2023. június 6. kedd

jún. 6
21:09
Viszlát elegáns darabok: ez a stílus lesz a divat idén nyáron (Femcafe)
A Y2K divat, más néven a "Z generációs" divat az utóbbi években egyre népszerűbb lett.
jún. 6
21:09
Szakított Taylor Swift és Matty Healy, az énekesnő alig tudta visszatartani könnyeit az egyik hétvégi koncertjén (SzMo)
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért ért véget a románc. Az egyik szomorú hangvételű számának előadása közben már nem tudta elfojtani az érzelmeit az énekesnő.
jún. 6
21:09
Kegyelmet kapott az anya: 4 gyermeke meggyilkolása miatt ítélték el, de kétségek merültek fel (Life)
Ausztráliában húsz év után szabadon bocsátottak a börtönből egy asszonyt, akit négy gyermeke meggyilkolása miatt ítéltek el, ám egy újabb vizsgálat alátámasztani látszik Kathleen Folbigg vallomását, mely szerint a gyerekek természetes úton haltak meg.
jún. 6
21:09
Ferencz Orsolyának adták ki az elhunyt Bajkai István mandátumát (Demokrata)
A Nemzeti Választási Bizottság benyújtott népszavazási kérdésekről is döntött.
jún. 6
21:09
Mozgósítási gyakorlatot rendeznek Románia két magyarlakta megyéjében (Demokrata)
A román védelmi minisztérium célja, hogy felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét.
jún. 6
21:09
Ez a népszerű édesítőszer még a DNS-ben is változást idézhet elő (in.hu)
A mesterséges édesítőszert, a szukralózt széles körben használják az élelmiszeriparban, és olyan termékekben található meg, mint a diétás üdítők és rágógumik. Egy új tanulmány szerint azonban károsíthatja a sejtjeinkben lévő DNS-anyagot is.Mivel a DNS tartalmazza a genetikai kódot, amely testünk növekedését és fenntartását szabályozza, ez számos eg
jún. 6
21:15
Ferencz Orsolya űrbiztos ül be Bajkai István helyére (444.hu)
A VIII. kerületben viszont már nem kell időközit tartani a váltása miatt.
jún. 6
21:15
A robbantás is bizonyítja: azonnali tűzszünetre van szükség (Demokrata)
Ha a tűzszünetről már tegnap döntöttek volna, ma hajnalban ez a tragédia nem történt volna meg – fogalmazott Menczer Tamás.
jún. 6
21:15
Zelenszkij: Egy hét múlva válnak ismertté a robbantás következményei (Demokrata)
Tudjuk, hogy nagy gondok lesznek az ivóvízellátással az egész országrészben, és nemcsak Herszon megyében – mondta az ukrán elnök.
jún. 6
21:21
BÉT: Ez a részvény teljesített ma a legjobban! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,32 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 48 287,25 ponton zárt kedden.
jún. 6
21:21
Rengeteget bukhat, aki ide teszi a pénzét július 1-től: így lehet kijátszani az adóemelést (Pénzcentrum)
Július 1-jétől majdnem kétszer annyi adót kell fizetni a befektetési jegyek és a megtakarítási célú biztosítások hozama után, mint eddig. Ezt azonban addig néhány gyors döntéssel akár nullára is redukálhatjuk. Nőhet a céges befektetések népszerűsége, ott is teret nyerhetnek a befektetési alapok.
jún. 6
21:21
Botrány a kórházban: sokkoló videó terjed, ezt művelte a síró pácienssel az ápoló (Ripost)
Az intézmény már lépéseket tett az ügy miatt.
jún. 6
21:21
Párizsban búcsúzott el Messitől a világsztár sportoló (BorsOnline)
Két sportág négy legendája cserélt eszmét.
jún. 6
21:21
Fény derült a férfiak halálos napjának titkára, a tudomány rántotta le a leplet róla (Promotions)
Az erősebbik nem közel sem mindig annyira erős. Akad egy nap például, amelyik úgy tűnik, sokkal veszélyesebb számukra.
jún. 6
21:21
A tolvajok hadserege: Végre egy különleges és szórakoztató akció-krimi (Mafab)
A 2021-es év egyik nagy meglepetés-filmje és meglepetés-sikere nálam egyértelműen az Army of Thieves (A tolvajok hadserege)! Matthias Schweighöfer rendezőként és főszereplőként is zseniális ebben a stílusosan különleges akció-krimiben. Már régóta vártam egy ilyen filmre és a legkevésbé sem számítottam arra, hogy végül a Netflixen találom majd meg.
jún. 6
21:27
Két év után, tele sérülésekkel került haza a családjához Boni, az elszökött vizsla (Blikk)
Boni csaknem két éve szökött ki egy orosházi család udvarából. Hiába keresték a gazdái, sehol nem találták, egészen mostanáig.
