Folytatódik a Családi portaprogram elnevezésű szociális földprogram, a mai napon megjelent az erről szóló, 240 millió forint összértékű pályázat – közölte Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára mai, Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján.
Az éghajlatváltozás befolyásolja az emberek döntéseit arról, hogy hol dolgozzanak, mely gyártóktól vásároljanak dolgokat, és hogy hány gyermeket vállaljanak - számolt be egy friss kutatás alapján a CNBC.
Kedden elkezdődik az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának kivitelezése - jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a közlekedésért felelős államtitkár.
Tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló álla
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az ukrán hadvezetés amerikai és brit rakétákkal szándékozik csapást mérni orosz területekre, "köztük a Krímre", ami haladéktalan válaszlépésekhez vezet - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden a katonai tárca vezetői tanácskozásán.
A kutató- és mentőcsapatok versenyt futnak a Titanic roncsainak felfedezésére irányuló merülés során eltűnt tengeralattjáró megtalálásáért. Az OceanGate Expeditions nevű vállalat által üzemeltetett Titan fedélzetén öt ember tartózkodott, és a vasárnap eltűnt tengeralattjáró sikeres mentésére egyre kevesebb az esély. Az amerikai parti őrség szerint
A salgótarjáni Szojka Ferenc Stadionra ráférne egy alapos korszerűsítés, de ez az utóbbi hat évben elmaradt, viszont a terveket megkapja a következő tulajdonos.
A Háború Ukrajnában vendégei voltak Stier Gábor a Moszkva tér.com főszerkesztője és Vukics Ferenc alezredes, katonai szakértő. Műsorvezető: Ferkó Dániel.
Az Európai Uniónak több kihívással kell szembenéznie, amelyek a többéves pénzügyi keret (MFF) 2020-as elfogadása óta megterhelik költségvetését. E kihívások közé tartozik Oroszország ukrajnai inváziója, a világjárványt követő megnövekedett migráció, az infláció és a kamatlábak emelkedése, valamint a globális ellátási láncok zavarai. E problémák kez
A 12 ezer kilométer távolságból felügyelt YuMi kiválthatja az emberi munkaerőt, hatékony és skálázható megoldást biztosítva az elpusztított erdő újratelepítésére.
A Binance kedden megerősítette, hogy megkezdte a Lightning Network integrációját. Ezzel csatlakoznának a riválisokhoz, a Krakenhez és a Bitfinexhez, akik
Az MNB által figyelt kulcsfontosságú külső és belső tényezők többsége további javulást, stabilizálódást mutatott, aminek hatására Magyarország kockázati megítélése kedvező maradt, lehetővé téve az egynapos betéti gyorstender kamatának 100 bázispontos csökkentését, ami így 17-ről 16 százalékra mérséklődik. Elemzői vélemény.
Július elejéig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok az esztergomi, a váci és a veresegyházi vonalon, mert szerdán megkezdődik Budapesten a Rákosrendező vasútállomásnál lévő Teleki Blanka utcai vasúti átjáró több mint két héten át tartó felújítása - tájékoztatta a Mávinform kedden az MTI-t.
Hatalmas büntetéstervezetről tájékoztatta a napokban az Állami Számvevőszék a 2022-es parlamenti választáson együttműködő hat ellenzéki pártot a kampányban feltűnt külföldi források miatt - írja a 24.hu. A lap információi szerint 3-3,5 milliárd forintos büntetésről van szó. Ezt az értesülést négy ellenzéki vezető is megerősítette. A pártok úgy véli
Az MNB által figyelt kulcsfontosságú külső és belső tényezők többsége további javulást, stabilizálódást mutatott, aminek hatására Magyarország kockázati megítélése kedvező maradt, lehetővé téve az egynapos betéti gyorstender kamatának 100 bázispontos csökkentését, ami így 17-ről 16 százalékra mérséklődik. Elemzői vélemény.
