A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A tesztelések során 25 ötcsillagos szálloda került a kalauz látókörébe, amelyek nagy része a fővárosban működik. Ebből a mezőnyből került ki a TOP 10-es lista, melynek élén a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest végzett.
Ha megbízható és takarékos háztartási gépeket, elektronikai készülékeket használunk, az jelentős szerepet játszhat ökológiai lábnyomunk csökkentésében, hiszen a hosszú élettartam és az energiatakarékos működés elengedhetetlen az otthonunk fenntartható működésének kialakításában. A ma elérhető készülékek egyre okosabban és költségtakarékosabban műkö
A Veszprém házigazdaként 34-27-re legyőzte a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének hétfői, második mérkőzésén, ezzel 1-1-re alakította a párharc állását.
Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben, de Moszkvának el kell érnie a céljait, amelyek nemesebbek, mint az európaiaké – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 201. tádzsikisztáni orosz katonai támaszponton tett látogatása során elmondott beszédében, amelynek szövegét keddre virradóra tette közzé honlapján a tárca.
Az ukrán erők megerősítették a gát átszakadását. Egyelőre nem tudni, ki a felelős a történtekért, de Ukrajna az oroszokat okolja, terrorcselekményről beszélnek. Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
A Korda házaspár 30 éve élt szeretett villájukban, azonban a megemelkedett költségek miatt el kellett költözniük. Most egy 150 négyzetméteres lakásban élnek.
Az egyaránt fennállása első Stanley Kupa-sikeréért hajtó csapatok két nappal ezelőtti összecsapásán 5-2-es vegasi siker született úgy, hogy a csata a harmadik hardmadban dőlt el. Ezúttal viszont minden simább volt.
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva hétfőn.
Az informatikai eszközök használata jelentősen nőtt a kis- és középvállalkozások körében az elmúlt években, de a nagyvállalati digitalizációs gyakorlat megérkezésére továbbra is várni kell. Egyre inkább az összetettebb, előremutatóbb fejlesztések kerülnek terítékre, ráadásul a finanszírozási környezet nehézsége és a romló növekedési kilátások miatt
A Portfolio gazdasági portál Banai Péter Benő pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkár korábbi nyilatkozata alapján kiszámolta, mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak jövőre.
Ha van néhány szép, mutatós szobanövényed, akkor máris hangulatosabbá tudod varázsolni az otthonodat, gyakorlatilag pillanatok alatt. Maguknak a növényeknek a gondozása pedig a mentális és fizikai egészségednek is jót tehet, de ez még közel sem minden. Van ugyanis nem egy olyan szobanövény is, amely már pusztán azáltal, hogy az otthonodban van, jav
A #booktok jelölés a TikTokon található könyves tartalmak gyűjtőszava, becslések szerint eddig több mint 8 milliárd bejegyzéshez társították, és ezeket már több mint 140 milliárd alkalommal tekintették meg a felhasználók. A könyves tartalmak között számos szórakoztató és edukatív videó található meg, a Bookline adataiból pedig az látszik, hogy a Fa
Bár Schobert Lara egyelőre titkolja új kedvese kilétét, a Bors rátalált a fiatal lány választottjára. Mint kiderült, profi sportoló rabolta el Lara szívét.
Azt már megszokhattuk, hogy az autóipar árgus szemekkel figyelni a Porsche minden lépését, ezért ideje korán szoktunk értesülni egy új 911 vagy Panamera változat érkezéséről. Azonban a Porsche jelvényének frissítése hétpecsétes titok tudott maradni, hiszen senki sem látta jönni. Egy hároméves tervezési folyamat után a Porsche 75-dik évfordulójára b
Július 1-jétől hazánkban is alkalmazni kell a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, angolul „extended producers responsibility”, vagyis röviden EPR szabályait. Ennek lényege, hogy a gyártóknak/első belföldi forgalmazóknak kell a pénzügyi felelősséget vállalniuk a termékeik után keletkezett hulladék kezeléséért, nekik kell viselniük az úgyneve
Egy hónappal a vilniusi NATO-csúcs előtt még mindig vannak, akik Ukrajna azonnali felvételét szorgalmazzák, holott erről már Kijev is lemondott. Ukrajnának egyetlen esélye van: ha győz. Bármi is legyen a szó jelentése.
Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben, de Moszkvának el kell érnie céljait, amelyek "nemesebbek, mint az európaiaké" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 201. tádzsikisztáni orosz katonai támaszponton tett látogatása során elmondott beszédében, amelynek szövegét keddre virradóra tette közzé honlapján a tárca.
Gálvölgyi János megdöbbentő részleteket árult el a kórházban töltött heteiről: többek között azt is elmesélte, hogy az intenzíven halálközeli élménye volt – írja a nlc.hu.