Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről; értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van - hívta fel a figyelmet az adóhatóság keddi közleményében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke tölti be az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) elnöki tisztségét a 2023-2024-es ciklusban - közölte az adóhatóság kedden az MTI-vel.
Az utóbbi időben igencsak sok csaló tűnt fel, és egyre pofátlanabb trükkökkel próbálják átverni a gyanútlan áldozatokat. Ezúttal a Generali nevével és telefonszámával éltek vissza Magyarországon.
A magyar csapat érem nélkül zárta a krakkói központú Európa Játékok keddi versenynapját, melyen ugyanakkor újabb párizsi olimpiai kvóta megszerzése vált biztossá azzal, hogy az elődöntőből magyar öttusázó, három is, döntőbe jutott a nők versenyében.
A világ legnagyobb tengerjáró hajója, az Icon of the Seas néhány napja először hagyta el a finnországi Meyer Turku hajógyárát és megkezdte a tengeri próbaútját. A 20 emeletes hajón 2350 fős…
A cardiffi Seren Lewist a nagyszülei nevelték fel és taníttatták ki hatalmas áldozatok árán. A fiatal lány a TikTokon mutatta meg, milyen érzelmeket váltott ki családjából, mikor megtudták, hogy megszerezte az ügyvédi minősítést. Megható képsorok.
Ezekben a napokban a magyar női kosárlabda-válogatott nagyszerű Európa-bajnoki negyedik helyezése viszi a prímet a hazai sportéletben. A 26 éve nem látott bravúr értékéről Rátgéber Lászlóval, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatójával, korábbi szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.
"A mi 'Blitz'-ünk aktuálisabb, mint valaha. Nemcsak az innováció és a mobilitás demokratizálása iránti elkötelezettségünket szimbolizálja, hanem azt az elkötelezettségünket is kifejezi, hogy 2028-ra teljesen elektromos márkává váljunk Európában. Idén már 15 villamosított modell lesz a portfóliónkban, és büszkén mondhatjuk, hogy az Opel elektromos"
Kendall Jenner különleges, felhőszerű szettben vonult végig a Jacquemus versailles-i divatbemutatójának kifutóján, a rajongókat azonban inkább egy scrunchie hajgumira emlékeztette a szerelés.
Miben lenne más az életük, ha sosem kellett volna szembenézniük pszichés zavarokkal? Segített vagy rontott a helyzeten, amikor diagnózist kaptak? Köszönhetnek-e bármit a nehézségeiknek? Bepillantás egy borderline személyiségzavarral élő és egy pánikbeteg beszélgetésébe.
Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 2016. június 27-én hunyt el. Az olasz úszó, vízilabdázó a Piedone-filmek, spagettiwesternek színésze a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) támogatni fogja a Magyarországra érkező Fülöp-szigeteki munkavállalókat - közölte Székely Tamás, a VDSZ elnöke kedden az MTI-vel.
A Netflix július 1-jén felveszi streaming platformjára James Cameron Titanic című filmjét, amely az OceanGate Titan tengeralattjáró nemrégiben történt tragédiája után visszatetszést váltott ki.
A magyar csapat érem nélkül zárta a krakkói központú Európa Játékok keddi versenynapját, melyen ugyanakkor újabb párizsi olimpiai kvóta megszerzése vált biztossá azzal, hogy az elődöntőből magyar öttusázó, három is, döntőbe jutott a nők versenyében.
Úgy tűnik, hiába menekült meg a bezárástól a magyarországi pékségek többsége, a kenyér árának drágulása miatt a lakosság jelentősen kevesebb pékárut vesz. A Magyar Pékszövetség elárulta, mi áll a vásárlói kedv csökkenése mögött.
Ezúttal nem valami viking sagáról, marcona harcosok véres atlanti kalandjáról lesz szó, hanem egy törékeny, háromgyermekes asszony küldetéséről. A második világháború idején, hazája megtámadása után Mártha norvég koronahercegné arra kényszerül, hogy az apósát és a férjét hátrahagyva az Egyesült Államokba meneküljön a gyermekeivel. A háború alatt hí
Kijevben június 1-én éjjel meghalt három ember, mert az orosz rakétatámadás elől nem tudtak bejutni egy bezárt óvóhelyre. Az elnök a halálesetek után rögtön elrendelte Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését.
A magyar válogatott utolsó csoportmérkőzésén 26 pontos, 64–90-es vereséget szenvedett Törökországtól a Debrecenben zajló U19-es férfi világbajnokságon, amivel eldőlt, két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen lép a legjobb 16 közé, ahol Japánnal találkozik.
Elég nehéz kiigazodni a mai világon, hiszen egyszer azt hirdeti, hogy mindenki szép és egyenlő, máskor pedig ízekre szedi azokat, akik nem a tökéletesnek kikiáltott külsővel és élettel rendelkeznek…
A repülőgépek szórakoztató rendszerei igazán népszerűek az utasok körében, de a fapados járatokon sajnos nem áll ilyesmi rendelkezésre. Jobb híján mindenki a telefonját nyomkodja, zenét hallgat, vagy próbál szundítani, kevés…
2024. január 1-jétől alapjaiban változik meg a babaváró hitel és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) konstrukciója. Év végéig sokan igénybe vehetik a jelenlegi konstrukciók mellett a támogatásokat, ugyanakkor a lakásépítések leállhatnak, ha a befektetők kivárásra játszanak.