2023. június 6. kedd

jún. 6
7:59
Osváth Zsolt a hazánkat elítélő EP-állásfoglalásról: Pont annyi jelentősége van, minthogy a Hont kattogtatja a tollát. Semmi! (Mandiner)
Konok Péter szerint „az EP maga a politikai showbusiness”.
jún. 6
8:03
Bekövetkezett: hatalmas robbanás Ukrajnában, a hatóságok evakuációra szólítanak fel (Blikk)
Felrobbantották a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gátat kedd hajnalban. Egyelőre nem tudni pontosan, ki áll az akció mögött, mert az oroszok és az ukránok egyaránt egymást vádolják.
jún. 6
8:03
Hatalmas robbanás történt Ukrajnában, evakuálják az embereket (ATV)
A Reuters beszámolója szerint kedden hajnalban felrobbant a hatalmas, szovjet korabeli Nova Kahovkai-gát. A gát Dél-Ukrajna területén található, amelyet az oroszok tartanak az ellenőrzésük alatt. A gát felrobbantása azért tragikus, mert több tucat település kerülhet víz alá néhány órán belül.
jún. 6
8:03
Dr. Kasza Gyula: Igazságtalan az Európai Bizottság döntése a kutatókról (Ripost)
Megfosztják a magyar kutatókat a nemzetközi sikerektől.
jún. 6
8:03
Itt vannak a számok feketén-fehéren: Ennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2024-ben (Femcafe)
A kormány hat százalékos inflációt jósol 2024-re. Mutatjuk, ennek tekintetében hogyan alakulnak a következő év elején esedékes nyugdíjemelések.
jún. 6
8:03
Ukrajna nem fogja alkalmazni az F–16-os vadászgépeket a nyári ellentámadásban (Magyar Hírlap)
Ezen a nyáron nem változtatják meg a játékszabályokat.
jún. 6
8:03
Lavrov Európáról: „Ők a másét akarják, mi pedig a sajátunkat” (Demokrata)
Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben Szergej Lavrov értékelése szerint.
jún. 6
8:03
Már megint vérzik a forint - nézze, hogy áll az árfolyam (naphire.hu)
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a hétfő esti szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 6
8:03
Egy kórházi nővér, aki nyaralni indult, mégis hőssé vált (in.hu)
Egy fiatal ápolónő vakációja váratlanul ért véget.Emily Raines és barátja éppen hazafelé tartottak Baltimore-ba egy bahamai kirándulásról. A Southwest Airlines járatán utaztak, amikor egy légiutas-kísérő a hangosbemondón orvosi tapasztalattal rendelkező személyeket keresett, akik segíteni tudnának egy utastársuknak.Egy férfi eszméletét vesztette a
jún. 6
8:05
A bizottság engedett öt tagállam, közte Magyarország kérésének (Demokrata)
Az EU meghosszabbította az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását.
jún. 6
8:09
Ma lehet utoljára osztalékért Richter-részvényt venni (Portfolio)
A hazai blue chipek közül harmadikként a Richter napja jött el, amikor utoljára lehet megvásárolni a vállalat részvényeit a 2022-es év eredménye után járó osztalékért.
jún. 6
8:09
Földrengés volt Eszék közelében (hirado.hu)
A földrengés mélysége a becslések alapján kilenc kilométer volt.
jún. 6
8:09
Felpörgeti Teslával közös akkumulátorgyártását a Panasonic (vg.hu)
A japán cég 2031-re négyszeresére növelné kapacitásait az akkumulátorgyártásban.
jún. 6
8:09
Újra megrendezik a szegedi papucs napját (Magyar Hírlap)
A Szegedi Dóm Látogatóközpontban tart tárlatvezetést Bárkányi Ildikó néprajzkutató a tavasszal nyílt Ahol Szűz Mária is papucsban jár című kiállításon.
jún. 6
8:09
Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek (Demokrata)
Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 6
8:09
Hadd mutassam be szövetségesünket: Ausztriát! (Mandiner)
Amíg a lengyel testvériség rendbe jön, vessünk egy pillantást másik speciális kapcsolatunkra, az osztrákokra. Ausztria-Magyarország ma az ész és béke szövetsége. Éljünk vele!
jún. 6
8:09
A balhézó szurkolók miatt nem indulhatnak a nemzetközi kupában (Magyar Nemzet)
Az helyi labdarúgó-szövetség vasszigorral csapott le az izraeli kupadöntőben történtek miatt.