jún. 6
21:27
Egy lépéssel közelebb kerültek a hazai szkíták ahhoz, hogy honos népcsoporttá nyilvánítsák őket (444.hu)
Az NVB egyhangúlag hitelesítette az erről szóló kezdeményezést.
jún. 6
21:33
Nagyobb a baj a Balatonnál, mint hittük - sürgős döntésre van szükség a vízhiánnyal kapcsolatban (ATV)
Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők kedden Tihanyban. A bemutatott új modellek szerint 2040-től szükséges lehet a Balaton vízpótlása - közölte az MTI-vel kedden a tanácskozásnak otthont adó Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.
jún. 6
21:33
szóban megegyeztek a felek, Kuttor Attila a következő szezonban is a Mezőkövesd vezetőedzője lesz (m4sport.hu)
A Nemzeti Sport információi szerint a következő szezonban is Kuttor Attila lesz az NB I-es Mezőkövesd vezetőedzője.
jún. 6
21:33
Hivatalos: kirúgta Maldinit a Milan (Sportal)
Az AC Milan kedden sajtóközleményben jelentette be technikai igazgatója, Paolo Maldini távozását.
jún. 6
21:35
Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban (Sportal)
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
jún. 6
21:39
Rendkívüli híreket közölt a Fehér Ház az ukrán gátrobbantásról: titkos iratokkal bizonyítanák, hogy az oroszok állnak az egész mögött (Blikk)
Információi vannak az amerikai hírszerzésnek arról, hogy Oroszország állhat a Nova Kahovka mellett lévő gát felrobbantása mögött. A megszerzett dokumentumok egy része titkos információkat tartalmaz, ezért a Biden-kormányzat jelenleg is dolgozik rajta, hogy ezek egy része nyilvánosságra hozható legyen.
jún. 6
21:39
Belepirulsz, bugyira vetkőzött a szuperszexi Liz Hurley (Ripost)
Liz Hurley 57 évesen a kortalan szépség és a magabiztosság mintaképe.
jún. 6
21:39
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban (m4sport.hu)
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
jún. 6
21:39
Akkora földrengés volt Romániában, hogy Magyarországon is érezni lehetett (SzMo)
5,3-as erősségű földrengés volt a magyar határ melletti Arad megyében. Hódmezővásárhelyről, Szegedről és Békéscsabáról is érkezett bejelentés a földmozgásról.
jún. 6
21:39
Elképesztő labdamenetet hozott a Khachanov vs Djokovic mérkőzés (Eurosport)
A 36 éves Novak Djokovic karrierje során a 45. alkalommal jutott elődöntőbe Grand Slam-viadalon, amivel a harmadik helyre jött fel az örökranglistán, a férfiak közül csak a svájci Roger Federer (46) előzi meg, míg a nőkkel összesített rangsort az amerikai Chris Evert (52) vezeti.
jún. 6
21:41
McEnroe nagyon szorít Gauffnak, Wilander popcornnal várja a skandináv negyeddöntőt (Eurosport)
Szerdán is négy izgalmas negyeddöntőt rendeznek a Roland Garroson, miközben a bajnoki címért folyó verseny egyre élesebbé válik. Cikkünkben ezek közül talán a két legjobbnak ígérkező partit, az Iga Świątek-Coco Gauff és a Holger Rune-Casper Ruud mérkőzést ajánljuk.
jún. 6
21:45
Illetek egymáshoz a kutyáddal a tudomány szerint? A jó kutya-gazdi kapcsolat alapja (Joy)
Kíváncsi vagy rá, hogy a tudományos kutatások szerint passzol-e hozzád a kutyád? Mindjárt megtudhatod!
jún. 6
21:51
Pluszban zárták a napot a tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
jún. 6
21:51
Feladta a gázpalackok rezsicsökkentését a kormány és új szabályokat vezetett (Portfolio)
Kivezeti a kormány a 11,5 kg-os töltettömegű PB-gázpalackokra és a lakossági tartályos PB-gázra vonatkozó hatósági árakat. Az „ellátásbiztonság” érdekében a PB-gázpalackok forgalmazását egy külön energiahivatali engedélyhez kötnék – írja a HVG.hu
jún. 6
21:51
Ferencz Orsolya kapta meg az elhunyt Bajkai István mandátumát (ATV)
Kiadta Ferencz Orsolyának az áprilisban elhunyt Bajkai István országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.
jún. 6
21:51
Egyre többen vásárolnak így Magyarországon: komoly akciókat húzhatnak be (Pénzcentrum)
Egyre inkább értékké válik a személyes adat, de most már nem csak a vállalatok, hanem a vásárlók számára is. Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe
jún. 6
21:51
Kettős tragédia: együtt gyászol a két nővér, őszintén beszéltek a történtekről (Ripost)
Mindkét szerettük ugyanabban a betegségben halt meg.
