2023. június 6. kedd

jún. 6
16:39
Gálvölgyi-ügy: a színész lányait beidézték a rendőrségre (ATV)
Jelenleg is zajlik a nyomozás az ügyben.
jún. 6
16:39
Elképesztő vádak, panaszt tettek a Pöttyös Túró Rudi ügyében (Ripost)
Itt a túró, hol a túró? A Rudiban, úgy tűnik, sehol.
jún. 6
16:39
Elstartolt Kína első óceánjáró üdülőhajója (Travelo)
A világon ez lesz az első kínai gyártású tengerjáró üdülőhajó, amelyen teljes 5G-s lefedettség lesz.
jún. 6
16:39
Időjárás: intenzív eső és fülledtség borítja be az országot, de már közel a vége (Promotions)
Intenzív csapadék zúdul ránk, de már nincs messze a jó idő.
jún. 6
16:39
A sztrájkoló pedagógusok egy része felvette a munkát Romániában (Demokrata)
A sztrájkoló tanárok aránya a múlt szerdai 64 százalékról 59,5 százalékra csökkent.
jún. 6
16:39
Hiába a cukorbetegsége, Zverev nem szúrhatja magát a pálya mellett (Eurosport)
Alexander Zverev néhány hónappal ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy 1. típusú cukorbetegségben szenved, emiatt pedig folyamatosan inzulin injekciókra szorul. Az ATP eddig megengedte neki, hogy a kispadon, a pálya mellett adhassa be magának a gyógyszerét, de a Roland Garros szervezői inkább az öltözőbe küldik ezzel, ami többször is zavart okozott má
jún. 6
16:39
Zelenszkij tanácsadója szerint ez az orosz brigád robbanthatta fel a kahovkai gátat (Mandiner)
A Podoljak által meggyanúsított brigád mottója: „Még a pokolból is visszatérünk!”
jún. 6
16:39
A Juventus FC miatt változik meg a Juventus Rádió neve (Magyar Nemzet)
34 év után megváltozik a Juventus Rádió neve. Az egykori nagy kereskedelmi adó több év után tért vissza az online térbe.
jún. 6
16:39
Varga Barnabás: „A Fradinál jobb helyet nem is találhattam volna” (Sportal)
Varga Barnabás céljairól, a válogatottról és a Fradiba való igazolásáról is beszélt új klubja honlapjának.
jún. 6
16:39
Nyomozást rendelt el a rendőrség Deutsch Tamás testvérének ügyében (Telex)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás az atlétikai vb-t szervező cég volt vezetőjének ügyében.
jún. 6
16:39
Pofátlan autósok sokkolták a szombathelyi rendőröket, még a traffipax is kiakadt (naphire.hu)
Elképesztő gyorsasággal hajtottak ezek a pofátlan sofőrök.
jún. 6
16:41
"Az erdő több, mint faanyag" (Magyar Nemzet)
Az erdőgazdálkodás a Kap vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítandó.
jún. 6
16:41
„Annyit ittam, amennyit csak tudtam” – hajléktalanként él a Chelsea egykori játékosa (Sportal)
Fiatal pályafutása csúcsán Jacob Mellis a Bajnokok Ligájában játszott és heti 8 ezer fontot keresett. Ma, 32 évesen hajléktalanként él...
jún. 6
16:43
Újabb távozók és maradók a DVTK-nál (Sportal)
Újabb maradók és távozók névsorát jelentette be a jégkorong Erste Ligában érdekelt DVTK Jegesmedvék.
jún. 6
16:45
Az Aldi nagyot megy a briteknél, már egy éve a legolcsóbb szupermarket (Privátbankár)
Az Aldi lett Nagy-Britannia legolcsóbb szupermarketje a 12. egymást követő hónapban is, de alig maradt el tőle a Lidl.
jún. 6
16:45
Nekiment a felügyelet a Coinbase-nek, szakad a kriptotőzsde árfolyama (Portfolio)
A közelmúltban az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) pert indított a népszerű kriptopénz tőzsde, a Coinbase ellen egy New York-i szövetségi bíróságon. A felügyelet többek között azt állítja, hogy a Coinbase be nem jegyzett brókerként és tőzsdeként működött - írja a CNBC.
jún. 6
16:45
265* ezer forintot fizet a Posta azoknak a kistelepülési vállalkozónak, akik átvállalják a helyi posta feladatait (444.hu)
Jelenleg több mint 2300 kistelepülésen nincsen postai szolgáltatás.
