Milyenek az esélyeink Litvánia ellen? Kezdő lesz-e Kleinheisler és Ádám Martin? Mikor nyitja meg kapuit a stadion? Összeszedtük, amit a ma esti meccsről tudni érdemes.
Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban.
Felidézték, hogy a Waberer's csoport 2020-ban tűzte ki célul, hogy 2-2,5 év közé csökkenti járműflottája átlagéletkorát. A közlemény szerint a vállalat mostanra elérte a kitűzött célt, miután 2,3 évre csökkent a magyar központú nemzetközi fuvarozási szegmensbe (ITS) tartozó nyerges vontatóinak átlagéletkora. A teljes nemzetközi szegmens átlagéletko
Fordul a kocka volt a mottója a Vitafort 2023-as partnertalálkozójának, ahogya tej világnapját is megünnepelték. Persze nemcsak a tejről volt szó a szakmai konferencián, hanem a sertésről, a baromfiról is, no meg úgy általában a mezőgazdaságról, ahol olyan gyorsak a változások, hogy ilyenkor kell szoros kapcsolatban állni a termelőknek, a takarmán
Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent, Magyarország 2022 kiadványában.
A vád: emberkereskedelem, szervezett bűnözés, sorozatos nemi erőszak, testi sértés, erőszakra való felbujtás és interneten való illegális cselekmények.
Több tízmillió ember napi élelmezése van súlyos veszélyben a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és a tendencia megfordításához szükséges eszközök nem állnak rendelkezésre - figyelmeztetett keddi sajtótájékoztatóján az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) szóvivője.
A kutatás és a röntgenvizsgálat kiderítette, hogy a július elején a Sotheby's londoni aukcióján árverésre kerülő festmény sokkal fontosabb, mint korábban gondolták.Sir Peter Paul Rubens Szent Sebestyén két angyal által támogatott című alkotásának becsült értéke 4-6 millió font között mozog.A festmény az 1730-as években egy tekintélyes olasz gyűjtem
Ukrajna Himars nagy hatótávolságú rakétákkal és Storm Shadow rakétákkal akarja megtámadni a Krím félszigetet – állította az orosz védelmi miniszter. Közben a Föderáció Ukrajna-szerte célzott légicsapásokat hajtott végre.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) főosztályvezetőjének előadásával indult az Energiaszabályozók Regionális Egyesületének (ERRA) hagyományos nyári alapozó képzése.
A következő két nap során alaposan felkészül a csehekből a magyar női kosárlabda-válogatott, amely csütörtökön délben vív negyeddöntőt Ljubljanában az Európa-bajnokságon.
Ugyanakkor vannak más megoldások is. A Duna Autó féle autóváros ritka, de nem példátlan megoldás Európában. Ennél gyakoribb két vagy több független márka egyesítetése egyetlen telephelyen, néha egy tető alatt, gyakrabban egy telephelyen, de mindegyik márka saját bemutatótermével, amelyeket közös háttériroda és szolgáltatási részleg támogat. Az ily
Megfiatalította járműparkját a Waberer's, 2,5 év alá csökkentette a nemzetközi fuvarozási szegmensébe tartozó nyerges vontatóinak átlagéletkorát - közölte a közúti logisztikai vállalat kedden az MTI-vel.
A kicsik négyéves kortól járnak iskolába, így köztük gyakrabban fordul elő ez a probléma. Ám több intézmény is arról számolt be, hogy a nagyobb gyerekek között is megnőtt a pelenkára szorulók száma.
Az endometriózis egy igen gyakori, kóros, nőgyógyászati elváltozás, amely számos kellemetlen és fájdalmas tünet mellett a meddőség egyik kiváltó oka is egyben. Ezzel a betegséggel küzd többek között Galambos Dorina is, aki most őszintén beszélt a műtétéről és a fájdalmas gyógyulásáról a Palikék Világa by Manna YouTube csatornáján.
Felvétel készült arról, ahogy a francia elnök 17 másodperc alatt lehúz egy üveg sort. A videó aztán politikai vitát váltott ki, Macront felelőtlenséggel és mérgező férfiassággal vádolták meg.
Julia Fox valósággal sellővé változott, miután modellként vonult fel a DSquared2 kifutóján Milánóban. Az olasz származású színésznő önmagához hűen, provokatív szettben ünnepelte a szívéhez rendkívül közel álló együttműködést.