2023. június 3. szombat

jún. 3
6:51
Több mint száz táncos a Margitszigeten (Demokrata)
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szabadság, szerelem! című tánc-szín-játéka a költő rövid, ám kalandos életébe kínál betekintést.
jún. 3
6:51
3D nyomtatott agyagpoharak tehetik feleslegessé a műanyagot (newtechnology.hu)
Eldobható, akár többször is használható, 3D nyomtatással készülő agyagedények és -poharak léphetnek az egyszer használható műanyagok helyére. Az agyagalapú megoldást ötezer éves indiai hagyományokra alapozza a GaeaStar, amit az ősi „Kuhlar” névre hallgató geoneutrális tárolói használat után össze is törhető, hiszen természetes alapanyagokból áll, é
jún. 3
6:51
Én már nem akarok csatár lenni, inkább védő vagy kapus – ezért mondott le Küllői Péter több mint húsz év után a Bátor Tábor elnökségéről (Forbes)
„Egy vezető akkor sikeres, ha egy idő után már nincs rá szükség. Ha a csapata olyan tudással és kultúrával rendelkezik, amivel önállóan is képes jól tovább működni, és a Bátor Tábor menedzsmentje és csapata ilyen” – mondja Küllői Péter.
jún. 3
6:57
Felmérték, melyik autótípus sofőrjei a legagresszívabbak (Infostart)
Könnyen eltalálható az eredmény, bár a kutatást Nagy-Britanniában végezték.
jún. 3
6:57
Elképesztő magyar innováció, új ültetvénytraktor és egy fantasztikus óriáskasza (Agroinform)
Ez a cég kapta a Világmegváltó ötletek díját; egy sokoldalú kultivátor; három feladatot ellátó óriáskasza az Agroinform.hu heti gépészeti összefoglalójában.
jún. 3
6:57
Hatodik alkalommal rendezi meg az Innovációs Napot a Műegyetem (Márkamonitor)
Az esemény bepillantást enged az innovációs trendekbe, illetve az aktuális ipar-egyetem kutatási együttműködésekbe. Az ipar és egyetem új kollaborációs modelljéről, startup inkubációról és iparjogvédelemről, az ezekhez kapcsolódó nemzetközi trendekről és a terület jövőképéről tart keynote előadást Joó Attila, a Bme Fiek igazgatója.   „A Bme Magyaro
jún. 3
6:57
„Ma már egy egész életet le lehet úgy élni, hogy föl se nézünk a monitorról” – interjú Rimay Zoé programozóval (WMN)
Szükség lesz-e programozókra a mesterséges intelligencia korában? Hogyan használja a közösségi oldalakat egy fiatal szakember? Miért tanít a szakmai mentorálás mellett önvédelmet is lányoknak? Ismerjétek meg Rimay Zoét!
jún. 3
6:57
Szuperemberek kvíze: okosabb vagy, mint egy átlag európai? 10 kérdés alapján kiderül (Promotions)
Vajon 10 kép alapján rájössz mindenre?
jún. 3
6:57
Bővítette szegedi részlegét a Lufthansa Systems (Mínuszos)
Bővítette szegedi részlegét a Lufthansa Systems Hungária Kft., három évvel az indulás után már több mint hatvanan dolgoznak a légiközlekedési informatikai vállalatnál a Tisza-parti városban. A cég közleménye szerint a kedvező földrajzi elhelyezkedés mellett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) színvonalas informatikai képzése is indokolta, hogy a Lufth
jún. 3
6:57
A Mol év végéig 50 százalék alá csökkenti az orosz nyersolaj beszerzését (Növekedés)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a Mol hosszú lejáratú adósság-kötelezettségeinek osztályzatára érvényes kilátást pénteken a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a magyar olaj- és földgázipari cég befektetési ajánlású, "BBB mínusz" szintű besorolását.
