy gyönyörű, fekete hajú szépség rabolta el (Femcafe)
Nem csoda, hogy az olasz származású amerikai rendezőnek annak idején megakadt a szeme a káprázatos Daniellán, hiszen Quentin felesége bizony igazi bombázó, aki bármelyik férfi szívét rabul tudná ejteni.
jún. 15
11:33
Ő fotózkodott legutoljára Suhajdával: hálás azért, hogy lejutott az Everestről (Mandiner)
Szerinte Suhajda nagyon-nagyon közelinek érezte a csúcsot, egyszerűen úgy gondolta, hogy még fel tud érni, és nem fordult vissza időben.
jún. 15
11:33
Milyen kocsikat vettek a németek? (Autószektor)
A Mercedes-Benz is jó formában van (+14,5%) 2018 októbere óta a legjobb havi részesedést érte el, a második legmagasabbat 40 év óta, 12%-ot. Az Audi (-1%) a harmadik helyen áll, akárcsak az egész 2022-es évben, míg a Skoda (+12,6%) rekordot jelentő 4. helyet ért el. A BMW (-24,7%) és az Opel (-34,4%) szenved, jól megy a Toyota (+28,3%) és a Ford (+
jún. 15
11:33
Azért nyert végre valamit a Ferrari, mert hagyta, hogy más végezze el a munkát? (Racing)
A Ferrari Le Mans-i 24 óráson aratott győzelme fontos tanulságokkal szolgálhat a Forma-1-es istállónak ahhoz, hogy végre az is győzzön.
jún. 15
11:33
Enged a szabályozói nyomásnak az eToro amerikai leányvállalata (BitcoinBázis)
Nem nyithatnak új Algorand, Decentraland, Dash és Polygon kriptodeviza pozíciókat az eToro US befektetési platformot használó amerikai ügyfelek. Az amerikai
jún. 15
11:39
A legveszélyesebb rakéták elleni rendszert hoztak létre Izraelben (Infostart)
SkySonic nevű elhárító rendszert kifejezetten a hiperszonikus ballisztikus vagy cirkáló rakéták elfogására tervezték.
jún. 15
11:39
Felmérés: Kiderült, mire vágynak leginkább a magyarok (ATV)
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között - derült ki az apartman.hu megbízásából az NRC piackutató által készített reprezentatív kutatásból.
jún. 15
11:39
Mi folyik itt? A kormány hirtelen újabb súlyos csapást mért a fővárosi egészségügyi ellátásra (Nyugati Fény)
Még a kerületi önkormányzat sem tudott erről.
jún. 15
11:39
Ekkorát harapott az infláció a nyugdíjak értékébe (Forbes)
Tavaly október óta ugyan emelkedett a nyugdíjak reálértéke, de továbbra is elmarad a 2019-es szinttől. Az átlagnyugdíj nem éri el a 200 ezer forintot sem.
jún. 15
11:41
Már Hosszú Katinka is azt mondja, állampapírt kéne venni (Forbes)
Folyton folyik a kampány: állampapírt vegyen mindenki. Tegnap a KRÉTA, ma Katinka.
jún. 15
11:45
A GVH közzétette új, fúziós tárgyú dokumentumait (Adózóna)
A nemzeti versenyhatóság honlapján elérhetőek az összefonódás-bejelentésekkel kapcsolatos, megújult űrlapok, kitöltési útmutatók és közlemények.
jún. 15
11:45
Több mint 76 millió forintnyi Mol-részvényt adott el a vezérigazgató (Portfolio)
Mol-részvényeket értékesített tegnap a társaság vezérigazgatója, Molnár József – tette közzé a vállalat a BÉT-en.
jún. 15
11:45
Beleszólást akar az autóiparnak a Renault (autopro)
A francia OEM szerint Európának hagyni kell, hogy autógyártói beleszóljanak a játékszabályok meghatározásába.
jún. 15
11:45
A Sajtóklub miatt büntették a HírTV-t (MMonline)
Jogsértőnek ítélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a HírTV március 26-án adásba került Sajtóklub című műsorszámát, ezért pénzbeli büntetést rótt ki. A testület ezen kívül a televíziós és rádiós műsorszolgáltatók kvótakötelezettségeinek teljesülését, illetve a Rádió1 miskolci és kiskunmajsai adásait vizsgálta. A Médiatanács állampolgár
jún. 15
11:45
Országszerte időseket kifosztó társaságot fogtak el a rendőrök (Demokrata)
Zalaegerszegtől Békéscsabáig számos városban több millió forintot zsákmányoltak.
