Az utóbbi időben jóval kevesebb hírt hallunk az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérpárról, amióta kínai állampolgárként élik az életüket. Májusban Budapesten pihenték ki új hazájuk országos bajnokságának fáradalmait, s egy kis rokonlátogatást is beiktattak. Ám a közelmúltban már elkezdték a felkészülést Kínában a versenyszezonra. Ennek ott
Felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte kedden a müncheni tartományi bíróság Rupert Stadlert, a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyár igazgatótanácsának volt elnökét a VW dízelbotrányának eddigi legnagyobb szabású büntetőperében.
Már nemcsak az a mondás igaz, hogy az EU erősebb lesz a bővítés által, hanem az is, hogy minden késlekedéssel eltöltött hónappal gyengül – mondta a KDNP képviselője.
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről. Értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van.
A villamosenergia-rendszerhez középfeszültségen csatlakozni szándékozó naperőmű-projekt tervek kétharmadát lényegében visszavonták a befektetők, miután megismerték a hálózati cégek által meghatározott csatlakozási feltételeket.
Lajos herceg kétségkívül az egyik legkedveltebb tagja a brit királyi családnak, és nem véletlenül. Katalin hercegné és Vilmos herceg legkisebb gyermeke cukiskodásával rendszeresen hívja fel magára a figyelmet a királyi eseményeken, és úgy tűnik, hogy azokon túl is.
A humorista famíliája igazi mozaikcsalád. Gyurinak két fia, feleségének, Zsuzsának két lánya van az előző házasságukból. Lilit még együtt nevelték, a nagyobbik lány, Jenny hosszú idő után végre hazajött Amerikából, így minden elmaradt programot bepótolhattak: ezek közül az egyik első egy családi bowlingozás volt.
Van egy nemzetközi partisorozat, a Shrek Rave, ahol rengeteg beöltözött rajongó, DJ és musicalszínész együtt bulizik a Shrek-filmek tiszteletére. Megnéztük a budapesti bulit, és azt is megtudtuk, hogy miért jelent ilyen sokat a Shrek 22 évvel a bemutatása után is.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar állam 77,1 millió euró (mintegy 29 milliárd forint) támogatást nyújtson mezőgazdasági, halászati és élelmiszer-ipari vállalkozásoknak az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben - tájékoztatott a bizottság kedden.
A zenész és társa, Nagy Boglárka a két évtizedes korkülönbség ellenére is hamar egy hullámhosszra hangolódtak, valami mégsem működhetett köztük, hiszen egy ideje külön utakon járnak.
„A gyűjtés nagyon rossz szokás.” Ezzel az ironikus, fájdalmas mondattal nyitotta meg azt a garázsvásárt Hendrey Tibor, amelyben harminchárom év összegyűjtött értékeitől, könyvektől, régiségektől, hanglemezektől, bútoroktól, egy fél élet tárgyaitól, a szépség iránti szenvedélyének bizonyítékaitól kell megszabadulnia. A buddhizmus és Tibet függetlens
Fel kellene nőni a feladathoz, hogy egy olyan őstehetség, mint Jennifer Lawrence a hozzá méltó romantikus vígjátékban parádézhasson. Ez elsőre, a Barátnőt felveszünk című filmmel sajnos nem jött össze.
Gyártás a rennes-i Stellantis gyárban Fotó: Stellantis A BCG vezetési tanácsadó cég szerint az európai autóipar valószínűleg elveszíti piaci részesedésének egy részét a kínai és az amerikai autógyártókkal szemben világszerte. Ha a világpiaci részesedés 2040-re 26-ról 24 százalékra csökken, akkor 300 ezer munkahely szűnik meg, a gazdasági kibocsátás
Az intenzív mezőgazdasági művelés eredményeként a mezőgazdaság élőhelyeihez kötődő biodiverzitás folyamatosan csökken. Fokozatosan tűnnek el a táblaszegélyek, mezsgyék, fa- és bokorsávok, aminek eredményeképpen az agrárélőhelyekhez kötődő védett és vadászható állatfajok állománya évről évre zsugorodik.
A vakáció kitörése sok kalandot ígér, ugyanakkor a kamaszok számára egyet jelent a kötelező olvasmányokkal is: minél magasabb osztályba jár az ember, annál több olvasnivalót kap a nyárra, amelyek jellemzően nem a legkönnyebben emészthető darabok. Én sokat küzdöttem velük, egyáltalán nem szerettem olvasni, végül mégis lettek – magamat is meglepve –
Nem tulajdonít nagy jelentőséget a Wagner-csoport hétvégi felkelésének Orbán Viktor. A miniszterelnök a Bild német lapnak adott interjújában rámutatott, a gyengeség jele, hogy ilyesmi előfordulhatott, azonban az erő jele, hogy 24 órán belül véget ért.
Cikkünkben összeszedtük a mentális folyamat legsúlyosabb tüneteit és jeleit, melyek közül minél többet tapasztalsz magadon, annál biztosabb, hogy bipoláris zavarral, azaz mániás depresszióval küzdesz.
Eddig csak toyotás versenyző tudta megnyerni a Szafari Rallyt, ráadásul sorozatban második négyes győzelmét szerezte a japán gyártó, így Akio Toyoda érthetően nagyon elégedett volt a teljesítménnyel.
Továbbra is hárman versenyeznek a lila-fehér klubért, de a hírek szerint hamarosan lezárulhatnak a tárgyalások, és Roderick Duchatelet eladhatja a klubot.
Az Egyesült Államokban az idei negyedik negyedévben, Európában pedig 2024-ben jöhet a recesszió – írják kedden közzétett elemzésükben az HSBC Asset Management szakértői.
A gyártók, kereskedők, szövetségek, desztinációk és turisztikai szolgáltatók 2023. május 9. óta regisztrálhatnak a 2024. január 20–28. között megrendezendő bootra. „Szenvedélyünk a boot!” – Wolfram Diener, a Messe Düsseldorf vezérigazgatója így viszonyul a vízi sportok világának legfontosabb eseményéhez, hozzátéve: „Az idei boot megmutatta, hogy re