2023. június 15. csütörtök

jún. 15
16:39
Választottak az irányt az amerikai tőzsdék: most épp felfelé (Portfolio)
Emelkedéssel indul a nap az amerikai tőzsdéken a tegnapi bizonytalankodás után, amit a Fed tegnapi kamatdöntése és Jerome Powell kommentárja váltott ki.
jún. 15
16:39
Jennifer Lawrence ruhája a legfurcsább, amit valaha láttunk a vörös szőnyegen (Glamour)
Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence legközelebb a Barátnőt felveszünk című romantikus vígjátékban lesz látható, amelynek promotálása során sikkesebbnél sikesebb összeállításokban láthattuk őt megjelenni a vörös szőnyegen.
jún. 15
16:39
Robog felénk az eső, lecsap hamarosan ebben az országrészben - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Az elkövetkező néhány napban ilyen időre lehet majd számítani Magyarországon, érdemes megnézni.
jún. 15
16:39
Az ukrán határőrség katonai sikerekről számolt be Bahmutnál (Demokrata)
Az ukránok tájékoztatása szerint hatástalanítottak egy orosz támadócsoportot a Donyeck megyei Bahmutnál.
jún. 15
16:39
Idea: 50 százalék alatt a Fidesz; a DK-nak önállóan több szavazója van, mint az összes többi ellenzéki pártnak (Nyugati Fény)
Megérkezett a legfrissebb felmérésük eredménye.
jún. 15
16:45
Elkezdték kifizetni a hentesüzleteket (Piac és Profit)
Megkezdte a hentesüzletek támogatási összegének kifizetését az Agrárminisztérium, mellyel a Herman Ottó Intézetet bízta meg. A februárban meghirdetett pályázat sikerét az bizonyítja, hogy 813 üzlet összesen 2 milliárd 515 millió forint értékben nyert el támogatást – közölte Nagy István agrárminiszter.
jún. 15
16:45
Lehagyják automatizálásban a traktorok az autókat (autopro)
Nem a közutakon fog elsőként kiteljesedni a gépjárművek automatizálása, hanem a munkaerőhiánnyal küzdő mezőgazdaságban.
jún. 15
16:45
Bordos László Zsolt: Ahogy az emberek eljárnak egy wellnessközpontba, ugyanúgy el kéne járniuk kiállításokra művészetet „fogyasztani” (SzMo)
Miért a fényfestés a nyolcadik művészet, és mit köszönhet a művészeti ágazat a magyaroknak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptam a nemzetközileg elismert képzőművésztől.
jún. 15
16:45
Húsz éven belül eltűnhetnek a csillagok az égről (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 15
16:45
Sztárparádéval jön a Marvel nagy dobása (MMonline)
Június 21-én érkezik a Marvel legújabb nagy dobása a Disney+-ra. A Titkos invázió azonban túlmutat a klasszikus képregényes tartalmakon: a vérbeli kémsorozatban a szuperhősök világát kevésbé ismerő nézők is hétről hétre izgulhatnak azon, hogy vajon sikerül-e az ezúttal különösen marcona és zsémbes Samuel L. Jacksonnak (Nick Fury) megmenteni a világ
jún. 15
16:45
Trombitás Kristóf: Teljes a dili! (Mandiner)
Semmi sem változott a ‘90-es évek óta.
jún. 15
16:45
Ilyen a Cupra Formentor Vz5 beltere (Autószektor)
.
jún. 15
16:51
Skorpiót találtak Érden egy mosogatószivacs alatt (Telex)
Az állat valószínűleg egy trópusi növénnyel érkezett a házba, de még semmit sem tudni biztosra.
jún. 15
16:57
Tízmilliárdok vándoroltak Mészáros Lőrinc saját bankszámlájára (Menedzsment Fórum)
Igazán nem lehet panasza a felcsúti üzletembernek a közvetlen érdekeltségében álló cégek 2022-es teljesítményére. Busás osztalékot hoztak Mészáros Lőrincnek.
jún. 15
16:57
Egyes országoknak több EP-képviselője lehet - de mi lesz Magyarországgal? (Infostart)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta az összetételéről szóló javaslatot, amelynek célja, hogy a képviselői helyek számát 11-gyel, összesen 716-ra növelje a 2024. júniusi európai választások előtt.
jún. 15
16:57
EP: fenntarthatóbb tartósabb akkumulátorok tervezésére van szükség (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése új szabályokat hagyott jóvá az EU-ban forgalmazott akkumulátorok és elemek hatékonyabb, tartósabb és "zöldebb" tervezésére vonatkozóan.
jún. 15
16:57
Illegális pénzváltóra csapott le az MNB: csaknem másfél évig működtek engedély nélkül (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata után 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Jolly Joker Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt. A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban - miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt - engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységét.
