A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket, ami azt bizonyítja, hogy a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.
Törökország kulcsszereplő az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek megoldásában, ezért hazánk Ankara közreműködését kéri a Fekete-tengeri gabonamegállapodás kiterjesztése, azaz az ukrán mezőgazdasági termékek vízi transzportjának kiszélesítése érdekében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Gülşen Karanis Ekşioğlu
A munkaképes fiatal férfiak jelentős része az ukránok ellen harcol, vagy elmenekült Oroszországból, az orosz népautóra viszont volna igény, mert a nyugati gyártók kivonultak a piacról.
Az utóbbi években folyamatosan nőtt azoknak a száma, akiknek a szegedi Motiváció Oktatási Egyesület tanodái nyújtottak tanulási segítséget. Segítik megérteni a tananyagot, korrepetálnak, vállalkozói ismereteket oktatnak, vitaklubokat, kirándulásokat szerveznek. Alapszabály, hogy a rasszizmust nem fogadják el.
Uniós forrásból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot Kőbányán és Kispesten. A munkák őszre fejeződnek be. Erről a főpolgármester kabinetfőnöke tájékoztatta az InfoRádiót. Balogh Samu azokról a változásokról is beszámolt, amik a 3-as metró felújítása utáni kerékpáros közlekedést érintik.
Oroszország csütörtök hajnalban drónokkal támadta Ukrajna déli részét, miközben Ukrajna a Moszkva által annektált Krím félsziget ellen intézett dróntámadásokat.
Áprilisban a várt többlet helyett deficitbe fordult az euróövezet külkereskedelmi mérlege, miután februárban és márciusban 2021 szeptembere óta először mutatott többletet - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.
Jó évet zárt a Suzuki Magyarország Zrt.: az ellátási láncok szakadása és a magas energiaárak ellenére sikerült 26 százalékkal növelni az exportot, és 22 százalékkal nőtt az árbevétel. Erre az évre azonban 5-6 százalékos visszaesésre számítanak a hazai piacon. 123 országba exportál a magyar Suzuki, amely továbbra sem fizetett osztalékot. Az itthon g
Nyaralás előtt adódhat a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni. Milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon? Sok kellemetlenségtől, felesleges adminisztrációtól vagy pluszköltségtől óvhatja meg magát az utazó, ha is
Kétéves célom, hogy piacvezetővé váljunk az értékesítési vezetők képzésében. Ennyi idő kell ezen a piacon, hogy olyan messzire tudjunk futni, ahol már nem érnek utol – mondta az Üzletemnek Nagy Béla, a Comline Budapest Kft. tulajdonosa.
Május közepén a romániai képviselőház megszavazta a bosszúpornót büntető törvényjavaslatot, szerdán Klaus Iohannis, Románia elnöke pedig kihirdette azt.
Több hullámban figyelemre méltó esés alakult ki a csütörtöki kereskedésben a forint piacán, hiszen az euró jegyzései 375-ig ugrottak kora délutánra, és a mozgás megint felfelé lóg ki a régiós devizák mezőnyéből. Az esés a Fed szerda esti kamatdöntése után, több napja tartó komoly gázár emelkedés mellett, illetve az EKB mai és az MNB jövő keddi MNB
Hetek óta zajlik egy nagyon fontos és érdekes vita a nyugdíjasok érdekképviseleti szervezetei és a kormány képviselői között. A nyugdíjasok előrehozott nyugdíjkorrekciót sürgetnek, mivel álláspontjuk szerint a nyugdíjak nem tartottak lépést az inflációval. A kormány egyelőre nem látja megalapozottnak az igényt, de egy új felmérést szerint a nyugdíj
Az MNB vizsgálata nyomán 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a JOLLY JOKER Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt. A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban – miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt – engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységé
A Mathias Corvinus Collegium ( MCC) FIT Programjába 2023. június végéig lehet jelentkezni azoknak a gyerekeknek, akik 2023 szeptemberében ötödik osztályba (Beregszászban hatodik osztályba) lépnek. A részvétel minden gyerek számára teljesen ingyenes. A program online és személyes élményprogramokkal, játékos foglalkozásokkal és egy egyedülálló közöss
Magyarországon a felnőtt lakosság valamivel több mint egynegyedének van jelenleg hitelkártyája és 4 százalékra tehető azoknak az aránya, akik most tervezik a beszerzését. A statisztikák szerint a vásárlások száma és értéke kisebb hullámzásokkal folyamatosan növekszik, miközben a hitelkártyabirtokosok egyre tudatosabban keresik és használják ki ezze
Június 30-ra módosította a nevezési határidőt a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek a Virágos Magyarország díjra. Az ország legrégebbi – idén 30. alkalommal megrendezett – környezetszépítő versenyén a szakmai elismerések mellett 2023-ban újra értékes nyereményekért versengenek a
A Fed tegnapi döntése nem volt meglepő, de a kommentárja igen, így emelkedtek a kamatvárakozások, ami nem jó a részvényeknek. Sőt, ez a magyar forint, az MNB számára is üzenetet hordoz. A Molra rosszabb idők jöhetnek, így az egyik brókercég kitart olyan célár mellett, amely a tőzsdei árnál is alacsonyabb. Kik tulajdonképpen a magyar kriptósok?
2023. június 6-án került a parlament elé az adótörvények módosításával is kapcsolatos T/4243. iromány, melynek javaslatai között az szja-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozókat is érintő változások megtalálhatók.
Az USA – a kereskedelmi háborún felül – jó néhány eszközzel igyekszik megakadályozni a számára fenyegetést jelentő nemzetközi szereplőket fejlődésükben. Ám az elmúlt években új szintre emelt szankcionálási politika csúnyán visszaüt az USA-ra.
A Mathias Corvinus Collegium ( MCC) FIT Programjába 2023. június végéig lehet jelentkezni azoknak a gyerekeknek, akik 2023 szeptemberében ötödik osztályba (Beregszászban hatodik osztályba) lépnek. A részvétel minden gyerek számára teljesen ingyenes. A program online és személyes élményprogramokkal, játékos foglalkozásokkal és egy egyedülálló közöss