jún. 6
21:51
Sokkot kaptak a gyászolók: üresen érkezett a koporsó az apa temetésére (BorsOnline)
A temetkezési vállalkozó hatalmasat hibázott.
jún. 6
21:57
Nem véletlenül lett az év gyógynövénye a vadgesztenye! Hagyd, hogy rajtad is segíthessen! (Agroinform)
A vadgesztenye pompás látványt nyújt és még az egészségedre is vigyáz!
jún. 6
21:57
Egy kisnövésű férfi állva elégített ki a cirkuszi előadás után, körökkel leelőzte a „normál” méretű társait (Promotions)
Egy cirkuszi előadás olyan kalandot tartogatott, amire főszereplőnk sosem számított.
jún. 6
21:57
Cápadresszes űridőt döntött meg az amerikai úszónő, Hosszú Katinkát is hátrébb tolta (Eurosport)
Döbbenetes formában versenyez idén Regan Smith. A hétvégi, arizonai Sun Devil Openig főleg a két kedvenc úszásnemében, háton és pillangón remekelt, most viszont 200 méter vegyesen is berobbant, majd 200 méter pillangón minden idők egyik legzseniálisabb futamát produkálta. Ha így folytatja, a hozzá hasonlóan univerzális Léon Marchand-nal együtt a fu
jún. 6
22:03
Gyászol a művészvilág, meghalt a világhírű énekesnő (Ripost)
A világtörténelem egyik leghíresebb slágerének előadója volt
jún. 6
22:03
Hatalmasat esett Michael J. Fox a színpadon - csak a szerencsén múlt, hogy nem törte össze magát (Life)
1991-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt Michael J. Foxnál. A Vissza a jövőbe ma már 61 éves sztárja egy philadelphiai Fan Expo nevű rendezvény kérdezz-felelek panelbeszélgetésén lépett a színpadra, ahol megbotlott és gyakorlatilag hasra esett.
jún. 6
22:03
Döbbenetes drónfelvétel egy lavináról (go2fly)
Egy kanadai FPV drónpilóta a közelmúltban döbbenetes felvételeket készített egy lavináról Vancouver szigetén. A felvétel történetét és a drón műszaki paramétereit is leírja a videó alatti leírásában. A videót a
jún. 6
22:09
Legjobb online kaszinók Magyarországon (ProfitLine)
Üdvözöljük a Legjobb Online Kaszinók Magyarországon teljes útmutatójában!
jún. 6
22:09
Feladta a gázpalackok rezsicsökkentését a kormány és új szabályokat vezetett be (Portfolio)
Kivezeti a kormány a 11,5 kg-os töltettömegű PB-gázpalackokra és a lakossági tartályos PB-gázra vonatkozó hatósági árakat. Az „ellátásbiztonság” érdekében a PB-gázpalackok forgalmazását egy külön energiahivatali engedélyhez kötnék – írja a HVG.hu
jún. 6
22:15
Nagykoalíciós kormány állt fel Bulgáriában, mindkét párt a ciklus felére ad miniszterelnököt (444.hu)
Nyikolaj Denkov kezdi kormányfőként, majd Marija Gabriel folytatja a terv szerint.
jún. 6
22:15
Benzema évi 200 millió eurós fizetésért írt alá új csapatához (Eurosport)
Az aranylabdás Karim Benzema a szaúdi bajnok al-Ittihad labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
jún. 6
22:15
Edzőtovábbképzést tartott a MOB és a MET (Sportal)
Egy évvel az olimpia előtt címmel közös online konferenciát rendezett kedden a Magyar Edzők Társasága (MET) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
jún. 6
22:21
Gyomorforgató dolgot tett egy fiatal lány a templom előtt, felvétel is készült róla (BorsOnline)
A tinédzsert letartóztatták állatkínzásért az eset után.
jún. 6
22:21
Aggasztó jelentés készült a Balatonról: 2040-re teszik a végső dátumot, lépni kell! (Pénzcentrum)
Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők kedden Tihanyban. A bemutatott új modellek baljós képet festenek elénk: 2040-től szükséges lehet a Balaton vízpótlása
jún. 6
22:21
Videón a durva baleset, mindent letarolt az autó, kirepült a szélvédőn az utasa (Ripost)
Megrázó videó terjed az interneten.
jún. 6
22:21
Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban (Eurosport)
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
jún. 6
22:21
Maguire a riválishoz igazolhat (Sportal)
A Daily Mail szerint a Tottenham érdeklődik Harry Maguire szerződtetése iránt.

Keresés