2023. június 3. szombat

jún. 3
10:39
Az amerikainál is szigorúbb volt a magyarországi szesztilalom: pénzbüntetés járt az alkoholfogyasztásért (Blikk)
A Tanácsköztársaság alatt egy korsó sörért is bíróság elé állították az embert.
jún. 3
10:39
Egy tanúvallomás szerint Orbán kérésére hivatkozva keverték bele Bajnait a Városháza-ügybe (444.hu)
Úgy tűnik továbbá, hogy az ügyben feljelentést tevő Budai Gyula ismerte az egyik tanút, de ezt eddig elfelejtette megemlíteni.
jún. 3
10:39
3 filléres trükk a csillogó otthonhoz, amiről bárcsak hamarabb tudtál volna (Femcafe)
Kellemetlen illatú szemetesek, foltos tükrök és vízköves zuhanykabin? Mind a múlté. Három egyszerű és meglepően pénztárcabarát trükköt mutatunk, amit mindenképp ki kell próbálnod.
jún. 3
10:39
Gálvölgyi János egyre jobban érzi magát (Magyar Hírlap)
A színművész még május közepén, légzési nehézségek miatt került kórházba.
jún. 3
10:39
Fejlesztések a dunaharaszti italgyárban (Magyar Mezőgazdaság)
A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
jún. 3
10:39
Most közölte a rendőrség: borzasztó a helyzet a magyar határon (naphire.hu)
Rengetegen menekülnek, a hatóságok igyekeznek segíteni őket.
jún. 3
10:45
Hadházy Ákos: "Novák Katalin a lombkoronás polgármester felesége mellett vigyorog" (Menedzsment Fórum)
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy olyan fotóra bukkant, ahol a köztársasági elnök a lombkorona nélküli lombkoronasétányt megálmodó polgármester feleségével együtt mosolyog a lencsébe.
jún. 3
10:45
Régi barát látogatta meg Lázár Jánost (ATV)
Lázár Jánost egy régi barátja látogatta meg Mezőhegyesen – tette közzé közösségi oldalán.
jún. 3
10:45
Less be Jennifer Lopez és Ben Affleck 21 milliárdos szerelmi fészkébe, ami maga a luxus (Promotions)
Jennifer Lopez és Ben Affleck Beverly Hills-ben vettek maguknak egy drága luxusotthont.
jún. 3
10:45
Az ember, akit felfüggesztettek (Magyar Hírlap)
A balliberális gyűlöletkampány elérkezett a színpadi politizáláshoz. Na, nem holmi patrióta színházi előadást kezdtek a maguk módján ócsárolni, hanem némi túlzással magát a színpadot, illetve annak használatát.
jún. 3
10:45
Visszatér Messi a Barcába? (Mandiner)
A vezetőedző Xavi szerint egykori csapattársa, Messi sokat segíthetne a Barcelonának.
jún. 3
10:47
Zelenszkij bemondta, amire mindenki várt: „Ukrajna készen áll az ellentámadásra” (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint az ellentámadás súlyos áldozatokkal járhat és többféleképpen is alakulhat.
jún. 3
10:51
Sztrájkot hoz a hét utolsó napja (Infostart)
Eredménytelennek bizonyultak a sztrájktárgyalások Székesfehérvárott az Arconic-Köfém és a VDSZ szakszervezet között.
jún. 3
10:51
Két naperőmű létesült Kunmadarason (Alternatív Energia)
Két új naperőművet épített európai uniós támogatással a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.
jún. 3
10:51
Nézzük meg a munka világát Barack Obamával! (HR Portál)
Vajon mitől jó egy munka? A fizetés, a stabilitás, esetleg a munkaidő beosztásán múlik? Meg lehet-e élni belőle? Miért keres egy CEO 350-szer annyit, mint egy munkás? Barack Obama korábbi amerikai elnök a narrátora, házigazdája és producere a Netflix új minisorozatának, ami a munkáról szól, a hipergyorsan változó világban. Az egyik szereplő 22 éve
jún. 3
10:51
Az orvosokat is sokkolta a fogakkal született baba látványa: így néz ki ma (Femcafe)
Egy baba születése mindig nagy meglepetés a szülők számára, ez a kisfiú azonban nemcsak a szüleit, de a kórház teljes személyzetét is meglepte.
jún. 3
10:51
Részben újra elindította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme (Tiszta Jövő)
Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.