Az MNB által figyelt kulcsfontosságú külső és belső tényezők többsége további javulást, stabilizálódást mutatott, aminek hatására Magyarország kockázati megítélése kedvező maradt, lehetővé téve az egynapos betéti gyorstender kamatának 100 bázispontos csökkentését, ami így 17-ről 16 százalékra mérséklődik. Elemzői vélemény.
Egy csonka sajtótájékoztatón udvarias mondatok hangzottak el Scholz kancellártól és Li Csiang miniszterelnöktől. Részletekbe nem mentek bele, kérdezni nem lehetett. Pedig lett volna mit.
Ha több ország vásárol ugyanabból a fegyverből, akkor az árat is lejjebb lehet szorítani – mondta a most bejelentett Mistral-beszerzésről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
A fiatalkorúak alkoholtermékekkel történő kiszolgálási és értékesítési tilalmának ellenőrzési akciója indult kedden - írta a közösségi oldalán kedden az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Napjai maradtak azoknak, akik egy gyors befektetéssel még el akarják kerülni, hogy a kamatjövedelmük után szochót is kelljen fizetniük. Több banknál is elérhető 10 százaléknál magasabb betéti kamat, de a lekötési időre és az elvárt plusz feltételekre is érdemes figyelnie annak, aki menekíti a pénzét a kiterjesztett adó elől - derül ki a Bank360.hu
A vállalatok finanszírozásának legújabb lehetőségeiről esett szó a Joint Venture Szövetség (JVSZ) június 8-ai Economy Brunch nevű üzleti és networkingreggelijén. Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár friss, részletes képet adott a gazdaságstratégia irányairól, és elmondta, milyen fejlesztési forrá
Magyarországon számos iparágban jellemző, hogy jelentős a látencia: sok vállalat nem tudja, hogy az általa végzett tevékenység, ill. tevékenységek valójában K+F tevékenységnek minősülnek. Ezen termék-, szolgáltatás-, vagy folyamat-fejlesztési tevékenységek kapcsán a társaságok adókedvezményekre, vagy készpénz támogatásra is jogosultak lehetnének. É
„A kormány nyitott minden ésszerű, szakmai alapon álló javaslat megfontolására. Ez természetesen vonatkozik a pedagógusok másik intézményben történő átmeneti munkavégzésével kapcsolatos javaslatokra is” - közölte az atv.hu-val a Pintér Sándor vezette belügyi tárca.
A nyári hónapok egyik legpraktikusabb, nem mellesleg pedig legstílusosabb kiegészítői a sapkák és kalapok, melyekkel elképesztően menő szetteket állíthatunk össze.
Kétmilliós kezdőtőkével indultak, de már a harmadik hónapban látták, hogy siker lesz, mostanra pedig az egyik legnagyobb hazai drogérialánc polcain is megtalálható a hiánypótló This is Redy menstruációs bugyi.
Veretlenül nyerte meg a világbajnokságot az u20-as magyar pólóválogatott – ez is jelzi, mennyire erős keretet alkotnak azok a fiatalok, akik a felnőtt válogatott jövőjét jelentik. Itt az új aranycsapat?
Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök bejelentette, hogy 2023-ban nem tervezi újraindulását - adta hírül a Reuters, mely kiemelte, hogy Čaputová államfőként határozottan kiállt az európai integráció, a kisebbségi jogok védelme és Ukrajna támogatása mellett.
Szórakoztató, vidám, joviális, életerővel teli. Soha nem tért ki a kérdések elől, amire lehetett, válaszolt, s amire nem lehetett, arra is megpróbált válaszolni. Minden érdekelte, és ha valamibe belefogott, azt mindig végig akarta vinni. Az olasz politika korszakos jelentőségű alakjáról beszélgettünk Szomráky Béla Olaszország-szakértővel, aki évti
Megjelent a vármegyei kórházak új működési rendjét szabályozó kormányrendelet-tervezet, amiből az is kiderült, hogy a Honvédkórház vagyonát az Országos Kórházi Főigazgatóság kapja meg.