Leállítják az unikornisnak számító, vagyis nemrég még 1 milliárd dollár feletti piaci értékű IRL közösségi oldalt, miután elismerték: a felhasználói 95%-a fiktív - írja a TechCrunch.
Egyszer autós szakmabeli barátom fogalma meg nagyon találóan egy konferencián (ahol túlreprezentált volt az erősebbik nem), hogy az a furcsa helyzet állt itt elő, hogy sok-sok férfinak van közös szerelme és ez nem más, mint az autó. Ők éppen a lánc legvégén, az autóbontásban tevékenykedtek, de nekem szöget ütött a fejemben, hogy formatervezőtől a m
Carlos Sainz szerint a Ferrari F1-es autójának idei problémái abból fakadnak, hogy a tavalyi sikeres szezonkezdet után a csapat hamar elkötelezte magát a koncepció továbbfejlesztése mellett.
Újabb híres francia játékos szerződött a szaúdi bajnokságba: a világbajnok, Eb-ezüstérmes, BL-győztes N’golo Kanté. A szaúdi liga az új NASL, az új J-League vagy az új kínai Szuperliga, a CSL?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, Vágujhelyi Ferenc tölti be az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) elnöki tisztségét a 2023-2024-es ciklusban – közölte az adóhatóság.
Várandósság alatt a leggyakrabban előforduló akut hasi kórkép az akut vakbélgyulladás, amely legtöbbször a terhesség első két trimeszterében alakul ki, de a harmadik harmadban is jelentkezhet. Melyek a veszélyei, hogyan ismerhető fel, és mi a teendő vakbélgyulladás gyanúja esetén?
Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban. Holott egészséges életmóddal és odafigyel
Megrovásban részesítette az ukrán kormány Vitalij Klicskót, Kijev polgármesterét és az ukrán főváros több kerületi közigazgatási vezetőjét a kijevi óvóhelyek átvizsgálásakor talált hiányosságok miatt - hozta nyilvánosságra kedden Oleh Nemcsinov kabinetminiszter.
Kevesen vannak, akik veszik a bátorságot arra, hogy bevallják az érzéseiket a személynek, akibe beleszerettek, ezért ha te is köztük vagy, már most le a kalappal előtted! Ha már ilyen ügyesen elhatároztad magad, segítünk, hogy sikeresen megugorhasd ezt a cseppet sem könnyű kihívást.
A Wagner-zsoldosok lázadása ugyan egy nap alatt véget ért, a lezárás módja azonban a Kreml gyengeségét jelezte. Árulóknak mondott lázadókat engedtek el büntetlenül, és a tárgyalásban Putyin helyett részt vevő belarusz elnök is sokat nyert azzal, hogy a konfliktus rendezőjeként léphetett fel.
Jlo ezúttal a Vogue mexikói kiadásának borítóján csodálható meg, a végeredmény pedig több, mint lenyűgöző: a rajongók szája természetesen ezúttal is tátva maradt.
Kértem a minisztert, hogy tájékoztasson – jelentette ki lapunknak a XXIII. kerület első embere, Bese Ferenc arra a hírre reagálva, miszerint kínai vegyianyag-elosztóközpont települhet Soroksárra.
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint még az ellenzéki szavazók 40 százaléka is úgy látja, nem esik teljesen egybe a magyar és az uniós érdek. Ki nem lépnének, de azért kritikusak az EU-val a magyarok.
Mindenki a maga egyéni szempontjai alapján választ használt autót, de egy autó beszerzése minden esetben komoly döntés, és kiderült, hogy a vásárlók a különböző országokban más-más stratégiával választják ki a számukra megfelelő járművet. Az autótörténeti jelentésekkel foglalkozó carVertical Magyarországon és további hét országban végzett kutatást,
„Egy mára már bukott érából használt ideológiai rendszert alkalmaznak, ahelyett, hogy az utókor tisztességes, egyenes és progresszív nevelését tűznék ki célul” – írja a háromszoros olimpiai bajnok.
Az amerikai gyökerű Miss Universe világverseny az egyik leglátványosabb és legnézettebb showműsor. A nemzetközi szépségversenyt először 1992-ben rendezték meg, abban az évben Patkó Dóra bizonyult a legszebb magyar lánynak. 2014 és 2017 között Andy Vajna és felesége, Vajna Tímea voltak a megmérettetés tulajdonos-producerei. A világdöntőnek nem mos
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) támogatni fogja a Magyarországra érkező Fülöp-szigeteki munkavállalókat - közölte Székely Tamás, a VDSZ elnöke.
Július 1-jével megszűnik Ukrajnában a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett országos karantén és veszélyhelyzet, amely 2020 márciusa óta volt érvényben - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormány keddi ülésén.
A német hatóságok vizsgálódnak, ugyanis egy olyan videó terjedt el, amelyben egy neonáci viseletbe öltözött férfi osztogatott léggömböket óvodásoknak, méghozzá egy nappal azután, hogy a legnagyobb német szélsőjobboldali párt megnyerte a választást Türingia tartomány Sonneberg járásában.
Június 26-án az orosz légtérellenőrző rendszerek három légi célpontot észleltek, amik a Fekete-tenger felett közeledtek az Orosz Föderáció államhatárához – állította az orosz védelmi minisztérium, amit később britek is megerősítettek. A két fél végül békésen rendezte a helyzetet, a brit repülők az orosz gépeket meglátva visszafordultak az orosz hat
Idén főleg az akciós, előleg nélküli foglalásokat keresik a magyarok, és fontos számukra a SZÉP-kártyás fizetési lehetőség is – olvasható a Szállás.hu friss felmérésében. A vendégek elsősorban online szállásközvetítőn foglalják le szállásukat.
Közel 36 millió embernek okozhattak krónikus egészségügyi problémákat a koronavírus-járvány hosszú távú következményei, vagyis a "hosszú Covid" tünetegyüttes Európában - közölte Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója kedden Koppenhágában tartott sajtótájékoztatóján.
Közel 36 millió embernek okozhattak krónikus egészségügyi problémákat a koronavírus-járvány hosszú távú következményei, vagyis a "hosszú Covid" tünetegyüttes Európában - közölte Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója kedden Koppenhágában tartott sajtótájékoztatóján.
A magyarok egyik kedvenc étele a rántotthús, amit első ránézésre könnyű elkészíteni. Azonban ez csak a látszat, hiszen a tökéletes rántotthúsnak megvan a maga trükkje. Most a Pénzcentrum összeszedte az Audi-Dining Guide segítségével Magyarország 10 legjobb rántotthúslelőhelyét.
Rekordösszegért, 74 millió fontért (csaknem 32 milliárd forintért) kelt el Gustav Klimt halála előtt festett utolsó befejezett portréja a londoni Sotheby's aukciósház kedd esti árverésén.
Vérszomjas fenevadakként szelték a habokat a vikingek szerte a nagyvilágban: a legendás skandináv harcosok Európa több pontján is megfordultak, sőt, a Bizánci Birodalomig is eljutottak portyáik során, a 8. és a 11. század között. Noha a hajós nép aranykora rövid idő alatt leáldozott, most, több mint ezer év után, ismét a fedélzetre léptek, sőt... m