Még Lando Norris sem hitte el, hogy a második sorból rajtolhat majd a mai Spanyol Nagydíjon. Az átszervezések és az áttervezések közepette a csapat és a versenyző sem gondolta volna, hogy már a Spanyol Nagydíjon kimagasló eredményt érhetnek el. A pénteki gyakorlásokon ugyan már látni lehetett, hogy valamivel jobb köridőket teljesít vagy épp szakít
Három vármegyében jégesőre és zivatarra kell számítani, ám az ország nagyobb részén a jó idő lesz az úr. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) reggeli előrejelzése szerint napközben akár 27 fok is lehet, de mi a helyzet a jövőhéttel? Mutatjuk!
Vasárnapra virradóra ismét támadást indítottak az oroszok Kijev és több kelet-ukrajnai város ellen, ám ezúttal a korábbiaknál is nagyobb tűzerővel próbálkoztak. Az egész országban megszólaltak a szirénák.
A spanyol futballbajnok FC Barcelona vezetőedzője, Xavi szerint sokat tudna segíteni csapatának egykori játékostársa, Lionel Messi, ha visszatérne a katalán együtteshez.
A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és
Miközben Ott Tanak nyerte a Szardínia Rally második vasárnapi szakaszát is, a Hyundai csapatánál aggodalomra ad okot, hogy Dani Sordo autója meghibásodott a Power Stage-nek később helyet adó szakasz első teljesítése előtt.
Úgy tűnik, a pillangó hajvágás a legkeresettebb hajtrend ebben az szezonban: a könnyed, bájos frizurát azoknak ajánljuk, akik szeretnének egy könnyen kezelhető, jól variálható hajkoronát, ami minden alkalomra tökéletes.
Ma este, budapesti idő szerint 20:23-kor gyúlnak meg világszerte az Összetartozásunk Tüzei, amelyek idén a béke tüzei is lesznek, azt a reményt kifejezve, hogy minél hamarabb véget érjen az Ukrajnában dúló háború.
Wizard of Wor, Boulder Dash, Raid over Moscow, Super Pipeline – ha azonnal tudja mik ezek, akkor nem kétséges, hogy ön is a Commodore számítógépek játékain nőtt fel. Ha pedig nem tudja, akkor talán azt sem érti meg, miért lángol még mindig a szenvedély tüze azoknak a szemében, akik mind a mai napig gyűjtik és vigyázzák ezeket a régi számítógépeket,
Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.
Zalánki Gergő, a Pro Recco magyar válogatott vízilabdázója karrierje egyik legnagyobb győzelmeként élte meg szombat este a Novi Beograd elleni Bajnokok Ligája-sikert, amivel az olasz sztárcsapat címét megvédve sorozatban harmadszor diadalmaskodott.
„Az idegenben való fürdőzés társadalmi járvány lett szép Magyarországon.” A Trianon utáni években a nemzeti oldal hol kemény, hol bús szavakkal utasította el a nyugatosodást, miközben a nyugatos modernizáció így is nagy lendülettel kezdett terjedni az országban, a ruházattól a jazzen át az új művészetig.
Többször is egyértelműen a közönség tudtára adták, hogy nem kedvelik egymást, azonban, hogy pontosan milyen messzire nyúlik vissza a Vágó István és Havas Henrik között lévő feszültség, azt eddig homály fedte: 20 évvel ezelőtt kezdődött, még pedig egy nő miatt.
Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak - mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.
Vasárnap az ország nagy részében 7-es érték felett lesz az UV-index, figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Csupán 15-20 perc is elég lehet, hogy leégjünk a napon.
Feltehetően az éjszaka folyamán valaki vagy valakik egyszerűen ledöntöttek Szent.Györgyi Albert szobrát Enyingen. Az eset miatt feljelentést tett Viplak Tibor polgármester.
A góllal záró Szoboszlai Dominikkal, illetve Willi Orbánnal felálló RB Leipzig megvédte címét a labdarúgó Német Kupában miután a szombati, berlini fináléban 2-0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot.
A KNDK továbbra is proaktív intézkedéseket fog tenni, hogy szuverén nemzetként gyakorolja minden törvényes jogát – mondta az észak-koreai vezető befolyásos húga.