jún. 3
7:03
Állami monopóliumokat felügyel az Orbán jobbkeze által vezetett szuperhatóság (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 3
7:15
Ezek a világ leghalálosabb hegyei – nem a Mount Everest az első (Infostart)
A világ legmagasabb hegyén "csak" 14 százalékos a halálozási arány, van, ahol ennek a kétszerese.
jún. 3
7:15
Rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma (ProfitLine)
A háborús idők ellenére az elmúlt 30 évben még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mint idén májusban - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
jún. 3
7:15
Ma is jó idő lesz (Magyar Hírlap)
Nem lesz kánikula, de kellemes meleg lesz.
jún. 3
7:15
Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter, ez minden magyart érinteni fog (naphire.hu)
Biztonságban van Magyarország gázellátása.
jún. 3
7:21
Ők most a legkeresettebb bűnözők Magyarországon: vérdíj is van a gazemberek fején, veszélyesek (Pénzcentrum)
Az elmúlt három évben a magyar rendőrség által kifizetett legmagasabb összegű nyomravezetői díjkitűzés bruttó 500 000 forint volt - közölte a Pénzcentrum kérdésére az ORFK. Mint megtudtuk, a rendőrségi honlapon szereplő top 50-es körözési listát a különböző hatósági szervek iránymutatásai, javaslatai alapján szokták frissíteni, amikor ez indokolt.
jún. 3
7:21
Létezik egészséges cukor? Utánajártunk az igazságnak (Glamour)
Manapság rengeteg elképzelés terjeng a különféle édesítőszerek, cukrok hatásairól. Azt viszont annál nehezebb eldönteni, hogy mi az igazság, minek higgyünk, mi az, amivel jót teszünk magunknak, és mi lehet ártalmas. Fekete Orsi, a Hamm receptek megálmodója és belgyógyász, gasztroenterológusuk, dr. Fekete Zsolt segítségével most utánajártunk, mit is
jún. 3
7:21
„Hiszünk abban, hogy a jó filmekért és filmesekért nem kell Hollywoodig mennünk” (Márkamonitor)
Különleges címlapot kapott az InStyle magyar kiadása. A Dobó Kata, Esztergályos Cecília, Horváth Lili, Kerékgyártó Yvonne és Román Katalin alkotta csapat a Széchenyi Fürdő különleges hangulatú tereiben állt Pejkó Gergő fényképezőgépe elé. A Magyar Mozgókép Fesztivál seregszemléjén bemutatott legújabb, vagy az elmúlt évek legemlékezetesebb magyar al
jún. 3
7:21
A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget (KKV Magazin)
Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (Ai) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing
jún. 3
7:21
Remek fotó III. Károly királyról, ahogy Székelyföldön várják a helyiek (Növekedés)
III. Károly, brit király első külföldi útja Romániába vezetett. Az uralkodónak több birtoka is van Romániában. A remek fotón látjuk, ahogy a helyiek köszöntik a királyt.
jún. 3
7:21
Brüsszel bukott embere (Mandiner)
Az EU agrárbiztosa volt az, aki az ukrán gabonabotrány kapcsán kijelentette: Magyarországnak nem jár kompenzáció. Most már mindenki beletörli a lábát.
jún. 3
7:21
Ismét megünneplik a Szent Iván éjt Tarcalon (Magyar Mezőgazdaság)
Egy nem nagy, de annál kedvesebb rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet: Palásthy Katalin, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa ismét megrendezi a Szent Iván-napi nyitott kert elnevezésű eseményét, amelyben gasztrokiállítók, ezoterikus előadók, finom falatok és hűs borok kapják a főszerepet; a napot pedig tradicionális tűzgyújtás zárja.
jún. 3
7:21
Dráma Zalalövőn: agyonverte férjét a féltékeny felesége (AC News)
A felbőszült asszony nem kegyelmezett a férjének.
jún. 3
7:21
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők (Telex)
A svábhegyi Jókai Mór iskola esete nem egyedi, egy másik XII. kerületi iskolában is hasonló tapasztalatokról számolt be egy szülő. A tanárok anyagi támogatása jogilag is aggályos, és a PDSZ szerint a pedagógusszakma presztízsét is rontja.