jún. 15
16:57
Önkényesek voltak az önkényesen elfoglalt lakások kiürítésére vonatkozó szabályok (444.hu)
2024-től halasztó hatálya lesz a kilakoltatási végzés ellen benyújtott fellebbezésnek.
jún. 15
16:57
Sci-finek tűnik, mégis így volt! Egykor 19 órából állt egy nap a Földön (Hamu és Gyémánt)
Ugyan viszonylag kevesen tudják, de volt a Földnek egy olyan röpke egymilliárd éves időszaka, amikor gyakorlatilag minden leállt, sőt, még a napok hossza is rövidebb lett.
jún. 15
16:57
Íme az új Nemzeti Atlétikai Stadion (Mandiner)
Képösszeállításunkon megnézheti, hogy néz ki kívül-belül a budapesti atlétikai vb-re készült Nemzeti Atlétikai Központ.
jún. 15
16:57
Többszörösére ugrott az internetes banki csalások száma, milliárdok úsznak el (Üzletem)
Rövid idő alatt többszörösére ugrott az internetes banki csalások száma, a rászedett banki ügyfelek kára pedig milliárdokban mérhető. Új módszerekkel próbálkoznak a csalók, a telefonos, internetes manipulátoroknak bedőlők átlagosan több százezer forintot is bukhatnak – íja a Bank360.hu. Az adathalászok is egyre sikeresebbek, az óvatlan károsultak p
jún. 15
16:57
Balhét akartok? – gondolta a kenguru, majd amerikai turistákkal kezdett verekedni (Telex)
Videón, ahogy a harcias állat két férfival is bátran szembeszállt.
jún. 15
17:03
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából (Alternatív Energia)
Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
jún. 15
17:03
Bitcoin alapot indíthat a világ legnagyobb vagyonkezelője (Portfolio)
A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője a CoinDesk szerint állítólag egy bitcoin tőzsdén kereskedett alap (ETF) iránti kérelem benyújtására készül. A cég azt tervezi, hogy a digitális eszközök offline tárolására a Coinbase Custody-t, az árazáshoz pedig a kriptotőzsde azonnali piaci adatait fogja használni.
jún. 15
17:03
Hosszú Katinka megmutatta, mikor érzi magát a legerősebbnek (ATV)
Új fotót posztolt a várandós olimpiai bajnok úszónő.
jún. 15
17:03
Szoboszlai 30 ezer eurós büntetést kapott, amiért fáklyát lengetett a Német Kupa döntője után (444.hu)
Ez átszámítva 11,2 millió forint.
jún. 15
17:03
Ettől az állad leesik: Hosszú Katinka lenyűgöző terhesfotót posztolt, igazi istennőként ragyog (Femcafe)
Hosszú Katinkának már javában gömbölyödik a pocakja, most pedig megosztott a nagyvilággal egy igazán művészi fotót.
jún. 15
17:03
Díjtartozások miatt lakoltatják ki a Twitter irodáit (Bitport)
A kinti lapok szerint sokan próbálnak sokféle tartozást behajtani az önmaga karikatúrájára emlékeztető vállalaton, legújabban pedig már bírósági végzés is született róla, hogy ki kell költözniük az egyik bérleményükből.
jún. 15
17:03
Azbej Tristan: Magyarország 4,6 millió euróval segíti a szíriai lakosságot (Demokrata)
Szíria lakosságának fele kényszerült elhagyni lakóhelyét, 70 százalékuk humanitárius segítségre szorul.
jún. 15
17:03
Internálná a nyugati országokban élő oroszokat a cseh elnök (Mandiner)
Petr Pavel szerint az oroszokat úgy kellene kezelni, mint ahogy a japánokat kezelték az Egyesült Államokban a második világháború alatt.
jún. 15
17:09
Albániában tárgyal Orbán Viktor (Infostart)
Magával viszi Szijjártó Pétert és Nagy Mártont is.
jún. 15
17:09
Te tudod hány Bitcoin milliomos van a világon? (Kripto Akadémia)
Mielőtt tovább olvasol, tippelj: A megoldás a cikkben! A bitcoin (BTC) 2023 első felére már túlesett néhány viharos időszakon, de mindezek ellenére sikerült több mint 55%-al növelnie árfolyamát az év első napja óta. Sőt, idén közel 48 000 embert tett milliomossá a bitcoin. A Bitinfocharts adatai szerint a jelenlegi bitcoin-milliomos tárcacímek szám
jún. 15
17:09
Srí Lanka az összeomlás szélén (Portfolio)
Srí Lanka gazdasága 11,5%-kal zsugorodott 2023 első negyedévében, ami az ország súlyos gazdasági válságát jelzi. A visszaeséshez hozzájárult a magas infláció és kamatlábak, az emelkedő alkatrészköltségek, az importkorlátozások és a ruházati exportbevételek csökkenése.