jún. 6
8:11
Csaknem húszezer penészes tojást fogtak a NAV pénzügyőrei (vg.hu)
A tojásokat lefoglalták és várhatóan megsemmisítik azokat.
jún. 6
8:15
Juhász Dániel: A buborékon túl (Mandiner)
A valódi erő nem az ellenzéki-kormánypárti buborékokban, hanem az azokon kívül élők köreiben rejlik.
jún. 6
8:15
Nemzetközi sajtó: Verstappen sétakocsikázott, míg a Mercedes visszatért (Racing)
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét és a Mercedes felemelkedését dicsérték. A holland versenyző Spanyolországban sem talált ellenfelére, így tovább növelte a pontjai és a győzelmei számát. Ám meglepetésre nem a Ferrari vagy az Aston Martin csatlakozott hozzá a dobogón, hanem a két Mercedes. A fejlesztési csomagról pozitívan ny
jún. 6
8:21
Trükkös ügyvédek sarcolnák a szállásadókat (Infostart)
Tisztázták, hogy magánszállásadónak és vendégének mire kell figyelnie.
jún. 6
8:21
Napi horoszkóp: a fogyó Hold ma a fogyókúrában is segíteni fog (Metropol)
Sikeres nap elé néznek a csillagjegyek!
jún. 6
8:21
Szennyezett tojásokat vont ki a forgalomból a NAV (hirado.hu)
A tojásokat várhatóan megsemmisítik.
jún. 6
8:21
90 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat (ProfitLine)
A héten 13 vármegye 441 településén, több mint 90 ezer hektáron irtja a szúnyogokat a gyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az OKF hétfőn az MTI-t.
jún. 6
8:21
Korda Györgyék elárulták: így fogadták őket új szomszédaik (ATV)
A Korda házaspár 30 év után úgy döntött, hogy a korábbi hatalmas otthonukból egy kisebb és élhetőbb lakásba költöznek. A Borsnak pedig azt is elárulták, hogy hogyan fogadták őket a szomszédaik.
jún. 6
8:21
Hatalmas területeket áraszthat el a Dnyeper (444.hu)
Az ukránok szerint egyértelműen az oroszoké a felelősség a Nova Kahovka-i gátszakadásért. A tározóban szokatlanul magas volt a vízszint, szintén az oroszok hibájából.
jún. 6
8:21
Megjött a córesz az irodapiacra, 30 százalékkal zuhannak az árak (vg.hu)
A globális kamatemelési hullám hazavágta az irodapiacot. Párizsban és Berlinben 30 százalékkal zuhant az irodák értéke.
jún. 6
8:21
Napi horoszkóp: Az Oroszlán jutalomban részesül, az Ikrek legyenek türelmesek - június 6. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jún. 6
8:21
Balogh Tamás szakmai vezetőként erősíti a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportját (Márkamonitor)
Balogh Tamás 2023. június 1-jén vezető ügyvédként csatlakozott a Dla Piper ingatlanjogi praxisához. Közel 15 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik és tanácsadói tevékenysége kiterjed az ingatlanok életciklusának teljességére, ideértve a fejlesztés, a hasznosítás és az értékesítés valamennyi formáját.   „A Dla Piper növekedési stratégiájának sz
jún. 6
8:21
Ez most a legkelendőbb autó Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA.
jún. 6
8:21
Hajdú Péter az elmaradt esküvőjükről: „Előbb érvényteleníteni kell az előző házasságot” (BorsOnline)
Megkeresztelték a tévés és menyasszonya, Eszter kisfiát.
jún. 6
8:21
Szabó Zsófi: „Sokáig azt gondoltam, az életem kudarca, hogy nem sikerült egyben tartani a családunkat” (SzMo)
A válása óta kettesben él a kisfiával, de erős szövetséget alkotnak a volt férjével.
jún. 6
8:21
Halálközeli élményéről vallott Gálvölgyi János - Betegsége után először állt kamera elé (Life)
Pár hete az egész ország Gálvölgyi János felépüléséért szorított. A színművész május 10-én került lélegeztetőgépre. Két héttel később, május 6-án, a 75. születésnapján engedték haza. Most maga mesélte el, mit élt át.
jún. 6
8:21
Ez a félkész MI sokkal menőbb, mint bármilyen ChatGPT (Bitport)
Kinek a mesterséges "ikertestvérével" szeretne beszélgetni? Elon Muskéval? Einsteinével? A character.ai-nak hála ez is lehetséges.
