Hogyan élték meg a kisbefektetők a tavalyi viharos esztendőt, mely alapfajtákat keresik ma, és mennyire jók az elképzeléseik? Miért lehet jobb a magyar részvény, mint a külföldi? Érdemes-e ma devizában megtakarítani? Hogyan látja a piacokat az alapkezelő? Interjú Oszlay Péterrel, az Erste Alapkezelő befektetési igazgatójával.
A Shoptet reprezentatív kutatásában arra kereste a választ, hogy miért szavazunk bizalmat egy ismeretlen webshopnak, illetve, hogy mik azok, amik eltántorítanak minket attól, hogy rendeljünk egy webáruházból. A válaszadók 68%-ának fontos az, hogy logikus legyen a webshop felépítése, mert ekkor azt feltételezik, hogy a rajta keresztül vásárolható
Rafael Nadal 20 év után először nem szerepel a férfi tenisz világranglista legjobb 100 játékosa között, miután csípősérülése miatt továbbra sem tud versenyezni.
Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat, a Vodafone Magyarország Alapítvány által meghirdetett, 15 millió forint összdíjazású pályázat nyerteseinek. A beérkezett 107 pályázatnál a zsűri egyebek mellett a megvalósíthatóságot, a társadalmi hasznosságot vizsgálta valamint azt, hogy mennyire használnak digitális innovációt. A díjakat fen
Jelentős globális figyelem irányult a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Konferencia Nemzeti Bizottságának éves ülésszakára – írja a China Today. A Kína gazdasági teljesítményéről és politikájáról tartott sajtótájékoztatót követően a „kínai gazdaság stabilitása” volt a leggyakrabban ismételt kifejezés a nemzetközi sajtóban, amiről a kínai gazdaságba v
Az Lmbtq-közösség érdekeit védő Soros-szervezetek, a Sokszínű Magyarországért parlamenti képviselőcsoport és a Fővárosi Önkormányzat is képviselteti magát az idei pride fesztiválon.
A kerti mulatságok és medencés partik mindig sokkal mozgalmasabbak beltéri társaiknál, így az étkészlet is nagyobb veszélyben van. Ne aggódj tovább a törhető poharak miatt, cseréld le a fogyóeszközöket egy üveghatású és törhetetlen szettre, amely hosszú ideig szolgálja majd a családot.
Tiltakoznak az ellenzéki pártok, amiért speciális szabályokat vezettek be az Országgyűlésben péntekre, a státusztörvény megtárgyalásának idejére. A DK szerint a kormány lépése mögött a félelem áll. A parlamenti vitával egy időben egyébként tanárok és diákok tüntetnek majd a Kossuth téren.
A rendőrség légirendészei, a KR Bevetést Támogató Osztálya, és a vízirendészei közös vízből mentési gyakorlatot tartottak Zamárdiban, hogy szükség esetén minél szakszerűbben és gyorsabban tudjanak segítséget nyújtani.
Hörcsögnevet többféle forrásból is meríthetünk: rajzfilmek, tv-műsorok, gyermeknevek. Ha van gyerek a családban, inkább bízzuk rá a választást, neki több fantáziája van!
Az Egyesült Királyságba utazó állampolgároknak a jövő évtől kezdve elektronikus beutazási engedélyt (ETA) kell kérniük. Nagy-Britannia már a brexit után jelezte, hogy hamarosan a látogatási, turisztikai céllal rövid időre érkezőknek is szükségük lesz belépési engedélyre, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak be az országba. Eddig nem volt ismert a
A sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali rámutatott, hogy milyen jól prosperál most a sorozat. Miközben néhány éve még azért kellett szurkolni, hogy életben maradjon mind a tíz csapat, újabban tucatszámra jelennek meg a médiában a potenciális új csapatalapítók és a terveik. 2026-tól legfeljebb két csapattal bővülhet a mezőny, az FIA most vizsg
Az őszi választások előtt újra felszította a kormányellenes érzelmeket egy olyan nő halála, akinek az abortusz valószínűleg megmentette volna az életét.
Az eddig két minisztériumot is vezető Romániai Magyar Demokrata Szövetség a félidős kormányátalakítás után már nem kapott helyett a kabinetben. A Külügyi és Külgazdasági Intézet külső munkatársa szerint a lépés a jövő évi választásokkal függ össze.
A budapestiek 25 százaléka, a megyei jogú városokban élők 24 százaléka lakik panellakásokban, amelyek az átlagosan több mint 20 százalékos árelőnyük miatt nagyon népszerűek a Budapesten egyedül élők körében. A panellakások között ma már színes a választék, ezt jelzi egyebek mellett az is, hogy a legkisebb budapesti panel 20, a legnagyobb - kétszint
A GKI Gazdaságkutató Zrt. azt a kérdést vizsgálta, pillanatnyi megingás, esetleg a kormány gazdaságpolitikája okozza-e a magas inflációs adatokat. Míg 2017-ben az euróövezetben 25,1 százalékkal, addig Magyarországon 51,5 százalékkal nőttek az árak.
Tábori Nóra kivételes karrierre lehetett büszke, a színfalak mögött azonban sosem sikerült elérnie azt a boldogságot és harmóniát, amire a szíve mélyén vágyott.
A színes organikus lenyomatok a művész lelki harmóniáját és a természethez való kapcsolatát tükrözik. A kiállítást Prof. Dr. Keserü Katalin nyitja meg. „Ismeretes, hogy Major a párizsi École des Arts Décoratifsban olyan szinten sajátította el a szitanyomás technikáját a 70-es években, hogy nemcsak taníthatta ott, de a legjelentősebb kortársai is
Az Európai Unióban a magyarok vannak a legnagyobb mértékben (92 százalék) tisztában van azzal, mi is a szellemi tulajdon – derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (Euipo) legfrissebb tanulmányából. Az elemzés arra is rámutatott, hogy a magyar fogyasztóknak csupán 9 százaléka szokott elbizonytalanodni hamis termékek felismerése terén.
Szokatlan együttműködéssel rukkolt elő az egyik legrégebb óta működő orosz óragyár. Nem egy márkával vagy művésszel készítettek közös modellt, hanem egy órás “influencerrel”, a The Horophile-al gyártottak egy különkiadást. Hazánkban…