jún. 3
7:23
Törlesztési csődöt jelző osztályzatra minősítette vissza Fehéroroszországot a Moody's (Növekedés)
A lehetséges legrosszabb, gyakorlatilag államcsődöt jelző besorolási szintre minősítette vissza Fehéroroszországot a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy Fehéroroszország egyoldalúan saját valutájára denominálta át devizakötelezettségeinek törlesztését, és a Moody's minősítési módszertana s
jún. 3
7:23
Kiss Judit Ágnes: Tanítványomnak egy beszélgetés után jött az emlékbetörés, hogy hét éve megerőszakolták (Telex)
A pedagógus-íróval Veiszer Alinda beszélgetett műsorában új regényéről, ami a szexuális abúzusról és az elnyomásról szól.
jún. 3
7:27
Idén két félelmetes ellenséggel kell megküzdeni a méheknek (Agroinform)
Nagyok lehetnek a méhállományok veszteségei Németországban.
jún. 3
7:27
Ez a legegészségtelenebb alvópóz az alvásszakértő szerint (Femcafe)
A TikTok tanácsait nem mindig érdemes megfogadni, újabban viszont egy rémesen egészségtelen alvási pózra is felhívja a figyelmet, amelyet talán valóban érdemes lenne kerülnünk.
jún. 3
7:27
A Mount Everest hátborzongató hangokat ad ki éjszaka - kétszer is megfagyhat benned a vér a közelben (Promotions)
A Mount Everesten alapból iszonyatosan félelmetes éjszaka a magasban lenni, de ez így már valóban horrorisztikus.
jún. 3
7:27
Bauer Tamás: Novák Katalin rosszabb, mint Áder volt (Mandiner)
A szomszéd országokban kisebbségben élő magyarokat is magához kívánja ölelni.
jún. 3
7:33
Elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető arisztokrata (Magyar Hírlap)
A bénulás miatt kerekesszékbe kényszerült milliárdos és a segítségére felvett börtönviselt fekete férfi barátságának történetéből The Upside címmel egy amerikai változat is készült 2019-ben.
jún. 3
7:33
Gere Andrea: Ott döbbentem rá, milyen csodálatos dolgokat készítünk otthon (Forbes)
A villányi borvidék egyik legismertebb családja és márkaneve igazi szép, klasszikus Forbes-történet. Indul a borkedvelő Opával, folytatódik az ambiciózus vővel, Gere Attilával, és tart a maga természetességében méltó utóddá növő lányával.
jún. 3
7:39
Megváltozik egy ismert autótípus emblémája (Infostart)
Azért csak óvatosan dolgoztak a Porsche dizájnerei.
jún. 3
7:39
DTK: Én nem érzem magamat felsőpolcos médiaszemélyiségnek (Forbes)
A Forbes Legyél jobb! Napján D. Tóth Kriszta arról is beszélt, hogyan lett újságíró, majd főszerkesztő úgy, hogy írási nehézségei vannak.
jún. 3
7:45
Törlesztési csődöt jelző osztályzatra minősítette vissza Fehéroroszországot a Moody's (Magyar Hírlap)
A Moody's indoklása szerint várható az is, hogy a szankciók tartós károkat okoznak a fehérorosz gazdaság növekedési potenciáljának.
jún. 3
7:45
Robert C. Castel: Az ukrán hadseregnek nem PR trükkökre lenne szüksége (Mandiner)
Ha nem sikerült áttörniük Bahmut szárnyain a hevenyészett védelmet, miért lennének sikeresebbek a délen?
jún. 3
7:45
Döbbenetes fordulat a körúti robbantás ügyében (naphire.hu)
Mintent megváltoztathat egy most előkerült felvétel?
jún. 3
7:47
A Sevilla focicsapata Budapestről egyenesen a katedrálisba ment, Szűz Máriának ajánlották a serleget (Mandiner)
Az érsek vezetésével imádkoztak.