jún. 6
16:45
Különleges nevet kapott a hercegnő újszülött kisfia (hirado.hu)
Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó, III. Károly király 33 esztendős unokahúga, a néhai II. Erzsébet királynő unokája. Az újszülött a 13. helyre került a brit trónutódlási sorban.
jún. 6
16:45
Szergej Sojgu: Ukrajna három nap alatt 3715 katonát és 52 tankot veszített (hirado.hu)
Ukrajna az elmúlt három napban, a rég beígért offenzívája során a front különböző szakaszain 3715 katonát és 52 tankot veszített – közölte kedden Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
jún. 6
16:45
Mozifilm hatására tanult meg jódlizni Kovács Kati (hirado.hu)
Filmzenék iránti rajongásáról beszélt Kovács Kati az M5 Librettó című műsorában.
jún. 6
16:45
AM: Középpontban az erdőgazdálkodás jövője (hirado.hu)
Országunk területének 25,4 százalékát, vagyis az egynegyedét erdei fajokból álló vegetáció borítja, amiből több mint kétmillió hektár jogilag is erdő.
jún. 6
16:45
A CATL innovációt és szakértelmet hoz Debrecenbe (autopro)
Kiderült, milyen dolgozókra lesz szüksége Debrecenben a CATL-nek - első körben körülbelül háromezer embert vesz majd fel az üzem.
jún. 6
16:45
Az F2 és az F3 nem pótolja az imolai hétvégét (m4sport.hu)
Marad 13, illetve 9 fordulós a két versenynaptár.
jún. 6
16:45
Lantos Csaba szerint a geotermikus energia kulcs lesz az energia szuverenitásban – ilyen volt a Geothermal Energy Summit (NRGreport)
A geotermikus energia meghatározó szerepet játszhat az energia szuverenitás megteremtésében mondta Lantos Csaba, energiaügyi miniszter a Budapest Geothermal Energy Summit-on, amelyet első alkalommal rendezett meg a White Paper Consulting a budapesti Marriott Hotelben. A konferencián az iparág vezető szakértői egyeztettek a geotermikus energia jövőj
jún. 6
16:45
Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb játékosai közé került (SzMo)
A svájci sporttudományok intézetének listáján feltűnik a magyar kiválóság is, aki több klasszist is maga mögé utasított.
jún. 6
16:45
Elkészült az emberiség első röntgenfelvétele egy atomról, ez pedig átalakítja a világot (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 6
16:45
Háborúpárti politikusokról indít plakátkampányt a CÖF (Demokrata)
A magyarok nézzenek farkasszemet a háborúpárti balliberális politikusokkal! – szorgalmazza a CÖF-CÖKA.
jún. 6
16:45
Megvan, kik robbanthatták fel a kahovkai vízerőművet (Növekedés)
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet - jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kedden egy tévéműsorban.
jún. 6
16:45
Demkó Attila a kahovkai gátról: Az ukrán támadás a legvalószínűtlenebb forgatókönyv (Mandiner)
Ez vagy orosz munka, vagy a gát gyengült meg ennyire – állítja a biztonságpolitikai szakértő.
jún. 6
16:45
Alonso megjósolta, mit tartogathat Verstappen számára a jövő (Magyar Nemzet)
A kétszeres világbajnok spanyol pilóta sokra tartja holland kollégáját, de figyelmeztette is egy dologra.
jún. 6
16:45
Gyakorolható az elővásárlási jog vegyes szerződés esetén? (Üzletem)
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
jún. 6
16:45
Schäfer András: „Egy lábon ugrálva az ünneplés sem az igazi” – Sportál-exkluzív (Sportal)
Csak a futball, és a focival kapcsolatos emlékek adnak erőt a nehéz pillanatokban Schäfer Andrásnak, aki a nehéz hónapok után tudja, hogy hosszú út áll még előtte a teljes visszatérésig, de szerencsére van mibe kapaszkodnia az Union Berlin és a magyar válogatott középpályásának.
jún. 6
16:45
Benzema: „Szerettem volna a Real Madridnál maradni, de az élet más esélyt adott” (Sportal)
Kedden elbúcsúzott hivatalosan is Karim Benzema a Real Madridtól. A francia játékos 14 év után távozik a királyi gárdától.
jún. 6
16:47
Új fakultást hozott létre Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (hirado.hu)
Újabb, negyedik fakultását alapította meg Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) – jelentették be kedden a székelyföldi városban az erdélyi magyar magánegyetem vezetői.