jún. 3
10:51
Álca nélkül a Lamborghini 1000 lóerős hibrid szuperautója (Igényesférfi.hu)
Úgy tűnik, a Lamborghini első sorozatgyártású hibrid szuperautója készen áll arra, hogy meghódítsa az utakat.
jún. 3
10:51
Videó: pucéran, az erkélyen át menekült az orosz Tarzan (SzMo)
Végül épségben landolt az alsóbb szinten, ahol viszont botokkal felfegyverkezett férfiak várták, és egyből ütlegelni kezdték.
jún. 3
10:51
Fontos információk a tejelő szarvasmarha, húsmarha- és juhtartók számára (Agrofórum)
Frissült az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló elektronikus felületen az állatok megszemélyesítését segítő adatbázis, amely ezáltal a korábbiaknál jobb minőségű adatokkal segíti az állatalapú támogatási kérelmek benyújtását.
jún. 3
10:51
Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban (MMonline)
Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő Enikő vezetésével újabb exkluzív villákkal és impozáns otthonokkal találk
jún. 3
10:51
A rezsicsökkentés működik és a kormány meg fogja védeni (Demokrata)
Németh Szilárd elmondta: Brüsszel megszorításokat akar, a rezsicsökkentés eltörlését akarja.
jún. 3
10:51
Dávid Ferenc: Matolcsy megtért? (Nyugati Fény)
Vélemény.
jún. 3
10:53
Kvíz: Mennyire ismered a Balatont? 10 kérdésből megtudod! (SzMo)
Jöhet 11 izgalmas, ám nehéz kérdés a Magyar tengerről? Ami nekünk természetesen a Riviéra.
jún. 3
10:57
Mérgező zabkása ölt meg egy egész családot (Promotions)
Sokunk kedvenc reggelije a halálos ítéletet hordozta magában.
jún. 3
10:57
Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen (Bitport)
Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
jún. 3
10:57
Szöul szerint több ország is figyelmen kívül hagyja Észak-Korea jogszerűtlen tevékenységét (Magyar Hírlap)
Phenjan tavaly példátlan számban hajtott végre nukleáris rakétateszteléseket.
jún. 3
10:57
Megváltozik az ellenőrzés rendje Röszkénél (Demokrata)
Az uniós és az azon kívüli állampolgárok ellenőrzését külön sávokban végzik majd.
jún. 3
11:03
Szakértő magyarázza el, miért nincs realitása a Twitter uniós betiltásának (Infostart)
Az EU augusztus 25-től betilthatja a Twitter közösségimédia-platformot, amennyiben annak vezetése nem tartja be a dezinformáció elleni küzdelemmel összefüggő európai követelményeket. Ezt a francia digitális ügyekért felelős miniszter jelentette be. Az ügy kapcsán Sorbán Kingát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézeténe
jún. 3
11:03
Átverhette a vásárlóit az egyik legnagyobb üzletlánc Amerikában: óriási perrel néz szembe a cégóriás (Blikk)
Rossz idők járnak mostanság a világ egyik legnagyobb szupermarketláncára. Az Aldi amerikai, azon belül is az Kaliforniában lévő üzletláncát egy csoportos perben vádolták meg. A helyi Aldi ugyanis állítólag azzal vezette félre a fogyasztókat, hogy a gyümölcs- és gabonaszeletei csak természetes összetevőket tartalmaznak.
jún. 3
11:03
Újabb drámai fotó látott napvilágot Suhajda Szilárdról (ATV)
Egy Mount Everesten mászó férfi visszafele tartva Suhajda Szilárdról készített egy fotót, ám akkor még nem gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó kép a hegymászóról – írja az Index.
jún. 3
11:03
Újabb fotó került elő Suhajda Szilárdról (naphire.hu)
Egy, a csúcsról visszafelé tartó hegymászó fotózta le, aki valószínűleg nem gondolta, hogy ez lesz az egyik utolsó fotó a fiatal férfiról.
jún. 3
11:09
Orbán Viktor személyesen gratulál szövetségesének (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Ankarába utazik, ahol részt vesz Recep Tayyip Erdogan török köztársaság elnök hivatali beiktatásán - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 3
11:09
„Volt benne minden, sok küzdés, pár könny, de sok mosoly is” – Kikerült az intenzív osztályról a Szlovákiában elgázolt magyar kerékpáros (Blikk)
Két hónapja történt a baleset, de még nem találták meg a felelősöket.
jún. 3
11:09
Orbán Viktor Törökországba utazik (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök szerint tragédia lett volna, ha nem Recep Tayyip Erdogan nyeri a török választásokat.
