Világszerte 35 milliónál is többen élik a digitális nomádok életét – számuk pedig évről évre nő. De mi rejlik valójában a sokak által irigyelt életforma mögött, és milyen hatása van azoknak a helyieknek az életére, akik a nomádok által népszerűnek tartott úti célokon élnek?
A bitcoin (BTC) alapjában rengeti meg a hagyományos pénzügyi rendszereket, ezért a kormányzati beavatkozással és az esetleges tiltásokkal kapcsolatos kérdések
A bitcoin árfolyama 4%-ot zuhant miután az amerikai jegybank bejelentette, hogy egyelőre szünetelteti a kamatlábak emelését, de megelőlegezte, hogy az év későbbi szakaszában további kamatemeléseket jöhetnek. Ezzel a bitcoin árfolyama március 17. óta először esett a 25 000 dolláros szint alá, amihez nem csak a FED, de a tőzsdefelügyelet nyomásgyakor
Az ATV Híradó megkérdezte a miniszterelnök-helyettest, mit szól Tarlós István kijelentéséhez, aki Szentkirályi Alexandrát javasolja kormánypárti főpolgármester-jelöltnek 2024-re.
James Hunt csak részben írta be magát azzal a történelemkönyvekbe, hogy 1976-ban legyőzte Niki Laudát, és sokkal inkább személyisége maradt meg a rajongókban.
A lap úgy tudja, sem a Külügyminisztériumban, sem a Miniszterelnökségen nem tudtak arról a 11 ukrán katonáról, akik Oroszországból kerültek Magyarországra.
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament az RMDSZ kilépése után maradt két párt koalíciójának. A kormányprogramban vannak változások, például a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban is.
A Magyar Suzuki Zrt. 2022-ben összesen 129 022 db járművet gyártott, 128 536 db autót értékesített, amelyből 124 561 db az esztergomi gyártósorról gördült le – olvasható a társaság közleményében. A teljes eladás 88 százalékát (113 817 db) 123 országba exportálták. A vállalat tavalyi eredményei alapján 12,43 százalékos részesedéssel (13 859 db regis
A terhesség és a mozgás összehangolása állandó kérdés a kismamák esetélben. Érthető, hiszen szeretnék a gyermeküknek a lehető legtöbbet adni, és bizony a kiegyensúlyozott babaváráshoz a mozgás is hozzátartozik. De nem minden, és nem mindig! Ez fontos, hiszen, ha nem tartunk be bizonyos szabályokat, akkor árthatunk is a babának!
Mindenki tudja, hogy a víz az elektromos szerkezetek halála. A szabadon áramló elektronok a víz vezetőképességének köszönhetően könnyedén rövidzárlatot okozhat. Mégis, az egyik leggyakoribb telefonos probléma a beázás, és a nyári szezonban sokakkal megtörténik ez a szerencsétlenség. A probléma orvosolásával kapcsolatban rengeteg homemade-módszer és
Az ukrán ellentámadás célja elsősorban politikai, bizonyítani akarnak a NATO-nak, hogy megéri támogatni őket. Az ellentámadás bő egy hete tart, egyelőre kevés eredménnyel, de ez nem jelent semmit. Az oroszok célja elsősorban inkább katonai: a Nyugat által felfegyverzett ukrán hadsereg teljes felmorzsolása. A háború folytatása jelenleg még mindkét n
Csárdaszállás határában most már évtizedek óta öntöznek, azonban az elavult berendezést idén lecserélték, és a korábbi lineár helyett most már egy új, center pivot rendszer működik. A május végén átadott öntözőberendezés két nap alatt 7 mm „esőt” képes kijuttatni a 380 hektáros területre.
A magyar vízilabda-válogatott 9-5-re legyőzte az olasz csapatot az Otopeniben zajló férfi U20-as világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, így már biztosan éremért játszhat.
Ugyanis a parlament júniusi-júliusi üléstervében szerepel a svéd NATO-csatlakozás, de az erre vonatkozó zárószavazás pontos napja egyelőre nem került bele az országgyűlés honlapján látható táblázatba.
Magyarországon a tavalyi 64 ezer tonnás betakarított meggytermésnél 15–20 százalékkal lehet kisebb az idei a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.
Tegnap az amerikai központi bank döntéshozói a várakozásoknak megfelelően úgy döntöttek, hogy az irányadó kamatokat az 5 és 5,25 százalék közötti sávban tartják.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén arra szólította fel a NATO-t és tagállamait, hogy tegyenek eleget Ukrajna iránti elkötelezettségüknek, és hívják meg az országot a katonai szövetségbe a július közepén Vilniusban tartandó csúcstalálkozón.
G.w.M. elárulta, hogy édesanyja nagy vágya volt, hogy fia egyszer majd ügyvédként fogja keresni a kenyerét. Eleinte is nem is örült a hírnek, mikor a gyermeke bejelentette, hogy rapper lesz.