jún. 15
17:09
Hatalmas akciót jelentett be a Tesco (ATV)
Június 16-án 300-nál is több új terméket talál el a Tesco sárga nyila, amely az árcsökkentett választékot jelzi – írta a közleményében a Tesco.
jún. 15
17:09
Leállás jön a kormányablakokban: ilyen ügyeket nem lehet intézni a pénteken és hétfőn (Pénzcentrum)
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön.
jún. 15
17:09
A spanyol kormányfő ismertette országa uniós elnökségének célkitűzéseit (Demokrata)
Remélik, hogy a spanyol elnökség idején megvalósulhat a migrációs és menekültügyi paktum végleges elfogadása.
jún. 15
17:09
Németh Szilárd kávézni hívta Bödőcs Tibort (Mandiner)
Alakul az árkok betemetése a Libri-ügy hatására.
jún. 15
17:11
Váratlanul csökkent az amerikai ipari termelés májusban (Portfolio)
Az amerikai ipari termelés 0,2 százalékkal csökkent májusban havi összevetésben az elemzők által várt 0,1 százalékos bővülés helyett - derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) csütörtökön közzétett adataiból.
jún. 15
17:15
Pénteken nem intézhetők gépjárművel kapcsolatos ügyek, hétfőn pedig csak korlátozottan (Adózóna)
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
jún. 15
17:15
Mostantól beszélgethetsz az autóddal: beköltözik a mesterséges intelligencia a Mercedesekbe (Portfolio)
A Mercedes-Benz csütörtökön bejelentette, hogy június 16-tól tesztprogramot indít az Egyesült Államokban a ChatGPT integrálására néhány luxusautójánál. A Microsoft által fejlesztett AI-alapú chatbot az autógyártó "MBUX" rendszerével felszerelt mintegy 900 000 járművel lesz kompatibilis. A három hónapos teszt célja annak a feltérképezése, hogy a jár
jún. 15
17:15
Amerikából óriási ajándék jött Magyarországra egy kis településre, ma is megnézhető - egyedülálló történetet mesél el (Promotions)
Ez a kis ajándék elképesztő történetet mesél el Magyarországnak.
jún. 15
17:15
Berobban a nyár: Seperc alatt kánikula lesz Magyarországon (Nyugati Fény)
Készítsd a fürdőruhát!
jún. 15
17:17
Két rakétát is kilőtt Oroszország egyik legközelebbi szövetségese, válaszul a szomszédjában zajló amerikai hadgyakorlatra (Portfolio)
Dél-Korea az Egyesült Államokkal közösen tartott éleslövészeti gyakorlatát a valaha tartott legnagyobb ilyen akciónak jellemezte - írta meg a Reuters, mely egy másik cikkében arról is tudósított, hogy válaszul a közös gyakorlatra, Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki.
jún. 15
17:21
A felfordulás elmaradt, de a fordulat éve van a lakáspiac mögött (Piac és Profit)
Az OTP friss Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint ugyan az egyes piaci szegmensek igen eltérően reagáltak a változásokra, de megmaradtak azok az alapok, amelyeken egy rövid recessziót követően akár már jövőre megindulhat az általános kereslet visszaépülése.
jún. 15
17:21
Albániában tárgyal Orbán Viktor (Infostart)
Magával viszi Szijjártó Pétert és Nagy Mártont is.
jún. 15
17:21
Fordulat, mégis zöld utat kapott az új Duna-híd (Infostart)
A Lázár János építési és közlekedési miniszter által nyilvánosságra hozott lista után úgy tűnt, egy időre legalábbis kútba esett a terv.
jún. 15
17:21
A dot plot, a pofonfa és a forint gyengülése (ProfitLine)
Tegnap megrázta a pofonfát a közzétett dot plot, azaz a Fed monetáris tanácstagok kamatvárakozásainak ábrája. Míg márciusban még 5,125 százalék volt a döntéshozók medián várakozása idén év végére vonatkozóan, addig a tegnapi ülésen ez már 5,625 százalékra emelkedett.
jún. 15
17:21
Sokaknak hozott új életet a koronaválság, de pánikrohamokkal és depresszióval kikövezett útra léptek (Portfolio)
Egyre több digitális nomád jön rá, hogy a munkát és az utazást összeegyeztetni próbáló "hiperszabad" életmód nem is olyan csodálatos, mint amilyennek gondolták.
jún. 15
17:21
Az MSZP megszüntetné a kerékbilincset (ATV)
Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt egy Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatban azt kéri, hogy szüntessék meg a ,,közutálatnak örvendő, megosztó, visszaélésekre okot adó intézményt", a kerékbilincset – írta meg az Index.
jún. 15
17:21
Lassan tényleg berobban a nyár, a hétvégén azonban még változékony időre számíthatunk (SzMo)
Felhők jönnek-mennek, lehet eső, zápor, zivatar, de lesz olyan terület, ahol akár 30 fokot is közelítheti a hőmérséklet. Ám az esős részeken marad a hűvös idő.

Keresés