jún. 3
7:51
Ha Orbán olyan okos, akkor győzze meg Putyin barátját, hogy vonja vissza a csapatait – javasolja az ukrán kormány (444.hu)
A külügyminiszter szerint az ukránok mindenkinél jobban vágynak a békére, de annak igazságosnak kell lennie. Zelenszkij tanácsadója ennél erősebb kifejezéseket használt.
jún. 3
7:51
Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben (Márkamonitor)
A Los Angeles-i American Cinematheque hétrészes vetítéssorozat keretében mutatja be Tarr Béla legismertebb műveit június 6. és 10. között.   A Kossuth-díjas magyar filmrendező munkáit a Bleak Week: Cinema of Despair című programban láthatja a közönség. Az egyhetes fesztivál lényege, hogy olyan filmeket mutasson be szerte a világból, amelyek az embe
jún. 3
7:51
Elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető francia arisztokrata (Igényesférfi.hu)
Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet.
jún. 3
7:51
Manuális üvegházas tető-kezelés az Egyesült Királyságban (Agrofórum)
Az Egyesült Királyságban és Írországban sok olyan üvegház van, amelyet lehetetlen gépi úton tisztítani vagy bevonattal ellátni.
jún. 3
7:51
Látványos égi jelenség lesz szombat éjszaka (Mínuszos)
Június 3-án különlegesen szép, szabad szemmel is látható ritka együttállás figyelhető meg az éjszakai égbolton, amelynek során a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, a vörösen fénylő Antares közelébe kerül a telihold. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében azt írta: az Antares a nyári égbolt egyik legfényesebb és legszebb színű csillaga, a
jún. 3
7:51
Királyként születni – négy gyerekuralkodó a történelemből (Hamu és Gyémánt)
Amikor egy királyra vagy királynőre gondolunk, legtöbbször egy felnőtt személy ugrik be. De az igazság az, hogy nem minden uralkodónak kellett olyan sokáig várnia, mint Károly királynak, aki a 73 évével a legidősebb brit trónra lépő uralkodó. A történelemben viszont számtalan királyt koronáztak meg, mielőtt még járni vagy egyáltalán beszélni tudtak
jún. 3
7:51
Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában (newtechnology.hu)
Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag nullára csökkenti az anyagveszteséget egy nemzetközi díjjal elismert magyar technológia. Az Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé beválasztott GLT Delta az épületszkennelés, a négyd
jún. 3
7:51
Döntött a kormány, jön az újabb sarc: Brutálisan megemelték a gyógyszeradót Orbánék (Nyugati Fény)
Megszűnhet egyes készítmények forgalmazása.
jún. 3
7:51
„Itt muszáj elengedni a piaci gondolkodást” – A Dunaszigeti Zöldségközösségben jártunk (egy.hu)
Egyre több alternatív megoldás születik a távolról utaztatott, kis beltartalmi értékű zöldségek kiváltására. Az utóbbi évtizedben szerencsére országszerte szaporodtak a biopiacok, kosárközösségek. Payr Anna és Czina Ferenc fiatal házaspárként az elsők között hoztak létre egy olyan zöldségközösséget, ami a mai napig sikeresen működik. Hogy mit is je
jún. 3
7:57
Végleg megszűnik a YouTube egyik közismert funkciója (Infostart)
Búcsút int a videomegosztó a Történetek-funkciónak, hogy inkább a Shorts felé tereljék a felhasználókat.
jún. 3
7:57
Az RTL kegyetlenül oda akar csapni a népszerű csatornának, így az övék lehet az egyik legnézettebb műsor (Promotions)
Az RTL állítólag harcba szállt a M4 Sporttal, míg a Sport1 és a Sport2 maradt a jól bevált tervénél.
jún. 3
7:57
Sokak számára megfizethető világbajnokságra készül Budapest - Interjú (Magyar Hírlap)
Talán azt kellene kérdezni, hogy mit hoz ez nekünk, mondta lapunknak a rendező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Németh Balázs.

Keresés