Ma este, budapesti idő szerint 20:23-kor gyúlnak meg világszerte az Összetartozásunk Tüzei, amelyek idén a béke tüzei is lesznek, azt a reményt kifejezve, hogy minél hamarabb véget érjen az Ukrajnában dúló háború.
Mint minden jó krimi, a Wolves sem teregeti ki a lapjait idejekorán. Az előzetes szinopszis szerint a film két magányos farkas fixert követ nyomon, akiket ugyanazzal a feladattal bíznak meg.
Ígéretesnek mutatkozik egy új, több mint 50 ráktípust kimutató vérvizsgálat a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) nagyszabású vizsgálata szerint - írta pénteken a BBC hírportálja.
Ki lehet-e törni „a szexi akcióhős” és „a végzet asszonya” szerepekből? Erről ír Wilson Luca, miközben azt is elárulja, mi az a három dolog, amely biztosan közös benne és Angelina Jolie-ban.
Vakmerő kalandra vállalkozott 53 évvel ezelőtt Thor Heyerdahl norvég néprajzkutató. Papiruszhajót épített az ókori egyiptomi hajók mintájára, hogy azzal szelje át az Atlanti-óceánt. Az akkor 56 éves tudós a veszélyes vállalkozással azt az elméletet akarta bizonyítani, hogy több ezer éve a Közel-Keletről eljuthattak a hajósok az amerikai kontinensre
Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak - mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.
A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.
Nem érzi a Ferrari legjobb pályájának Barcelonát Carlos Sainz, mégis az idei legjobb időmérőjét teljesítette rajta. Ám még az első sorból sem biztos benne, hogy dobogós lesz a versenyen.
Elemzésünkben a foglalkoztatás bővülésének további lehetőségeit vizsgáltuk meg az előre látható demográfiai folyamatok mellett. Számításaink szerint, ha hazánkban a munkavállalók képzettségi szerkezete és a foglalkoztatási ráta is az EU élvonalába emelkedne, akkor a demográfiai korlátokat is figyelembe véve mintegy 200-250 ezer fővel növelhető tová
Egy nagy nemzet nem lehet meg saját gyártású utasszállító repülőgép nélkül – évtizedekkel ezelőtt erre a következtetésre jutott a Kínai Kommunista Párt. A távol-keleti országban hétfőn helyezték kereskedelmi forgalomba a hazai gyártású Comac C919-es szállítógépet.
A Magyar Alvás Szövetség azonnali cselekvésre szólítja fel a szülőket, a pedagógusokat az elektronikus médiát használó gyerekek és serdülők egészségének védelme érdekében. A folyamatos és függő internet és mobiltelefon használat, a nem megfelelő tartalmak káros hatásai olyan következményekkel járnak, amelyek mentális egészségük rovására megy; a zak
Szombaton az amerikai haditengerészet azzal vádolt meg egy kínai hajót, hogy „veszélyesen” hajózott az egyik rombolója körül, amikor az a Tajvani-szoroson áthaladt együtt egy kanadai hajóval.
Mindig az első győzelem megszerzése a legnehezebb, és ez a mostani a következő mérkőzéseken segíthet majd – értékelt az amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) játszott első győztes összecsapása után Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar játékosa.
Az egész ország ismerte félszemű Jumurdzsákként, és rengetegen nevettek az általa kitalált Gugyerák figuráján. Bárdy Györgyöt tinédzser korában a nagy színész-rendező Várkonyi Zoltán fedezte fel, aki később betartotta akkori ígéretét: ha saját társulata lesz, szerződteti színésznek. A színészlegenda 60 éves kora fölött lett édesapa, lánya, a tenisz
Történelmi jelentőségű megállapodást köt az Rtl Magyarország és az Európai Labdarúgó-szövetség (Uefa) – adta hírül közleményében a médiavállalat. A 2024/25-ös szezontól kezdődően a következő három szezonon át, története során először, az Rtl Magyarország lesz az Uefa Bajnokok Ligája otthona. Az Uefa-tól megszerzett közvetítési jogok értelmében az
Természetesen nekünk magyaroknak a Balaton az etalon, ugyanakkor Európában van pár méltán népszerű tó, melyet szintén érdemes felkeresni. Ezek a festői szépségű tavak nem csak fürdőzésre alkalmasak, épp ellenkezőleg: remek programlehetőséget nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ráadásul még repülőre sem kell szállnunk, a legtöbb autóval is kö