jún. 6
8:21
A kunok bárkit befogadnak, aki tud magyarul (Magyar Hírlap)
A Kecskeméti futballvarázslat ellenére nem feszítik túl a húrt a nagyot ugró kiscsapat vezetői.
jún. 6
8:21
Az eltörlés kultúrája valójában a kultúra eltörlése (Magyar Nemzet)
Ez a fránya öntudatra ébredés nagyon nem jött be például a Target áruházláncnak.
jún. 6
8:21
Itt a videó: Brutálisan felkérdezték Rogán Antal emberét, aki gennyesre kereste magát a Fidesz-propagandával (Nyugati Fény)
Ez súlyos.
jún. 6
8:21
Halálos baleset történt a reptéri gyorsforgalmi úton (Autószektor)
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 5-én 23 óra 45 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi ütközött a Ferihegyi Repülőtérre vezető út Határ úti felüljáróján. A balesetben többen megsérültek, egy nő a helyszínen meghalt. A rendőrök a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat lezárták. A fővárosból kifelé vezető olda
jún. 6
8:21
Hatalmas megújuló energiaforrás Salvadorban Bitcoin bányászatra (BitcoinBázis)
Egy frissen kiadott sajtóközlemény szerint Salvador országa további lépéseket tesz annak érdekében, hogy globális játékossá váljon a Bitcoin bányászati szektorban.
jún. 6
8:21
Végzetes: felrobbant a Dnyipro víztározójának gátja -videók (AC News)
A Kahovka vízierőmű tározója látja el vízzel az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím-félszigetet, valamint a megszállt Zaporizzsja atomerőművet. Kiterjedt árvíztől tartanak – megkezdődött az evakuálás.
jún. 6
8:21
Ha az Adriára készül idén, erről mindenképpen tudnia kell! (naphire.hu)
Horvátország csodálatos, ám azzal számolniuk kell a magyaroknak, hogy a legtöbb szigetre csak vízi úton lehet eljutni.
jún. 6
8:23
Trükkös ügyvédek sarcolják a szállásadókat (Infostart)
Számos szálláshely-szolgáltatást nyújtó magánszemélyt kerestek meg azzal, hogy rájuk is vonatkozik az általános adatvédelmi rendelet.
jún. 6
8:23
„Kérlek, ne aggódj túl sokat” – így búcsúzott a hegymászó feleségétől a Mount Everesten (Life)
1996 fekete betűs évként vonult be a Mount Everest történelmébe, ugyanis ebben az évben 15 hegymászó halt meg a hegyen, közülük nyolcan május 10-én, egy hirtelen jött viharban vesztették életüket. Köztük volt Rob Hall is, akinek tragikus történetét az Everest című film is megörökítette.
jún. 6
8:27
Szerelméről posztolt Csuti, kiakadt a rajongó (Ripost)
Nem mindenki örül a boldogságuknak.
jún. 6
8:27
Lecserélnéd az autód? Szinte „aprópénzért” juthatsz hozzá ehhez a csúcsverdához, amit a NAV foglalt le (Promotions)
A NAV úgy döntött, hogy 50 százalékos kedvezményt ad rá, de ennél jóval többért fogják elvinni az autót.
jún. 6
8:27
A koszovói rendőrség járművel hajtott be a tüntetés helyszínére (Magyar Hírlap)
Az ott dolgozó szerbek nem tudják megkezdeni a munkát, mivel a koszovói rendőrség különleges egységei elfoglalták a helyiségeket.
jún. 6
8:33
Osztrák–magyar meccs a BorBoxban! (Blikk)
.
jún. 6
8:33
Előrelépés a befeszült amerikai-kínai kapcsolatokban (Infostart)
Az amerikai külügyminisztérium őszintének és produktívnak értékelte magas rangú delegációja hétfői pekingi tárgyalását, miután az elmúlt napokban két katonai incidens nyomán fokozódott a feszültség a két ország között.
jún. 6
8:33
Demokratákkal barátkozik a JP Morgan vezére, de nem akar elnök lenni (Portfolio)
A JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon kedden zárt körben találkozik az amerikai képviselőház mérsékelt demokratáinak egy csoportjával, a napirenden a bankszektor és az amerikai gazdaság lesz – értesült a Bloomberg News.
jún. 6
8:33
Kiadták a riasztást: rövid idő alatt 20-50 milliméter csapadék is eshet (Metropol)
Néhol jégeső is várható.

Keresés