jún. 6
16:47
Kisebb vásár megrendezésére elegendő hamisítványt fogott a NAV (Növekedés)
Méretes dobozokban találtak 153 millió forint értékű hamis LEGO-játékot, szabadidőruhákat és partiszetteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy bolgár rendszámú kamionban.
jún. 6
16:47
Bartus László: Orbán nélkül nincs orbánizmus (Mandiner)
Ez a rendszer nélküle darabjaira hull.
jún. 6
16:47
Háborús bűn vagy szabotázsakció, egymásra mutogatnak az oroszok és az ukránok (Magyar Nemzet)
Az ukrán titkosszolgálat már meg is nevezte, szerintük ki felelős a gát felrobbantásáért.
jún. 6
16:47
Az U21-es válogatott két felkészülési meccsel hangol az Eb-selejtezőkre (Sportal)
A Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő A-válogatott mellett az U21-es válogatott is Telkiben edz. A Gera Zoltán vezette együttesre két felkészülési meccs vár, június 15-én Szlovákia, 19-én Izland ellen lép pályára.
jún. 6
16:49
Ukrajna: nincs többé a kahovkai vízduzzasztó-energiatermelő gát, erőmű - Háttér (Növekedés)
Mintegy százméteres a hasadék a délkelet-ukrajnai Kahovkai Vízerőmű zárógátján, amely a Dnyeper folyó két partját kötötte össze nagyjából Herszon városa magasságában. A feltételezett (Ukrajna megerősíti, Oroszország tagadja részvételét) robbanások az ukrán kormányerők által ellenőrzött nyugati, jobb parthoz közelebb szakítottak vagy százméteres rés
jún. 6
16:49
A baloldal bukott kampányévében 2,5 milliárd forint osztalékot vett ki Varga Zoltán (Magyar Nemzet)
Varga a 49,5 milliárd forint értékű becsült vagyonával Magyarország 41. leggazdagabb embere.
jún. 6
16:49
Jöhet Messi! Jóváhagyta a La Liga a Barca átigazolási terveit (Sportal)
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a La liga jóváhagyta a Barcelona átigazolási tervét, ez lehetővé teszi, hogy szerződtessék Lionel Messit.
jún. 6
16:51
Szijjártó Péter: nem szabad hinni a liberális politikai fősodornak (Infostart)
Nem szabad hinni a transzatlanti világ médiavilágának, ugyanis jól látható, hogy a globális többség, Magyarországhoz hasonlóan, mielőbb békét akar Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 6
16:51
Mérséklődtek a háztartások inflációs várakozásai (ProfitLine)
Mérséklődtek a háztartások inflációs várakozásai az euróövezetben áprilisban - közölte az Európai Központi Bank (EKB) kedden.
jún. 6
16:51
Nesze neked új adó: máris elkezdtek csökkenni az állampapírhozamok (Pénzcentrum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
jún. 6
16:51
Harmincéves csúcson volt az ukrán gát felrobbantása előtt a tározó vízszintje, a katasztrófának generációkon át tartó hatásai lehetnek (hirado.hu)
Ráadásul a gát felrobbantásával járó áradásoknak várhatóan katasztrofális hatással lesz a régió ökológiájára is.
jún. 6
16:51
A csodaszép magyar sportoló még a műtétje után is megállíthatatlan, világbajnokságra készül (Ripost)
Az eredményes sportoló nem adja fel, újra pástra fog állni.
jún. 6
16:51
Ukrajnai háború – Ukrán elnöki tanácsadó: egy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet (GazdaságPortál)
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kedden egy tévéműsorban. „Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandá
jún. 6
16:51
Orvosi segítségre szorult Gáspár Bea: kiderült, mitől szenved évek óta (BorsOnline)
Évek óta kellemetlen tünetek nehezítik meg az életét.
jún. 6
16:51
Áttörés: a tudósok először sugároztak napenergiát az űrből a Földre (Hamu és Gyémánt)
A napenergia a megújuló energia leggyorsabban növekvő formája, és jelenleg a globális villamosenergia-termelés 3,6 százalékát adja. Ezzel a megújuló energiapiac harmadik legnagyobb forrása, amelyet a vízenergia és a szélenergia követ.
jún. 6
16:51
Ukrajna három nap alatt több mint 3700 katonát és 52 tankot veszített (Növekedés)
Ukrajna az elmúlt három napban, a rég beígért offenzívája során a front különböző szakaszain 3715 katonát és 52 tankot veszített - közölte kedden Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

Keresés