jún. 3
11:09
Orbán Viktor Törökországba utazik (Mandiner)
Az elnök választási győzelme Magyarország és Európa biztonsága szempontjából is kulcsfontosságú fejlemény a miniszterelnök szerint.
jún. 3
11:15
Mire figyeljen idős korban, ha fogyni akar? – Általában a lassú anyagcsere jelenti a fő akadályt (Blikk)
Ha van valami, ami az életkor előrehaladtával egyre nehezebb lesz, az a fogyás. Azonban nem szabad elkeseredni, mert van néhány bevált módszer, amelynek segítségével idősebb korban sem lehetetlen megszabadulni a pluszkilóktól – írja a stuttgarter-zeitung.de.
jún. 3
11:21
Nem akárhova megy Orbán Viktor (Piac és Profit)
A miniszterelnök szombaton Ankarába utazik, ahol részt vesz Recep Tayyip Erdogan török köztársaság elnök hivatali beiktatásán - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 3
11:21
Kés alá feküdt Rafael Nadal (Infostart)
Megműtötték a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező sérült csípőjét Barcelonában pénteken – közölte a szóvivője.
jún. 3
11:21
Csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban (ProfitLine)
Spanyolországban április után májusban is csökkent a munkanélküliek száma, 1,8 százalékkal, mintegy 49,3 ezerrel az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.
jún. 3
11:21
Elfogadták a Panasztörvényt: mit jelent ez a cégek számára? (Portfolio)
Elfogadta az országgyűlés, és immár a Magyar Közlönyben is közzétették az úgynevezett Panasztörvényt. A 2023. évi XXV., a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény a magyar vállalkozások jelentős részére kiterjedően írja elő többek közt azt, hogy miként kell kezelni az ily
jún. 3
11:21
Egy nappal azután, hogy elesett, Joe Biden beverte a fejét a helikopter ajtajába (ATV)
Néhány nappal ezután, hogy elesett a Colorádóban tartott diplomaosztó ünnepségen, Joe Biden beverte a fejét a helikopter ajtajába – írta meg az Index.
jún. 3
11:21
Orbán Viktor Törökországba utazik (Pénzcentrum)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Ankarába utazik, ahol részt vesz Recep Tayyip Erdogan török köztársaság elnök hivatali beiktatásán - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az újraválasztott török államfő beiktatási ceremóniájára délután az elnöki palotában kerül sor, majd Recep Tayyip Erdogan ünnepi vacsorán látja vendégül vil
jún. 3
11:21
Annalena Baerbock szerint Dél-Afrika letartóztathatná Putyint (Magyar Hírlap)
A német külügyminiszter szerint erre remek lehetőséget nyújt a Brics tagok csúcstagálkozója.
jún. 3
11:21
Orbán Viktor Törökországba utazik (Demokrata)
Az újraválasztott török államfő beiktatási ceremóniájára délután az ankarai elnöki palotában kerül sor.
jún. 3
11:21
Mg Hs teszt: van rendes autó tízmillióért, az se baj, ha kínai (Autószektor)
Hogy néz ki? A ZS modellnél jóval zömökebb, jobb kiállású autó az MG HS, amely 2023 januárjában minden más modellt megelőzött a brit autópiacon, 51. a franciáknál, 68. a spanyoloknál. Nálunk a C SUV kategóriában a 23. helyen debütált, olyan modelleket előzött meg, mint a BMW X1, a Seat Ateca, az Opel Grandland vagy a Cupra Formentor. Hossza 4574 m
jún. 3
11:21
Milyen stratégia? (Villanyautósok)
A Villanyóra 179. adásában Tibor, Szöcske és Balázs beszélgettek az aktuális hírekről, történésekről és kipróbált autókról. 0:00:00 – Intro. 0:01:36 –
jún. 3
11:27
Egyre több fekete gólya dönt a vándorlás mellett (Agroinform)
A DDNP bízik abban, hogy a gólyák visszatérnek.
jún. 3
11:27
Rubint Rella borsodi villantása közepette a 15 centisre esküszik (Promotions)
Rubint Réka félmeztelen unokahúga éppen építi a nimbuszát.
jún. 3
11:27
Szijjártó Péter: Az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a csatatéren! (Magyar Hírlap)
Továbbra is kitartunk amellett, hogy a legfontosabb feladat most: az emberéletek mentése, jelentette ki a miniszter.

Keresés