jún. 15
11:45
Szaúd-Arábia betiltotta az új Pókember filmet: nem tetszett nekik a transzgyerekes poszter (Mandiner)
A filmben mellesleg szerepel egy BLM-kitűző is, a „védd a transz gyerekeket” zászló mellett.
jún. 15
11:45
40 éves évfordulót ünnepel a logisztikai szolgáltató (Transpack)
A cargo-partner idén ünnepeli alapításának 40. évfordulóját. A logisztikai szolgáltató mára világszerte több mint 4000 munkatársat alkalmaz.
jún. 15
11:45
11 kategóriában díjazták az üzleti turizmus legjobbjait (Üzletem)
Idén 13. alkalommal adták át a Business Excellence díjat az üzleti turizmus legjobb szolgáltatóinak.
jún. 15
11:45
"Ha ez tényleg igaz, akkor szavakat nem találok az egészre" - Borzasztóan kiakasztotta a hírességeket Dolly (naphire.hu)
Szörnyű ügy került nemrég nyilvánosságra, amelyhez vélhetően az énekesnőnek is köze lehetett. A sztárokat megrázta a hír.
jún. 15
11:51
Gáspár Bea nem örül neki, hogy lefogyott (Blikk)
Kiderült, miért.
jún. 15
11:51
Nagykorú lett a Kolompos tábor (Infostart)
Tizennyolcadik alkalommal rendezi meg egyhetes nyári táborát június végén Szerencsen a Kolompos együttes. A programokról Nagy Zoltánnal, a Kolompos együttes vezetőjével beszélgettünk.
jún. 15
11:51
Orosz hadsereg: körözik a katonatársait agyonlövő őrmestert (Blikk)
Az orosz védelmi minisztérium katonai rendészete körözést adott ki egy orosz altiszt ellen, aki egy vitát követően végzett öt társával.
jún. 15
11:51
Folyamatos fejlesztéssel válaszol a piaci helyzetre a Pápai Hús (ProfitLine)
Termelői oldalról az utóbbi időszak nehéz gazdasági helyzetet, az infláció és a vele járó válság a húsipart is kedvezőtlenül érintette. A Pápai Húsnál a fejlődés kulcsát a termékportfólió szélesítésében, valamint a minél nagyobb piaci jelenlétben látják.
jún. 15
11:51
Fekete év jöhet a magyar magánegészségügyben (Portfolio)
Drámaian csökken a fizetőképesség, a kereslet ezért csappan a magánegészségügyi szolgáltatások iránt - osztotta meg az idei évvel kapcsolatos tapasztalatait Kirschner András, a Swiss Clinic tulajdonosa. Azt is előrevetítette, hogy 2024-ben megáll a 9 éve tartó folyamatos árbevétel-gyarapodás.
jún. 15
11:51
Kíméletlenül lecsaptak a rendőrök a drogkereskedelemből élő kőbányai családra, bilincs csattant a kezükön (ATV)
A család három tagjára a kőbányai otthonukban ütöttek rajta az egyenruhások.
jún. 15
11:51
Gábor Zsazsa mesés örökségére pályázik Jónás Rita, aki Amerikából vette fel a kapcsolatot az özveggyel (SzMo)
A mintegy 21,5 milliárd forintot érő vagyonnak egyelőre nincs örököse, de Frédéric von Anhalt eltökélten keresi az ideális személyt. Jelentkezőből pedig akad bőven.
jún. 15
11:51
Hosszú Katinka mindenkit meglepett az új képével, így még sosem láthattuk az olimpikont (Promotions)
Hosszú Katinka rendesen felkavarta az álló vizet ezzel a fotóval.
jún. 15
11:51
Megvan az Európai Parlament álláspontja az MI szabályozásáról (Bitport)
Az EP szerdán fogadta el azt az alapvető jogokat és értékeket szem előtt tartó tervezetet, ami a valós idejű, távoli biometrikus megfigyelést is az elfogadhatatlan kockázati szintű alkalmazások közé sorolná.

Keresés